Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - FORRÁSKÖZLÉS - Nagy Kornél: II. Aristakes kat’olikos enciklikája 1475-ből
Egyháztörténeti Szemle 11/2 (2001) 105 ták, ugyanis a Minassean-féle dokumentumon az előbb említett sorokat fekete tintával írták le. Az utolsó a két sort, amely az örmény egyházfő kézjegyét az ún. tartalmazza Notaragir, (késő-középkori örmény kurzív) írással jegyezték le. Mindezeken kívül megjegyzendő továbbá, hogy az összes mondat kezdő betűjét vörös tintával és a már előbbiekben is megemlített Erkat’agir-rel örökítették meg. Az irat tetején találhatók az egyházfői pecsétek, középen az ún. főpecséttel, s rajta Világosító Szent Gergely képmásával. A pecsét bal oldalán található a következő két nagybetűs rövidítés, Surb Grigor (Szent Gergely). A pecsét körül olvasható szöveg: TER ARISTAKES KAT’ALIKOS AMENAYN HAY0C’ (Aristakés Úr Minden Örmények Kat’olikosa). Ide kívánkozik még, hogy a vésnök a pecséten szereplő kat’olikos megnevezést helyesírási hibával jegyezte le az utókor számára. Mint a forrás tolmácsolása folytán kiderül, a körlevél hagyományos normákat követ: kezdve a Szentháromság megszólításával, Aris- takes kat’olikos azonosításával, — visszavezetve örökségét Tádé, Bertalan és Világosító Szent Gergely apostolokra —, végül az Edzmiacin- ban valamint környékén található szent ereklyék felsorolásával. Ezt követi annak a püspökségnek a megemlítése, amelyre címezték a körlevelet: a Keli tartományban lévő egyházmegyének. Természetesen a dokumentum lényege Melk’iset’ püspökké való kinevezése, valamint spirituális hatalmának felvázolása, továbbá az eucharistia kiosztásának kötelessége köré csoportosul. Ezt számos további áldás követi. A következő szakasz pedig a szükséges egyházi szentségek kiosztásának teljesítéséről tájékoztat bennünket. A záró passzus azonban megadja az oklevél kiállításának pontos dátumát, az 1475-ös esztendőt, amely közli a korabeli Örményországban használt háromféle időszámítást, illetve Aristakés kat’olikos teljes hivatali címét, valamint az örmény egyházi hagyományok szerinti vörös tintával történő aláírását. Mint ahogyan azt már korábban jeleztük, a dokumentum hivatalos jellegét az egyházfői pecséttel látták el, a kézirat tetején. A legjobb tudomásunk szerint a középkori örmény egyházfői oklevelek jelentős hányada nem maradt fenn eredetiben, vagy pedig a szakma jeles képviselőinek nem volt még alkalma azonosítani. Eruand Sahaziz professzor cikkében arról ír, hogy a erewani Matenadaran (Nemzeti Levéltár) egy komoly egyházfői körlevélből álló gyűjteményt tartalmaz. Ezek közül a legidősebb 925-ből származik, de találhatunk ilyen típusú okleveleket 1538-ból, 1568-ból, és 1589-ből is. Ezek nem tekinthetők eredeti dokumentumoknak, hanem egyszerű másolatoknak, amelyek 1736-ban készültek III. Abraham Kretac’i kat’olikos (1734—37) parancsára. Azt is állítja Sahaziz is, hogy a számos egyházi körlevél közül, — melyet a
