Egyháztörténeti Szemle 2. (2001)
2001 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Csepregi Zoltán: A reformáció kezdetei Brandenburgi György gyulai és vajdahunyadi uradalmaiban, 1520-1530
42 Egyháztörténeti Szemle II/2 (2001) lük, hanem náluk radikálisabb szüéziai tanítványaikkal állhatott személyes kapcsolatban. A várnagy nézeteinek némelyike azonban egyértelműen túllép a lutheri felfogáson, így a szentek szidalmazása, az egyház, a templomok elvetése, s az oltáriszentség megkérdőjelezése a nőtlen papok paráznasága alapján. Zoványi Jenő szerint „az ezekre vonatkozó tanúvallomásokat aligha lehet készpénz gyanánt venni. Az akkori papok és világiak rendszerinti theologiai jártasságának szinvonalán igen könnyen félre is érthették egyes nyilatkozatait, de főleg némi idő elteltével nehezen emlékezhettek rájok pontosan. A [...] vizsgáló-bizottság egyébként sem tartotta szükségesnek a panaszlottat magát is kihallgatni [...] így aztán, míg egyfelől elhihető, hogy [Stoltz] a pápa és a püspökök, a papok és a szerzetesek ellen kemény szavakkal kelt ki, [...] addig másfelől nehezen fogadható el való tényül, hogy a keresztsé- get elvetette, az egyházat fölöslegesnek mondta és a templomokat Isten előtt semmit érőknek mondta volna. Ez ugyanis már mind olyan radikális gondolkozásmódról tett volna bizonyságot, ami jóval tul- ment volna akár a lutherismuson, akár a zwinglianismuson, sőt túl bizonyos irányban az anabaptismuson is, mely ekkor még nagyon kevéssé lehetett Erdélyben ismeretes.”29 A szóban forgó gondolatokban leginkább Kaspar Schwenckfeld von Ossig hatása ismerhető fel. Zoványi szkepticizmusát az magyarázza, hogy nem tudott Stoltz sziléziai származásáról. Schwenckfeld György őrgróf sógorának, Frigyes liegnitzi hercegnek volt udvari tanácsosa, s a Jágerndorfban marsallként szolgáló Stoltz nemcsak személyesen ismerhette őt, hanem a két udvar rokoni, baráti, vallási és politikai kapcsolatai miatt egyenesen ismernie kellett. Hogy mennyire hű tolmácsolója és hirdetője volt Erdélyben ezeknek a különc teológiai nézeteknek, az már kérdéses. Semmiképp nem követte Schwenckfeld szigorú moralizmusát. Ha hihetünk Szentimrei András deáknak, akkor „minden üdvösségét most egy szajhára tette, odahagyta érte a becsületét, minden héten két-három éjszakát tölt nála a piacon, s ami pénzt tőlem kap, mind rák ölti”.30 Az eretneknyomozás következményeiről szintén Szentimrei András számolt be az őrgrófnak 1527 elején: „Stoltzot kiragasztották a káptalanban, valamint sok kolostor és templom ajtajára, kihirdették nagy dicséretét [...]. Stoltz nagy megbecsülést élvez fejedelmi kegyelmed egész tartományában, aki korábban nem ismerte, most jól ismeri. Hazamehet tisztességgel. A kiátkozást tekintettel fejedelmi kegyelmedre sikerült a vikáriusnál elhárítanom, de aggódom, hogy állja-e a 29 Zoványi, 1922. 83k. 30 Jägerndorf, 1528. február 9. BPH Rep. 41,4. E l:106r. A részegeskedés vádja ezen kívül rendszeresen ismétlődik.
