Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KALÁSZATOK - Egy "janicsár" különleges rekordja 1961-ből. Közli Fazekas Csaba
Kalászatold Egy „janicsár” különleges rekordja 1961-ből Tóth Béla, szegedi író 1969-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű regényéből tudjuk, hogy az ötvenes években „janicsároknak” nevezték azokat, akik középiskolai tanulmányok és érettségi nélkül, lényegében pártutasításra egyetemi felvételt nyerhettek. Ilyen káderek felsőfokú diplomához jutására azonban a Kádár-rendszer éveiben is sor került, amit Lobkovitz Lászlónak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács egyházügyi főelőadójának 1961-es esete is példáz, ráadásul nem mindennapi rekord kíséretében: az illető az általános iskola befejezése után néhány héttel lett egyetemi hallgató... Lobkovitz László az 1956-os forradalom.után a „Párt”-tól az egyik legkényesebb feladatot kapta, ugyanis gyakorlatilag minden előzetes képzettség nélkül került a megyei tanács egyházügyi főelőadói posztjára. Feladatköre nemcsak az egyházakkal való kapcsolattartás (pontosabban azok felügyelete, az 1956-ban erőre kapó megújulási mozgalmak leszerelése, a rendszer iránti hűség biztosítása, a „reakciós” papok áthelyeztetése, nyugdíjaztatása stb.) miatt volt rendkívül fontos, hanem azért is, mert a helyi tanácsokhoz delegált egyházügyi (fő)előadók kettős függésben álltak. Hivatalosan a tanácsok apparátusához tartoztak, így közvetlen felettesüknek rendszerint a helyi VB-titkár számított, ugyanakkor — a pártállam működési mechanizmusára jellemző módon — az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) központi utasításait hajtották végre és oda is írták rendszeres és aprólékos (bár olykor nyelvhelyességi hibáktól hemzsegő) jelentéseiket. A korabeli köznyelvben „bajszos püspök” gúnynévvel is illetett egyházügyi főelőadók az 1950-es években és az 1960-as évek első felében gyakran kevéssé művelt, pártutasításra egyik helyről a másikra helyezett káderek voltak (akadt köztük katonatiszt ugyanúgy, mint bőrgyári pártaktivista stb.), így a számukra kivételes hatalom birtokában lelkiismeretesen hajtották végre az egyházak elleni ideológiai harc feladatait.1 Többsé1 Az ÁEH felépítéséről és a helyi tanácsok egyházügyi előadóiról ld. többek között: ' SZÁNTÓ KONRÁD OFM: Az egyházügyi hivatal titkai. H.n. [Bp.] 1990.; MÉSZÁROS ISTVÁN: A szegedi „bajszos püspök” jelentései 1952-ben. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok - Regnum, 1995. 1—2. sz. 233—246. p.; MAJSAI TAMÁS: Kinek a titka?
