Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Török István: Keresztyénségünk a szocializmus történelmi korszakában (1958)
96 Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) vünk szóban forgó tételének második fele éppen ebben a vonatkozásban akar segíteni, amikor az Isten „leitourgos”-a kifejezéssel emlékeztet a döntő fontosságú bibliai helyre a Róma 13 eligazítására. Eszerint — s erről itt már igazán csak iskolás rövidséggel beszélhetek — engedelmeskednünk kell az állami felsőbbségnek nemcsak félelemből, hanem lelkiismeret okából, mert minden felsőbbség Istentől rendeltetett, a mi javunkra. Még az ateista felsőbbség is Isten „leitour- gos”-a. Az egyház feladata, hogy buzgó könyörgésével és egész létével ennek felismerésére segítse az államot. Más helyt azzal is tárgyilagosan számol a Biblia, hogy az állam a kapott hatalom igézetétől megejtve, esetleg nem a rosszat, hanem éppen a jót cselekvők rettegésére van. Ilyenkor már isteni hivatása határát átlépi; nem az Isten „leitourgos”-a, hanem a pusztító szörnyeteg képében jelenik meg. Az egyház még akkor is az államot látja benne s a hatalom túlkapásaival szemben végső eszközül marad számára a szenvedő bizonyságtétel: a mártírság vállalása. A Biblia erről az eshetőségről is nagy józansággal beszél. A keresztyén a mártír-sorsot nem keresi, de nem is futamodik meg előle. Ezzel elérkeztünk az ötödik s egyben utolsó kérdésünkhöz: a kultúrharc és bizonyságtétel problémájához. V. Kultúrharc akkor szokott bekövetkezni, ha az egyház nem ismeri fel, vagy nem akarja belátni a corpus christianum bomlását és görcsösen ragaszkodik olyan előnyökhöz, amelyeket voltaképpen már a corpus christianum-mal együtt elvesztett. Az elnevezés eredete a múlt század 70-es éveire nyúlik vissza. Bismarck látása szerint a klerikális politika veszélyeztette életművét, ezért valóban vasmarokkal próbálta megrendszabályozni a római egyházat. A harc, mint ismeretes a polgári házasság törvénybe-iktatása, a házassági törvénykezés egyházi kézből való kivétele és az egyházi iskolák állami felügyelet alá való rendelése körül indult meg. Érdekes, hogy a kultúrharc, egyházi részről nem volt eredménytelen, noha az említett törvények érvénybe léptek. A vaskancellárnak a harc során rá kellett jönnie, hogy végeredményében a koegzisztencia kérdése vetődött fel számára s ugyanabból az állampolitikai érdekből, amelyért a harcot elkezdte, kénytelen volt egyezkedni és engedményekhez folyamodni. A klerikális párt pedig, éppen a harc folyamán, megkétszerezte szavazóinak számát s az alkotmányosság évtizedeiben a mérlegnyelv előnyös szerepét játszotta a német politikai életben. Mégis, egészében véve azt kell mondanunk, a kultúrharc nem a mi ese
