Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Török István: Keresztyénségünk a szocializmus történelmi korszakában (1958)
,A katedráról’ 97 tünk. Eredetében és lelkiségében jellegzetes római katolikus tünet. Az egyház ugyanis hitünk szerint nem azért a talpalatnyi földért küzd, amelyet ebben a világban elfoglal, hanem az Ige hirdetéséért. A corpus Christianum korának éppen az volt a veszedelmes kísértése, hogy az egyház kezdett saját sikereire, elért eredményeire támaszkodni, ahelyett, hogy az Igére támaszkodott volna. Mint kész szervezet, az igehirdetés aktusán kívül, sőt az igehirdetéstől eltekintve is élhetett és érvényesülhetett. Megvolt a politikai ereje hozzá. Viszont éppen ez a politikai erővel való visszaélés — s ettől mi protestánsok sem voltunk mentesek — rontotta le az egyház hitelét a néptömegek előtt s egyengette a szekularizmus útját. Amilyen arányban előjogokat szerzett magának az egyház, olyan arányban vesztette el hivatását. Ezért mondjuk: Kultúrharc helyett bizonyságtétel! A keresztyén bizonyságtétel nemcsak ebben a világban hangzik el, hanem szándéka szerint is e világ gondjai közepeit pozitív cselekedet, segítő szolgálat. Valóban segít mindabban, ami Istennek tetsző. Tehát nem mond s nem is mondhat minden emberi dologra lelkendezve igent, még akkor sem, ha a világ hatalmasai szorgalmaznák reá. Éppen mert válogat és rostál, az igenek mellett mer nemet is mondani, ha az Ige kényszeríti a nemek kimondására. Az Igének ez a világi tekintetektől független, szabad szolgálata adja meg igenjeinek is hitelét s avatja bizonyságtételét felülről nyert eligazítássá: valóban az élet szolgálatává. Előfordulhat, hogy hivatásszerűen kimondott nemjei folytán ellenkezésbe, sőt harcba keveredik. De ez nem kultúrharc lesz, még akkor sem, ha talán ilyesminek látszik, vagy ilyennek tüntetik fel, hanem a hitnek szép harca. Lehet, mint minden harc, ez is szenvedéssel jár. Akkor a szenvedés is beletartozik a bizonyságtételbe. Ezzel zárom is előadásomat. Azt akartam megmutatni, hogy az egyház milyen teológiai feltételek mellett maradhat meg a szocializmus korszakában is hivatásához híven egyháznak. Nem tudom, a konferencia mit hasznosíthat és tud-e egyáltalán valamit hasznosítani tanításomból a tervezett lelkésztovábbképző tanfolyamokon. Ennek eldöntése nem is tartozik reám. Én csak megköszönöm a türelmet és figyelmet, amivel eme nehezen vállalt, de kötelességszerűen megtartott előadásomat fogadták. (Debrecen, 1958. május 29.)
