Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - "A KATEDRÁRÓL" - Török István: Keresztyénségünk a szocializmus történelmi korszakában (1958)
,A katedráról1 91 s ezért következett be a fegyelmezés. Azt senki sem kívánja tőlünk, hogy népi demokráciánk rendjét az Isten Igéjével azonosítsuk. Ha viszont egyházkormányzati döntéseinket akarnák az Isten Igéjével azonosítani, meg kell gondolnunk, hogy még egy olyan széleskörű és alapos bibliai indoklás nyert egyházi döntés sem azonosítható Isten Igéjével, mint amilyen a reformáció. A józanság követelménye minden vonatkozásban azt jelenti: Az ami isteni, isteni és hadd maradjon továbbra is isteni és ami emberi, az emberi. A kijelentés, kijelentés, az egyházpolitika pedig egyházpolitika. Ha józanságunkat vesztve, az istenit és az emberit összezavarjuk, akkor már nem a reformátorok, hanem a rajongók táborában lele- dzünk, tehát elvétettük szolgálatunkat. Tudom, hogy az ellenkező kísértés is fennforog, hogy az istenit és az emberit széjjelszakítsuk vagy egymással szemben kijátsszuk. Remélem, a továbbiakból kitűnik,"ez' épp oly távol áll tőlem, mint a kettő összekeverése. II. A második kérdés a sovinizmus és a hazafiság viszonyára vonatkozik. Hadd mondjak itt sovinizmus helyett mindjárt nacionalizmust, azért, mert a sovinizmus a nacionalizmus leple alatt szokott meghúzódni és könnyen még jószemű és jószándékú embereket is megejt. Itt nem kevésbé szükséges a relativizálás, mint a szocializmus esetében. A nacionalizmus aránylag új keletű gondolat: a romantika korszakának szülötte, de ebben a században vált uralkodóvá s ugyanakkor iszonyú arányokban fékevesztetté is. A második világháborúban, szervezett politikai alakja megérdemelt vereséget szenvedett; a lángokban elégett népvezér mintegy a nacionalizmus megsemmisülésének jelképévé vált. A nacionalizmus azonban, mint elv és tömegérzület továbbra is életben maradt. Tehát csak legyőzetett, de nem meggyőzetett. Az ellenszernek szánt propaganda ezt a lappangó nacionalizmust nem egyszer táplálta. Ha nálunk pl. túlbuzgósággal ajánlgatták, sőt erőltették azt, ami orosz — s ilyen hiba történt — közvetve a nacionalizmust szították vele. Az egyház mulasztásai közé tartozik, hogy nem ismerte fel idején a helyzetet s tanító munkájában a második világháború óra nem fordított kellő gondot a nacionalizmusra, pedig itt lett volna s továbbra is lenne nevelő feladat. Erre vonatkozólag most csak néhány megjegyzést teszek. Mint minden koreszmének, természetesen a nacionalizmusnak is hamarosan jelentkeztek a teológiai szószólói. Nagy igyekezettel kimutatták, hogy az ember egész testi-lelki alkatát, múltját és jövőjét nemzeti hovatartozása határozza meg. Amikor nemzeti mivoltát kiéli, Isten
