Egyháztörténeti Szemle 1. (2000)
2000 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sarnyai Csaba Máté: Kényszer és/vagy kompromisszum?
44 Egyháztörténeti Szemle 1/2 (2000) mányiistán. Az alakuló kormány várható személyi összetételéről megállapíthatóan éppen március 18-án délelőtt esett először szó az ország- gyűlésen, bár a végleges változatot a kijelölt miniszterelnök csak március 23-án jelentette be.54 A miniszterek — közülük a vallás- és közoktatási posztra jelölt Eötvös is — az állam és a katolikus egyház viszonyára nézve alapvetően a korábban ismertetett liberális álláspont képviselői voltak. A céljait elért országgyűlési küldöttség alig egy nappal a tized-tör- vény elfogadása előtt utazott vissza Pozsonyba. Ugyanekkorra érkezett meg az országgyűlés városába a pesti forradalom híre is. Ezek azok a közvetlen okok, amelyek felgyorsítják az utolsó rendi országgyűlés törvényalkotó munkáját, s éppen március 18-ra. Jól mutatja a felfokozott ütemet és hangulatot, hogy ugyanezen a napon, még a tizedről való lemondás előtt, mindkét táblán elfogadták a közteherviselésről és az úrbéri terhek megszüntetéséről szóló törvények szövegét. Ennek figyelembe vétele fontos a tizedről való lemondás motivációinak elemzése során. A közteherviselési törvény értelmében, azokat mindenki arányosan és egyenlően viseli, míg az úrbéri terhek eltörlésével kimondatik a tized melletti másik alapvető feudális adónem, a kilenced megszüntetése. Mindezekkel a lépésekkel felszámolta a törvényhozás a nemesi kiváltságokat és a jobbágyi terheket, így a korábban gyakran hangoztatott egyházi jogvédő álláspont egyik alappillére, az egységes nemesi kiváltság elve, lényegében tarthatatlanná vált, sőt önmaga ellen fordult. Az alsótáblán történt lemondás indítékait elemezve az elmúlt évtizedek történetírásában is felmerült nézetkülönbség, annak kapcsán, hogy a káptalanok képviselői önként és lelkesedésből, vagy félelemből fakadó kényszerből áldozták-e fel a tizedet?55 Ezt — források híján — nem lehet egyénenként megítélni. Azt a káptalani követeknek is látniuk kellett, hogy a liberális reformelit — Kossuth vezetésével — néhány óra alatt a megelőző reformországgyűlések alapvető követeléseit vitte keresztül a törvényhozás mindkét szintjén. Feltételezhető, hogy nem volt. számukra ismeretlen a tizeddel kapcsolatos — általunk korábban ismertetett — liberális felfogás sem, akárcsak a korábbi diéták tizeddel kapcsolatos főbb vitapontjai. Ezt még inkább alátámasztják Kossuth visszaemlékezéseinek idevonatkozó szavai: „A jobbágyság felszabadítása meg lévén már szavazva, szép csendesen odasompolyogtam az emelvény elé, melyen a káptalanok követei ültek és szép csendesen azt mondám nekik: Urak, a földesúri dézsma megszűnt, természetes dolog, hogy a papi dézsmának is meg kell szűnni, szerezzék meg önök a ma54 URBÁN, 1986. 65-75. p. 55 Ld. pl. ANDICS, 1949. 13. p.; ill. VARGA, 1971. 156. p.
