Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)
1918-06-01 / 6. szám
EGYHÁZI ÉLET. •4-1918 Május. zelebb vagyunk a Krisztushoz és az első tanítványaihoz s az általuk alapított első keresztyén egyházhoz, mint a róm. kath. egyház. De azért nem mondjuk, hogy róm. kath. testvéreink nem keresztyének, sőt a mikor őket keresztyéneknek elismerjük, tisztelettel állunk meg egyházuk nagysága s intézményeik előtt. Csak azt kívánjuk tőlük, hogy ha igazi keresztyének, ne feledjék el, hogy az igazi keresztyénségnek egyik ismertető jele a szeretet és jóakarat mindenekhez. Azért a miképen mi nem akarunk velők harczban állani, gyűlölködni és veszekedni, ne cselekedjenek velünk eképen ők se. Egy másik panaszunk némely róm. kath. testvérünk ellen a vegyes házasságok miatt van. Azt mondottam egyszer, hogy mi, ha egy róm. kath. tetsvérünkkel járva a rengetegben, egy kenyeret találunk, szivesen megfelezzük azt vele; egy róm. kath. pap pedig azt prédikálta erre, hogy neki az egész kenyér kell. Vegyes házasságoknál, ha a jegyesek maguk között meg nem egyeztek a születendő gyermekek vallására nézve, mi csak azt kívánjuk, hogy a ref. fél neme szerint való gyermekek legyenek re- Formátusok. A róm. kath. egyház az egész kenyeret akarja, azt kívánja, hogy az összes gyermekek legyenek róm. kath. vallásúak. Ezzel az alaptalan követelőzködéssel sok kellemetlenséget szereznek róm. kath. paptársaink nem nekünk, hanem a vegyes vallású jegyeseknek, kiket gyakran el is szakasztanak egymástól. Inkább szakadjon meg a szerető szív, de az egyház kárt ne valljon, egy lelket is el ne veszítsen! Mintha bizony elveszett volna az, a ki nem róm. kath. vallású? ! Hiszen az Isten ségekben, hanem inkább azt, hogy ki cselekszi nem azt nézi, ki mimódon tiszteli őt a külsőaz 0 akaratát. Azért legyen közöttünk békeség! —f KISZÁRADT FORRÁS. Kiszáradt forrás! Egykor te benned Szelid zsongású hullám szőkéit. Omló vizednek játszó futása Virágos útra csapongva kelt. Az erdő gíme eljárt te hozzád, Itatva benned kicsinyeit . . . Sebét elhozta s patakzó könynyel Táplálva téged, megmosta itt. Pásztor leányka, amint hajnalnál Üdébben járkál s eltévelyeg: Ártatlan báját szűz ámulattal Először benned csodálta meg. Édes tavaszhoz szokott madár-raj Ivott belőled, ha jött, ha ment, S amit tudott, dalt, mind elcsevegte, Partod smaragdján amig elpihent. Te rajtad függött hű nefelejtsek Benned mélázó kis kék szeme. Ö mily szökellő, mily tiszta voltál Égnek, virágnak szép tükre te! Most vége! Kiszáradt! Vége! Csak medre van meg, — bús, néma kör, Mely úgy mered rám, kopár — siváran, Mint egy kiégett, holt szemgödör. Hova enyésztél kis játszi forrás? Hát kergetődző pajkos vized, Örök vigságod, bohó szökésed, Nyájas zsongásod: mind elveszett? Mind, mind, örökre! S nem hozza vissza Kedves folyását többé senki sem, Öntözze bár úgy a nyár viharja, Mint ősz bánatja, halk csöndesen. így jár a szív is. Be sokszor igy jár! Forró, merész, szent érzelmivel A nagy teremtés pompája közben Mint itt e forrás, úgy sorvad el. Szabadság — vágya, nagyság — reménye, Álmok varázsa, kéj, szenvedés, Búnak, gyönyörnek túláradása: Mind, mind elillan, lassan kivész. Mind, mind örökre! S nem hozza vissza Nemes buzgását többé semmi sem, Hullassa még úgy, múltján merengve, Égetve ömlő könnyét a szem! . . . ; Kiszáradt forrás! .... Előtted állva Lelkemre gond száll, ajkam remeg: Források véde! Jó Istenem! Elszáradástól óvd meg szivemet! Ábrányi Emil.
