Egyházi Élet, 1918 (3. évfolyam, 2-7. szám)
1918-02-01 / 2. szám
KGYHÁZI ÉLET. 2------1918. Február. keresztül vitt utánzat. Hát mcst, mikor a liszttelen, hústalan, cukortalan, füsttelen és ki tudná még milyentelen napokat élünk, amit már a reformátusok is kénytelenek megtartani, ha nem másért, hát azért, mert semmi pénzért nem kaphatók nevezett cikkek, mi nem bőjtölünk? nem tartóztatjuk meg magunkat? Hát azt mondom, kedves olvasó, hogy nem. Ami nem kap ható, azt nem fogyasztjuk ugyan, de annál inkább háborog az ember. Még a rendeletet is áthágják sokan. Jézus nem ilyen böjtöt tartott ! Tegerentul milliók küzdenek az éhhalállal. Mi itt rendületenül lakmározunk. Még az sem rettent vissza dicstelen szokásunk gyakorlásától, ha négyszeresét kell fizetnünk a régi áraknak. Fizetünk. Különösen olyan cikkekért fizetünk nagy árakat, amelyekről mi magunk is határozottan tudjuk, hogy nagyban sietteti sírba rogyásunkat, veszélyezteti lelki üdvünket. “Avagy ilyen-é a bojt?" Az isteni védjegyet avagy meghamisitjuk-e? Mi a különbség ■ebben a tekintetben a zsidók és keresztyének között? Isten azt mondja a Próféta által: “Avagy nem ez-é a böjt: hogy gonoszságnak köteleit eloldjad, az éhezőnek megszegd a te kenyeredet, és a szegény bujdosókat bévigyed házadba, mikor mezítelent látsz, megruházzad? ’ Ha ezeket minden törvényes kényszerítés nélkül cselekeszed, nem szennyeződik be a te védjegyed. Valódi leszel, nem utánzat. Kr.sztus keresztjét pedig ne csak külső disz gyanánt viseljed, mint sokan cselekeszik: ne is kényszerűségből, mint a mezőről hazafelé jövő Simon nevű ember cselekedte. De viseld béketüréssel, mgadással, mint hajdan Policarpus tette. Ha védjegyed az önmegtagadással párosult keresztviselés lészen, egész életedben jobban fogod tapasztalni, hogy minél tovább voltál Jézus követője, annál jobban érezted szeretetét. Követheted Öt, mint igaz tanítvány. Jézus terhe könnyű, igája gyönyörűséges lesz!-------0-------A BEAVER-FALLSÍ HÍVEK FIGYELMÉBE. A magyar napilapokban a következő szóról szóra átvett sorokat olvastuk nehány nappal ezelőtt: “A beaver-falisi református egyház az utóbi nyolcz éven át olyan állapotban volt, mint a kátyúba ragadt szekér. Egy helyben volt változatlanul és semmi sem tudta megmozdítani, hogy előbbre vigye a haladás utján. Az egyház tagok száma közben egyre apadt, a pénzügyi viszonyok pedig olyanok voltak, hogy az egyház képtelen volt nyolcz éven át a templomon levő adósságból törleszteni. Az a nehány lelkes ember, aki még szivén viselte ez egyház ügyeit, végre is elhatározta, hogy megmenti az egyházközséget a lassú pusztulástól és olyan férfiút keres annak élére, aki képes lesz nemcsak a múltak hibáit tenni jóvá, de megalapozni az egyház jövőjét is. Hosszas tanácskozások után Dézsy G. Károly alphai lelkész személyében állapodtak meg és feltárva előtte az egyház szomorú viszonyait, arra kérték őt, fogadja el a lelkészi állást és segítsen megmenteni az egyházat a lassú, de biztos elpusztulástól. Dézsy G. Károly lelkész látva az egyház rendkívül komoly helyzetét, elfogadta a meghívást és 1917 augusztus elsején elfoglalta állását. Az uj lelkész megérkezése után azonnal hozzá fogott munkájához, Sorra látogatta a híveket és őket kitartásra buzdítva, orvosolni kezdte a felhangzott panaszokat. A lelkész csak 78 egyháztagot talált a kilencz éve fentálló egyházban, azok között is benső viszályok uralkodtak.” A fenti közlemény akárkinek a tollából eredt, ez úgy látszik, nem bízott abban, hogy az egyház e hivatalos jellegű lapjában, az Egyházi Életben el lehetett volna helyezni ilyen vakmerő állításokat, azért foyarr.odctt a világi lapokhoz. Őszintén megvallom, hogy a beaver-fallsi egyház gyors haladása, az utóbbi hónapok nagy anyagi eredménye igaz örömmel töltötte el lelkemet, mert nyolcz évi lelkészkedésem alatt annak az egyháznak sorsa szivemhez nőtt. Bizony nehezebb volt nekem megválni attól az egyháztól, mint talán szülőföldemtől, mikor Amerikába jöttem. Bizony fájt nekem a bucsuzás azoktól, akik szeretettel vettek körül s gondolatban ma is sokszor vagyok a beaverfallsi és new-brightoni hívek között, kik velem együtt önzetlenül fáradoztak Isten országának építésén a mi népünk javára. Boldog voltam közöttük, mert a beaver-fallsi és new-brightoni magyarságnak jó neve és becsülete volt úgy az amerikaiak, mint az amerikai magyarság előtt, amelynek jóleső bizonyítékát nem egyszer láttuk s ez is befolyásolt bizonynyal,
