Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-03-01 / 3. szám
egyházi élet. 9-1917 MáreztüS. XXIX. LECZKE. 1917. Márczius 18. Az ötezer megvendégelése. (Olvasandók János ev. VI. részének 1----15. és 22—38. versei.) (B.) Kevéssel a zsidóknak húsvéti ünnepe előtt elment Jézus az ő tanítványaival együtt Galileának, Tiberiás nevű tengerén túl. És nagy sokaság követte őt oda is, mert látták az ő csuda dolgait. Mikor pedig látta Jézus a sok népet, ezt mondá egyik tanítványának, Filepnek: ‘‘Hol vegyünk kenyeret, hogy ezek egyenek?” Jézusnak pedig egy másik tanítványa, András, ezt mondotta: van itt egy gyermek, akinek van öt árpakenyere és két halacskája. És Jézus leültette a népet és amint János evangélista leírja, megvendégelte azokból az ott letelepedett mintegy ötezer embert. Mint mindig, úgy most is nem arra tanította Jézus a népet az ötezer ember megvendégelésével, hogy a testnek javáért munkálkodjanak s a testnek megelégitését keressék, hanem arra az igazságra akarta vezetni őket, hogy a lelket is táplálnunk kell, ha boldogok akarunk lenni, mennyei eledellel, melyből aki eszik, soha meg nem éhezik. Azt példázta nekik, hogy O maga az életnek kenyere, aki nemcsak ötezer embert, de mindenkit, aki Ö hozzá jön és benne hiszen, megsegít a szükség idején és megelégiti azokat, akik éhezik és szomjuhozzák az igaságot. Mi is sokszor vagyunk olyan szükségben, amikor a veszteség és csapás vagy a fájdalom miatt lelkünk kesereg. Sokszor állunk vigasztalás és tanács nélkül az élet bajai között. Sokszor zavarják meg szivünket és fejünket a világ hamis prófétái hamis tudományaikkal s mi kétségek között kérdezzük: mi az igazság? Mit használ akkor, ha jól is tartjuk testünket étellel és itallal? Mit ér akkor az, hogy csak olyan eledelért munkálkodtunk, amely elvész? Bizony nem ér semmit a léleknek, akármilyen bőséggel tápláljuk is testünket, Megértette ezt a sokaság is, melyet Jézus megvendégelt, mert az ő beszédjének meghallgatása után igy szólott: ‘‘Uram, adjad nekünk mindenkor e kenyeret.” Tehát Jézus az életnek kenyere. O nyújtja lelkűnknek az igazi táplálékát az O evangéliumában, mely megelégit. Jézus tartja meg egye dűl a mi lelkünket, hogy a bűn kárhozatba ne vigyen. O erősit meg minket az örök élet beszédével, hogy a szeretetnek és igazságnak utain maradjunk. S mint az éhes ember a kenyér után, úgy vágyik a lelki táplálék után az, akinek lelke el nem romlott, aki Istennek engedelmes gyermeke. Akinek lelkét pedig a bűn annyira megrontotta, hogy nem éhezi az igazságot, ahoz is eljön Jézus, hogy adjon neki mennyei eledelt, a léleknek táplálékát, melylyel aki él, soha meg nem hal. KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK. Mit tett Jézus az 5000 emberrel? Megelégitette őket öt árpakenyérrel és két halacskával. Mire tanít evvel minket Jézus? Hogy ő mindennemű szükségünkben a mi Megtartónk, aki tud is és akar is a mi bajainkon segiteni. Elég-e az, ha az ember az ő testét táplálja? Nem elég, mert a testi eledel csak ideigóráig elégíti meg a testet s azután megint megéhezik az ember s a testi eledel nem teszi jobbá a lelket. Milyen táplálékra van hát szüksége a léleknek? Olyanra, amilyet az Úr Jézus nyújt az Ö evangéliumában, mert az az embert megelégiti és boldoggá teszi nemcsak addig, mig e földön él, hanem a siron túl is. Mi történik az olyan emberrel ki lelkét nem táplálja az igaz tudománynyal? Bűnben marad, rossz és gonosz lesz s anynyira elromlik, hogy senki nem veheti semmi hasznát, sőt romlottságával rmlsokat is boldogtalanná tesz.
