Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1917-11-01 / 12. szám

EGYHÁZI ÉLET. ■4-191 'V. Decembeí1. Isten lelke sugall nekem, azokat a felemelő, megnyugtató igazságokat tárja elém, hogy még jobban bizzam az én mennyei Atyámban s még hivebben teljesíthessem az 0 szent aka­ratát. Ezért vagyok egyháztag. Ha nem ezért, akkor igazán nincs czélja annak, hogy az egy­házhoz tartozzam. Az egyháznak sem az a czélja, hogy a tagoktól pénzt gyűjtsön össze. Erre csupán szüksége van, hogy zavartalanul, az anyagi gondoktól menten, megfelelhessem czéljának. Aki igy gondolkozik, akit ilyen szempon­tok vezetnek abban, hogy az egyházhoz tar­tozzék, az még akkor is jó egyháztag, ha a ki­szabott tagsági dijat nem tudja megfizetni. Ta­pasztalatok bizonyítják, hogy azok a leggyen­gébb egyháztagok s az ilyenekkel van a leg­több baj, akik a tagsági jogokat a tagsági já­rulékok megfizetéséhez kötik. Fizetnek, de nem járnak a templomba. A fizetésben sem arra törekednek, hogy minél többet adjanak, hanem nagy panaszkodással megadják a ki­szabott összeget. Van is mit hallgatni ezért az áldozatért. Keserves lamentálással panaszol­ják el az ilyenek, hogy az egyház a szegény embert mennyire megterheli, holott pedig a sze­gény embernek semmi haszna nincs az egyház­ból, mert az egyház “nem ad kenyeret.” Ha­nem annál többet szeretnek az ilyenek paran­csolgatni s ha a többség akarata nekik nem tetsző módon intézkedik, ők a legnyugtalanab­bak, akik lázadoznak s maguk körül békétlen-r séget szítanak, még végre vagy elhagyják az egyházat hütlenül, vagy kizáratnak az egyház­ból. A magam részéről inkább bízom az olyan egyháztagban, aki keveset vagy talán semmit sem bir adni az egyház fentartására, de buzgó vallásossága oda vonja őt a hívek seregébe. Mert az ilyen szorgalmas templomlátogató az Isten igéje prédikálásának hatása alatt bizonyá­ra nevekedik a hitben s szeretettől indíttatva jó kedvvel adakozik annyit, amennyit csak bir, az Isten országának terjesztésére. Ha többje van, többet ad, s nem szabja magát a megálla­pított tagsági dijakhoz, hanem tehetsége sze­rint felülmúlja azt többszörösen. Az elmondottak után talán említenem sem kell, hogy nem helyeslem a tagsági dijak össze­gének meghatározását. Nekünk Úgy kell cse­lekednünk, mint akik nem a törvény alatt van­nak, hanem lélek által vezéreltetnek. A szere­tetnek bennünk levő mértéke Szerint önként kell adakoznunk. Az ilyen adakozás áll össz­hangban az evangélium szellemével. Jusson eszünkbe Jézus példabeszéde a talentumokról. Akinek több adatott, attól több is kívántatik. Aki olyan földhöz ragadt szegény, hogy csak nagyon keveset vagy éppen semmit nem bir adni, legyen felmentve a tagsági dijak fizetése alól. Majd kipótolja ezt az elmaradt adako­zást akkor, amikor többje lesz. De akinek vagyon keresete, az ő földi javainak arányához képest adjon többet. Mindegyik egyháztag ma­ga állapítsa meg, hogy esztendőről-esztendőre mennyit ajánlhat meg legjobb tehetsége szerint az egyház javára, a folyó kiadások fedezésére, a templom adósságának törlesztésére és igy to­vább. Ha a gyülekezet tagjai nem pogányok, ha van bennük keresztyéni önérzet, bámula­tos eredményeket lehet elérni az ilyen rendszer mellett. Az egyháztagok sorából pedig nem sza­bad kihagynunk a nőket sem. Minden csa­ládban, minden felnőtt, mondjuk 16 éven fe­lüli egyént, mint külön egyháztagot kell beje­gyeznünk. Szinte nevetséges az a könnyelmű­ség, az az igazságtalanság, mely e tekintetben a legtöbb egyháznál még ma is dívik. Jól tudjuk, hogy az Isten előtt minden lélek szá­mit. A nők éppen úgy, mint a férfiak. A nők éppen úgy hallják az ige hirdetését a szó­székből, éppen úgy élnek az Úrvacsorával, mint a férfiak. Az egyház érdekében a nők éppen úgy, azaz hogy sok helyen jobban fára­doznak, mint a férfiak. A vallásos nevelés te­rén meg kétségtelenül nagy segítségére vannak az egyháznak. Mégis a nőket nem tekintik külön egyháztagoknak egyes helyeken. Ha templomba jönnek a nők, éppen, úgy elfoglal­nak egy ülőhelyet, mint a férfiak. De azért csak az egyházhoz tartozóknak, de nem egy­háztagoknak jegyezzük be őket, mint ahogy a gyermekeket. Ha azonban a nő özvegy vagy olyan hajadon, kinek szülei nincsenek ve­le vagy férjezett, de férje más vallásu, akkor rend szerint beírjuk őt egyháztagnak s tőle is elvárjuk, hogy fizessen egyháztagsági dijat, A férjezett nők és a felnőtt leányok, akik szü­leikkel együtt vannak s akik ugyan olyan ked­vezményekben részesülnek, mint a többi nők, már nem külön tagok némelyek előtt. Rosszul van ez igy, ahol igy van. Egy családban a férjet, a feleséget és a felnőtt gyer­mekeket egyaránt be kell lmunk egyháztagok­­fiak. Hiszen a legtöbb esetben a felnőtt, 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom