Egyházi Élet, 1917 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1917-09-01 / 9. szám
EGYHÁZI ÉLET. 3 1917. Szeptember. EGYHÁZTÁRSADALMI RÉSZ, Templomi éneklésünk. (B.) Amikor a reformáczió 400 éves jubileumát ünnepeljük, hálás szívvel emlékezünk meg bizonynyal azokról a nagy időkről, amikor erős sz.ivü, bátor lelkű férfiakat adott az Isten az embereknek, hogy megszabadítsák őket az előítéletek, formaságok, külsőségek elavult és értéktelen szokások nyűgeitől s a megreformált egyházban megnyissák a Krisztus evangéliumának mindeneket megelevenítő forrásait hogy uj élet pezsdüljön a lelkekben, mely a Krisztushoz hasonló élet csodálatos erejének hatalmas kibontakozásával, a megakaszthatatlan fejlődés által bizonyítsa be azt, hogy teljesiti Jézusnak eme parancsát: legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes. Annak a látható egyháznak, melyet a reformátorok meg újítottak, az volna a rendeltetése, hogy az embereket a láthatatlan egyházba, vagyis a lelkek szövetségébe, ahol szeretet és békesség van, segítse vezetni. Minél több fogyatkozása van ennek a látható, földi egyháznak, annál kevésbé teljesiti ezt a hivatását. Mi beismerjük, hogy a mi református egyházaink sem tökéletesek, amint hogy nem vagyunk tökéletesek mi magunk sem, akik az egyházat alkotjuk. De kötelességünknek ismerjük el a tökéletességre való törekvést. Nekünk kötelességünk folytatni a nagy reformátorok munkáját. Reformálnunk, azaz javítanunk kell saját magunkat s reformálnunk kell olyan mértékben, amint Isten tapasztalataink, különösen pedig a Szent írás he lyes megismerése által bölcsebbekké tesz, a mi egyházunkat is. Ha ezek szerint nem cselekszünk, nincsen czélja, nincs létjogosultsága a mi egyházi életünknek. Lapunk hasábjain több olyan reformot em lilettünk meg, melynek életbeléptetése nyilvánvaló szükség. Hadd essék szó ez úttal templomi éneklésünkről és énekeinkről. A legelső reform, amit e téren meg kellene tennünk, ha ugyan már meg nem tettük, a diktálás eltörlése. Csudálom, hogy van református gyülekezet, mely ezt a református névhez sehogy sem illő szokást eddig is megtűrte. Nincsen olyan okoskodás és nincsen egyetlen olyan érv sem, mely jogosan védelmére kelhetne a mai korban a tudás, és az általános tankötelezettség idejében, a diktálásnak. Mert nem ok az a diktálás mellett, hogy egy-két ember nem tud olvasni. Az olyan is bizonyára ismeri a zsoltárok és dicséretek nagy részét könyv nélkül. Ha pedig nem ismeri, az azt mutatja, hogy nem sokat foglalkozott a ref. énekekkel. De akármint is áll a dolog, mégis csak egy kicsit különös az, hogy egy-két irni-olvasni nem tudó ember után kelljen igazodni egy egész gyülekezetnek! Hát nem a kisebbségnek kell a többség hez igazodni? Nem a gyengébbnek kell-e az erősebbhez simulni? Nem az írást-tudatlannak kell-e az irásttudóhoz alkalmazkodni, hanem megforditva? De még ha diktálás nélkül az éneklésben nem is vehetne részt az az egy-két ember, olyan r.agy baj következik-e belőle? Azt kell-e arra felelni, hogy akkor nincs értelme, hogy az írástudatlan ember a templomba jöjjön? Hiszen a mi protestáns felfogásunk szerint az istenitisztelet legfontosabb része nem az éneklés, hanem az Isten igéjének hirdetése! Vagy talán az Isten igéjének hallgatásáért nem érdemes a templom ba jönni? Aki igy beszél, az nem lehet jó református. Minek soroljam elő a diktálásnak hátrányait? Ismerjük csaknem mindnyájan. Hányszor nem érti a diktáló beszédjét a gyülekezet két harmad része! Hányszor diktál rosszul s hányszor botránkoztatja meg az egész gyülekezetei hibáival. Mégis egyházaink nagy része eltűri a diktá lást, csak azért, mert abban a községben, ahonnan ideszakadtunk, diktáltak. Más magyarázatát bizony nem lelem ennek a rossz szokásnak. De hát sokan vannak közöttünk olyan reformátusok ,akik irtóznak a reformációtól s mindent elvetnek, ami uj s ami nem úgy van, amint régen volt. Vájjon hol állana a világ ma, ha a mi dicső eleink, a reformátorok is igy gondolkodtak volna? De a diktálás eltörlése a mi énekes-könyveinket is használtabbakká tenné. A templomba jövők nem bíznák rá megukat a diktálóra, hanem az után indulnának amit a saját énekes könyvükben vagy az egyház által beszer
