Egyházi Élet, 1916 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1916-09-01 / 1. szám
EGYHÁZI ÉLET. 9 1916. szeptember. a szuszékok és a disznók behágtanak a kádakba és nagy kárt töttenek. Ezenképen a pincében is a szőlőben csak kárt látá stb. Kezde ez okáért ő maga mondani: Ennek előtte reggel virradtáig és szinte eleget aludtam; annak utána móralván egy kévésig, mindjárást felestökre mentem, minden gondomat feleségemre és béresimre hagytam. Lám rosszul vagyon dolgom. Nem csoda, hogy elszegényedtem. No nem jó más ember szájával enni. No bezzeg a fecskével reggel felkelek és elhordozom az ereklét. Mikoron esztendeig elhordozta volna eképen, haza vivé ennek utána az ereklét a vén szomszédnak, mondván: Jó szomszéd uram, igen köszönöm te kegyelmednek a jó fecskés tanácsot és a szentséges ereklét. Áldott dolog volt. Igen megszaporodott ez esztendőben minden marhám. Minden elegem vagyon. De gonoszul valék annak előtte. Monda a vén szomszéd: Megnyitottad-é az ereklét? Felele az ifjú: Nem. Megnyitá ez okáért a vén szomszéd és megmutatá neki a csontot. Monda az ifjú: Ez pedig ló csont. Monda a vén szomszéd: Az bizony. Látod-é, hogy nem ez szaporította meg a marhádat, hanem hogy mindennap elmenvén házadhoz és örökségödhöz láttál, az művelte a szaporodást. No mit tanítanak a fecskék? Felel az ifjú: Bizony erősen lestem, hogy velem szóljanak, de soha nem szólának. De addig hallgattam reggel fecsegéseket, hogy immár elszoktam a reggeli álomtól és örömest minden nehézség nélkül felkelhetek és ottan dolgomat tehetem. Mondá a vén szomszéd: Csak ebben maradj immár, és soha el nem szegényedek Történetecske. Mikoron a szegény vén ember hozzá vötte volna az ő gyermek fiát és eleibe vötte volna az ő egyetlen egy szamarát, hogy a városba hajtaná eladni: meglátták őket az ut mellett cselekedő és munkálkodó emberek és megnevették a szegény vén embert, mondván: Bezzeg bolond agg eb ez! Lá mint hajtja előre a szamárt; nem tud az agg eb reá ja ülni, avagy a gyermeket rá ültötni; mely nehezen járhat! pedig ő maga is csak alig ballaghatik. Hallván azt a szegény ember, felültöté a gyermeket a szamárra és ő maga utána ballaga. Látván ezt az ut mellett való dolgozók, mondának: Bezzeg bolond vén ember ez, mert csak alig ballaghat, mégis nem ül fel a szamárra, hanem a gyermeket ültötte fel reája, maga a gyermek könnyebb volna és könnyebben járhatna, hogy nem ő maga. Hallván ezt a szegény vén ember, ismeg megmásclá tanácsát és leszállitá a gyermeket és ő maga üle fel a szamárra. Látván ezt az ut mellett munkálkodó emberek, mondának: Micsoda hitvány kegyetlen vén ember ez! lm ő maga felült a szamárra és utána kell gyalogolni a szegény gyermeknek. Lám ugyan rabbá tötte az önnen fiát és semmiben sem kimili a szegény gyermeket. A vén ember hallván a beszédöket, megharagvék és felvoná a gyermeket és háta mögé ülteté azt a szamárra és elindula a város felé. Mikoron ezt látták volna az ut mellett való dolgozó emberek, mondának: Micsoda bolond és kegyetlen vén ember ez? Lám a természet dolgát sem érti még! Mert azért vagyon a szamárnak olyan rövid háta, hogy csak egy ember üljen reá; ez pedig másod magával hágott a szegény szamárra. Kár, hogy olyan vén ember és bolond. Hallván ezt a szegény ember, monda: Ez nagy dolog, hogy semmiképen sem találhatom a módot, hogy úgy cseleködhessem, hogy az embereknek tessék. És meg haragván, mind a négy lábát egybeköté a szamárnak és egy rudat nyujta által és monda a fiának: Jer vigyük el; netalán e mód tetszik nékik. Es ketten vinni kezdék a rúdon a szamárt. Látván ezt az ut mellett való emberek, kacagni kezdének és mondának: ó bolond vén ember, mind fiastól! lm mint viszik a szamárt! Ki látott volna olyan dolgot? Pedig mind a ketten ülhetnének a szamár hátára és szépen elhordozná őket a szamár. De látod-é, mint bolondultanak meg mindketten? Hallván ezt a szegény vén ember, igen megbusulta és monda fiának: Ordeg győzi ezeknek kedvekre cseleködni! Ha imezt műveljük, nem jó; ha amazt műveljük, az sem jó. Ha imigy cseleköszünk, nem tetszik nekik; ha amúgy cseleköszünk, az sem jó. Sem eképen, sem amaképen nem jó. Jer, vessük a szamárt a vízbe hogy meneködjünk tőle. És beveték oda a vízbe és meghala a szegény szamár a vízben. És eképen a szegény vén ember az ő fiacskájával pénz nélkül és szamár nélkül haza téré. Heltai Gáspár.
