Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)

2003-08-01 / 3. szám

Egyházi Híradó

11. oldal

Csiha Kálmán: Mit is jelent? Keresztség

Valamikor, kicsi koromban megkereszteltek. És én is megkereszteltetem a gyermekemet. Mit is jelent ez? És miért is történik?

A keresztség szakramentum, az-az szent dolog, amit Jézus Krisztus rendelt el. O mondta: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak, Szent Léleknek nevében "(Mt 28,19.). Azóta hány rendeletet kiadtak a változó világ hatalmasai. Egyik parancs jött, a másik ment. De ez a parancs megmaradt. Miért nem tűnt el a változó idővel? Mert ez az Isten parancsa volt.

A keresztség nem névadás. Valami egészen más. Ha veszek egy könyvet és beleírom a nevemet, ez azt jelenti, hogy ez a könyv az enyém. A könyvnek megvan már a címe, de én fizettem érte, az én tulajdonom. A keresztség alkalmával is megvan már a gyermek neve. De a keresztség vizével, ami az Úr Jézus érette is kifolyt vérét jelképezi, Jézus ráírja a lelkére az O nevét. Ez azt jelenti: ez a gyermek az enyém. Szenvedtem és meghaltam érte, feltámadtam érte. Megfizettem érte is a bűnből és a halálból való megváltás díját, számára is megszereztem az örökélet lehetőségét. Ez a gyermek az enyém.

Nagy dolog, tudni azt, hogy a Jézusé vagyok, és a Jézusé a gyermekem is. Amikor a diktatúra alatt letartóztattak és vallatni kezdtek, úgy éreztem, hogy itt meg kell halni. Nincs senki, aki segítsen. Akkor eszembe jutott a Heidelbergi Káté első kérdése (Az egész Szentírás tanítását összefoglalja a Heidelbergi Káté, és az egész Kátét az első kérdés): Mi életedben és halálodban egyetlenegy vigasztalásod? — Hogy úgy testestől, mint lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagámé, hanem az én hűséges Uramnak és megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, engem a Sátán minden hatalmától megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább mindennek az én javamra és üdvösségemre kell szolgálnia... Akkor jöttem rá: velem nem az lesz, amitől én félek, vagy amit gonosz emberek akarnak. Velem az lesz, amit Jézus akar, mert én az övé vagyok. így tűnt el belőlem a félelem.

Megkereszteltek. A Jézusé vagyok, és a keresztség parancsolatában O azt ígérte: "És íme én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig”(Mt 28,20). Nem lesz megkeresztelt gyermeked életében egy nap, amikor Jézus ne lenne vele. Te nem tudsz majd mindég vele maradni, az élet elszakítja tőled, és lehet, hogy lesz nap, amikor kétségbeesve és tehetetlenül gondolsz majd reá, hogy mi van vele. Ne felejtsd el: Jézus ígérete akkor is, ott is érvényes lesz: O akkor is ott lesz mellette.

De miért kereszteljük meg a gyermekeket, kicsi korukban, amikor azt sem tudják, hogy velük mi történik? - Mert a Jézus keresztsége nem a mi belső elhatározásunk külső jelképe, hanem a Jézus értünk való halálának és feltámadásának a szakramentuma. És Jézus nem csak a felnőttekért halt meg, hanem a kicsikért is. Megkeresztelésük nem az ő elhatározásuk, hanem a Jézus elhatározásának a gyümölcse. Amikor megcsókoltad megszületett kisgyermekedet, ő nem tudta, hogy ki csókolta meg. Nem is az volt a fontos, hogy ő tudja, hanem az, hogy tudtad te: ez az én kisgyermekem. Valahogy ilyen a keresztség is: az Isten előlegezett szeretete. Az Ó-Szövetségben ez egy külső, testi jel volt: a gyermekek körülmetélése nyolcadik napjukon. Jézus e helyett a lelki jelet hozta: A keresztséget.

A Szentírásban két keresztelési parancsot találunk. A Márk evangéliumában így szól az egyik: "Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek. Aki hiszen és megkeresztelkedik, az idvezül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik" (Mk 16,15-16). Itt először van a hit, azután a keresztség. Ez a felnőttekre vonatkozik. Természetes, hogy az apostolok működése idején, a felnőtt zsidókból vagy pogányokból keresztyén hitre térőket meg kellett keresztelni. A keresztelés alkalmával ezeknek már tudniuk kellett, hogy miért keresztelkednek meg. A másik keresztelési parancs így szól: "Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek" (Mt 28,18-20). Itt először van a keresztség és azután a tanítás, úgy, ahogyan mi gyakoroljuk a gyermekeinkkel. Ez a gyermek keresztség textusa.

Majd jön idő, amikor a gyermekünk is ünnepélyesen kinyilvánítja belső elhatározását Isten és a gyülekezet színe előtt. Ez lesz a konfirmáció alkalma. Addig nekünk kell erre nevelnünk és felkészítenünk. Szülők és keresztszülők erre teszünk fogadalmat a keresztség alkalmával. Nagy feladat ez. Felelőséget vállalunk egy életért.

Vannak, akik azt mondják: én nem befolyásolom a gyermekemet. Majd, amikor felnő, döntsön ő maga: Akar-e hinni Istenben, akarja-e követni Jézust, vagy nem. Látszólag tiszteletre méltó liberalizmus, valójában megdöbbentő felelőtlenség ez. Mondhatom-e városon, amikor óvodába egyedül engedem a gyermekemet, döntse el ő, hogy majd átmegy-e a zebrán, amikor pirosat mutat a lámpa, vagy megvárja a zöld fényt? Nem mondhatom, mert én tudom, hogy halálos veszély átmenni a piroson. És ha egyedül küldöm el, gyilkosává lehetek. Az élet különös átkelő. Még inkább szükség van a tanácsra, a nevelésre, a kézen fogó vezetésre. Különben a gyermekem lelkének gyilkosa lehetek.

Miben áll a kereszteléskor tett fogadalom teljesítése? Úgy nevelem és neveltetem. Nevelésből és neveltetésből. Az első iskola a család. A gyermekünk itt tanulja a legtöbbet. Beleivódik a leikébe mindaz, amit lát. Hatvan hetven évesen is vissza fog emlékezni arra, hogy imádkoztak-e ott-