Egyházi Híradó, 2003 (41. évfolyam, 1-3. szám)

2003-08-01 / 3. szám

12. oldal Egyházi Híradó hon a szülők, vagy káromkodtak. A gyermeket vallásórára küldeni kell, de templomba együtt kell jönni vele. Példa­képre van szüksége szülőben, keresztszülőben, nagyszülőben. Még hatvan hetven-éves korában is jól esik megsimogatnia majd egy öreg templompadot, s arra gon­dolni: itt ült az én édesapám, itt énekelt az én édesanyám. Az ő életüknek olyannak kell lennie, mint a nyitott ablak­nak, amin át beragyog Krisztus szeretete, Isten közelsége. Persze, vannak befalazott lelkű, vakablakos szülők is. Ne­héz annak a gyermeknek napot látni, amelyik ilyen család­ban nő fel! Szülőnek, keresztszülőnek, nagyszülőnek is sokat kell imádkoznia gyermekük hitre jutásáért, üdvösségéért. Nem csak egy földi életre indítjuk el őket, hanem a földi életen túl vagy a mennyország vagy a kárhozat felé. A keresztség ugyanakkor a keresztyén gyülekezetbe való beoltás, beiktatás is. Gyermekimet úgy kell nevelnünk, hogy tudja, a családi körön kívül sincs egyedül. Tagja egy nagy családnak: az Isten családjának, az Anyaszentegyház­­nak, és ezen belül az immár negyvenhárom országba szét­szakított, szétdobált Magyar Református Egyháznak is. Ta­nítsuk meg arra, hogy aki hitét, szüleit, nemzetét szégyelli és nem meri megvallani, az nem méltó arra, hogy ember­nek nevezzék. Ne csak egyháztaggá, hanem hitvalló ke­resztyénné, Krisztus tanítványává neveljük őket úgy, hogy nevelődjünk velük együtt még inkább azokká. (Reformátusok Lapja) "Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká mindennépet, megkeresztelvén őket az Atyának a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig". (Máté 28. 18-20) Pillantképek gyülekezetünk életéröl A 17-es Cserkéscsapat műsora a 40. évfordulón. Adományainkat az Úr elé visszük. Minden vasárnap asszonytestvéreink jóvoltából és segítségével ebéddel tudunk szolgálni. Igazi baráti együttlétek alkalmai ezek az ebédek. Rég nem látott ismerősökkel, egyháztagokkal nyílik alkalom a beszélgetésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom