Egyházi Híradó, 2002 (40. évfolyam, 1-4. szám)
2002-07-01 / 3. szám
10. oldal Egyházi Híradó EGY TEMPLOM FALÁRA "MINTHA AZ ÉG ERESZKEDETT VOLNA KÖZÉNK" (Csoóri Sándor) Az összetartozás másik éltetője a vallás. Az is kultúra. Persze a vallásellenes politika is azt érzékelteti: itt alig változik valami. S a régi vezetők arra tényleg sohasem gondoltak, hogy a lelkiismereti szabadság sárba taposásával milyen mértéktelen erkölcsromboló munkát végeztek? Az erkölcs kiművelője (ha tetszik, ha nem) az Egyház volt sok évszázadokon át. A klérust kikezdő szemlélet valójában nem az egyháznak ártott: hanem az Emberiség Erkölcsének! Láthatjuk, hogy a moralitás nem vitatható el Hittől-Vallástól-Egyháztól. A magát haladónak nevező ún. "baloldaliság" vámszedői, ma már nem titok, hogy saját soraikból többet irtottak ki, mint ellenségeik közül. A tömegszédítés "erkölcsi felelősség" nélküli, valótlan "általános igazságokat" hirdetett... A történelem világomlása - fegyverek nélkül omlasztotta össze saját-maga-tákolta (elég tartósan üzemben tartott) kártyavárát!... Mintha ennek semmi tanulsága sem lenne! Mintha nem az emberiség becsapásáról lenne szó. Mintha az Erkölcs bibliai alapjai omlottak volna össze - nézeteikből, tévedéseikből, bűneikből, népellenes magatartásukból semmi számadással sem tartoznának -, folytatják "elvhű" támadásaikat az emberiség még eddig meg nem dőlt tanai ellen. Németh László - a ma nem éppen virágzó "vallási türelemről" szóló ajánlása, hogy "minél többször és minél nyomosabban foglaljuk össze a másik fél mellett szóló érveket" -, mintha ma sem lenne példa értékű. Régen - elég sokáig - magánügynek érezhettük hitünket, morális magatartásunkat, világképünket, érzelmi -, sőt érzéki kultúránkat is. A rosszabbodó idők tették szükségessé a hitvallóbb magatartást - egymás iránti felelősségből -, ami mára kötelességgé fokozódott. Tévedések és szándékos tévesztések gyűrűjében, szinte szükség-állapotban élünk. Az egyház megújító ereje ma sokkal többre képes pár év alatt is, mint amit egy fél évszázad tönkretett. A vallás a céltalanná lett, meghasonlott emberek életében jövőt építőbb minden politikai tevékenységnél. Szent feladatunk irdatlan, amikor romokban hever az erkölcs, a tisztesség, a becsület, a jó szándék! Dr. Erdős Károly Református hit és jellem Az én vallásom. 6. bővített kiadás. Debrecen, 1943 Házi istentisztelet Régi tisztes szokás volt őseinknél és lélekemelő, hiterősítő lelki alkalom a külföldi református atyánkfiáinál manapság is a házi istentisztelet, ahol a családfő vezetésével a család tagjai, a nagyobb háztartásoknál a szolgákkal együtt, reggel és este összejöttek, énekeltek, a családfő imádkozott, Bibliát olvasott és ismét énekeltek. Bizony, szép lenne ezt a házi istentiszteletet újra életre kelteni. Olyan forrásból merítenénk ilyenkor, amely erőt, üdülést nyújt a napi fáradalmak elhordozására. Nyilvános istentisztelet Az egyház, illetőleg gyülekezet tagjai a maguk áhítatának együttesen a nyilvános istentiszteleten adnak kifejezést. A nyilvános istentisztelet helye az Úrnak háza, amely lehet templom, imaház, vagy általában bármely tisztes hely, ahol Isten dicsőségére és tiszteletére összejövünk. Az istentisztelet helye legyen egyszerű, de tiszta, ami díszítés van benne, mind olyan legyen, ami a figyelmet nem vonja el Istentől. Vasárnap A nyilvános istentisztelet ideje minden nap, mert minden nap hálával gyűlhetünk össze Isten imádására, de megkülönböztetett napnak ismerjük el a vasárnapot, amelyet Isten a negyedik parancsolatban a nyugalom napjául az O dicsőítésére rendelt. Mi, keresztének, a vasárnapot azért ünnepeljük a szombat helyett, mert Idvezítőnk vasárnap támadott fel. Már az első keresztyének is ezt a napot szentelték Istennek, hogy megkülönböztessék magukat a zsidóktól. Vasárnap a templomba menni és az egész napot Istennek szentelni, szent kötelességünk. Vasárnap kerülni kell minden olyan mulatozást, amely minket Istentől és lelkünk idvességétől eltérít, hiábavaló-időtöltéssel, testet-lelket emésztő vigalmakkal, dőzsölésekkel nem szabad megrontani azt a napot, amelyet Isten a maga tiszteletére tartott fenn. Kötelességünk azonban nemcsak az, hogy vasárnapon magunk ünnepeljünk, hanem az is, hogy másokat is ilyen cselekvésre serkentsünk. IV. Parancsolat. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; sémi dolgot ne tégy azon se magad, se fíad, se leányod, se szolgád........ Azért megáldá az Úr a szombat napját... (folytatás a 11. old.)
