Egyházi Híradó, 2001 (39. évfolyam, 1-4. szám)

2001-01-01 / 1. szám

Egyházi Híradó 17. oldal EMLÉKEZETES PRESBITEREK: KÓS KÁROLY (1883 -1977) "Birtalan napján" - augusztus 24-én hunyta le szemét Erdély virrasztója: Kós Károly. Azon a napon szólította magához Isten ezernyi barázda által szántott arcú őrállót, amikor Szék község református népe emlékező- és gyász­napját tartja. Abban a templomban gyűjtenek erőt a jövendőhöz, melyet Kós Károly, az erdélyi reformátusság főkúrátora 59 más templommal és egyházi épülettel együtt állított helyre. Ki volt Kós Károly? A magyar építőművészet nagy egyénisége? Csodálatos szín a magyar irodalom palettáján? Ironikus politikus, aki rendet teremt az egymást tépő-maró talajtvesztett magyarok körében? A "transzilván-gondolat" fáklyája? Kós Károly mindenekelőtt az isteni predesztináció szép példája. Szászból lett magyar. Lutheránusból kálvinista. Fővárosi egyetemi katedra várományosából kicsiny erdélyi falvak patrónusa. Az örökké építőből földönfutó. Kós Károly élete és műve egyúttal azt is példázza, hogy miként álmodjon, mit tervezzen és mit vállaljon egy magyar refor­mátus presbiter. Néhány adat életéről. Épített hajlékot Istennek, em­bernek, művelődésnek. Legalább 59 templomot és egyházi épületet tervezett. Ezt olyan alapossággal végezte, hogy még a kilincsre is volt gondja. ( A kilincs megérintése által is már érezze a belépő, hogy odabent Isten várja...) Harminc éves korára megtervezte az óbudai református parókiát, a városmajori iskolát, a zebegényi templomot, az állatkerti pavilonokat. Ezek mind az erdélyi örökséget hirdetik a "világpolgárság" felé kacsingató századforduló magyarságá­nak. A hit, a hűség, a helytállás, az örökség megbec­sülésének, a jövő útja helyes megválasztásának módját. Amikor 1907-ben eljegyzi Balázs Ida tiirei papleánykát, Kalotaszeget is eljegyzi magának egy életre. E hűséget élete végéig állja. Sztánán - Brassó és Budapest között félúton, ahol a gyorsvonat is megáll, telepszik meg, s építi fel nevezetes Varjúvárát. Soak zarándokhelye és erőforrása e hajlék. A határok meghúzásával minden fővárosi ambí­ciójáról önként lemondva itt rendezkedik be. Egyetemi kate­dra helyett szánt, vet, tehenet fej annak érdekében, hogy kenyeret tudjon adni hitvesének és gyermekeinek. Itt alapít magyar néppártot, újságot, nyomdát. Innen szervezi az elalélt magyarságot felrázó Bánffyhunyadi népgyűlést úgy, hogy faluról-falura gyalogolván -Budai Nagy Antal módjára­­ébreszti, rázza népét. Innen indul a transzilván-gondolat. Ennek alapja: "Szeresd felebarátodat, mint magadat!" - mely ama másikon nyugszik: "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből..." Csodálatos álom. Csak református egyháza és népe főkurátora álmodhatta meg. A kelet-európai havasok között, egy kelet-európai Helvécia. Ama másik Helvéciában a re­­formátori igehirdetés nyomán talál egymásra három nemzet. Megtanulták: nem egymás ellen, még csak nem is egymás nélkül, hanem egymással-egymásért! Nem kell mondani, hogy minden oldalról miként tiporták ezt az üde, gyenge kis hajtást. Kós Károly azonban hosszú élete folyamán annak végéig igehirdető és kurátor maradt. Arcán pedig százszám gyülekeztek a barázdák. 1977 augusztusában a Farkas-utcai templomból ezer kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal kísérte utolsó földi útjára a házsongárdi temetőbe. Ekkor talán már kisimult a csupabarázda arc. - A nyolcvanas években sírját meg­gyalázták. A kilencvenes években "platformokat" (borzalmas szó) alakítanak magyarok egymás ellen. Az igehirdető-kurátor életműve azonban ma is utat mutat. Az egyetlen lehetségest. Még 80. születésnapján -1963-ban - a "Budai Nagy An­tal" ünnepi kiadásához zárszót csatolt. Ennek utolsó mon­data üzenet minden református presbiternek: "Ha utat mutató világosítóm igen gyengének bizonyult is, figyelmeztető kiáltó szóm bizonyára erősítette a többi és tisztább kiáltó szókat, s a halott múlt forradalmi emlékének feltámasztása sem volt egészen hiábavaló. Mert Budai Nagy Antal szín­játéka meghalhat, de benne, ami igazság volt az nem hal meg bizonyára. * * * Reményik Sándor TEMPLOMOK Én csak kis fatomyú templom vagyok, Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő, A szellemóriások fénye rámragyog, De szikra szunnyad bennem is: Erő. S bár irigykedve holtig bámulom A dómok súlyos, drága titkait, Az én szívem is álmok temploma És Isten minden templomban lakik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom