Egyházi Híradó, 1991 (27. évfolyam, 1-2. szám)
1991-11-01 / 2. szám
^WHegyházi %iiradcb m------------------— 8.Oldal 1991 November-December Kijelentette, hogy nem más, mint amit úgy nevezett "napról-napra" folytatott élet. Mit értett ezen? Néhány hónappal ezelőtt átkelt hajóval az Atlanti óceánon egy nagy óceánjárón, amelyen a kapitány a parancsnoki hídon állva csak megnyomott egy gombot, és - hipp-hopp! - fémes csatanások hallatszottak, és a hajó különböző részei lezárultak - megannyi vízhatlan kamrává váltak. "Önök mindahányan - mondta Dr. Osier a diákoknak - sokkal csodálatra méltóbb szerkezettel rendelkeznek, mint az a hajó és hosszabb útra indulnak. Arra buzdítom önöket, tanulják ki saját gépezetük kezelését, hogy napról napra vízhatlan kamrákkal tudjanak élni, mert ez a módja a biztonságos utazásnak. Menjenek fel a hídra, és győződjenek meg róla, hogy legalább a nagy rekeszfalak működnek-e. Nyomják meg a gombot és hallgassák, életük minden szintjén hogyan zárják ki a vasajtók a múltat a halott tegnapokat. Sir William Osler arra buzdította a yale-i diákokat, hogy a Miatyánkkal kezdjék a napot: "MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA." Ne felejtsük el, hogy az ima csak a mai kenyerünkről beszél. Nem panaszkodik, hogy a tegnapi szikkadt volt, és mondja: "Jajj, Istenem, mostanában száraz idő jár a gabonatermő vidéken talán megint aszály lesz - és akkor honnan lesz kenyerem jövő ősszel - vagy elvesztem az állasom - jaj, Istenem, akkor miből lesz kenyerem?" Nem, ez az ima megtanít arra, hogy csak a mai kenyerünkért könyörögjünk. A mai kenyér az egyetlen, amit meg tudunk enni. (Dale Carnegie: Siker kaluz 2.) A PRESBITER FELELŐSÉGE A bibliát ismerő ember tudja, hogy minden emberre kivétel nélkül vonatkozik az, hogy nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt. Még inkább vonatkozik ez a szolgálatra elhívott presbiterre. Mind a "talentumok példázata", mind az "utolsó ítélet" Máté ev. 25 leírása félreérthetetlenül felvázolja a felelőség körét, tárgyát, módját. Krisztus előtt kell elszámolnia: a templomtető állapotáról, a reábízott fiatal életekről, a jó légkörben való munkálkodás feltételeiről, a rászorulóknak adott "pohár vízről", a reábízott feladatok hűséggel való vállalásáról és elvégzéséről, az odaadásról, mely sokszor saját kényelmük feladásához vezet a mások szolgálatában. Csak akkor beszélhetünk presbiteri szolgálatról, ha az valóban szolgálat. A félreértéseket ezzel kapcsolatban talán az okozza, hogy a presbiteri szolgálatot általában "tisztségnek" tituláljuk. Tisztséget pedig általában szivesen vállal bárki, minek legyen szürke közkatona ha magának úgymond rangot szerezhet. Igen ám ez lehet hogy érvényes a világi élet síkján, azonban a hívek közösségében elsőséget keresőknek azt mondja Jézus: "Aki első akar lenni közöttetek, legyen a ti szolgátok." (Mt.20:27) A szolgálat és a tisztség között ez a feszültség egyre inkább megmarad, mert a jó szolga is aki hű volt Ura szolgálatában nem azt kapta jutalmul, hogy ülj ide a helyembe és uralkodj a többi szolgatársadon, hanem azt mondta: Jól van, jó és hű szolgám, a kevesen hű voltál, több szolgálatot bízok rád ezután mert te azokat majd el tudod és biztos vagyok benne, hogy el is fogod végezni. Egyszóval a szolgálat teljesítésből jól vizsgáztál. Mertél felelőséget vállalni, sőt kockázatot is, nem voltak hamis mentségeid és valószínű nem is lettek volna, még akkor, sem ha nem sikerültek volna legjobb számításaid szerint a feladatvállalásaid. A szolgálat fontosabb volt neked, mint annak a társadnak, ki megkímélte magát a szolgálat esetlegesen felmerülő kényelmetlenségétől,veszélyétől mely kockázatvállalás : időt és energiát könyörtelenül megkövetelt és felemésztett volna. A presbiter a jövőnek tartozik felelőséggel mert hűségét vagy múlasztásait számontartja és megítéli majd az utókor. Mai tetteink építik a jövő életalapjait. De hadd élezzük a kérdést így: Merünk-e gyermekeink, unokáink, egyházunk ifjúságának szemébe nézni? Megtettünk-e mindent az ő jövőjük érdekében? Úgy alakítottuk-e ki, akár nagy áldozatok árán is egyházunk életét, hogy az éltető lelki otthonunk lehessen? Vagy a célt már régen elveszítettük kiskaliberű személyi csatákban, felelőségek áthárításában, melyek pusztán kötélből font idegrendszert kívántak, azonban a mindennapok gondját egyáltalán nem oldották meg. Eleget tettünk-e ama kötelességünknek, hogy iljainkat a jövendő reménységeit kézenfogva vezettük az istentiszteleti közösségbe? Avagy felelőtlenül azt mondtuk: "Mindenki a saját sorsának a kovácsa." A presbiter valójában felel a magyar és református holnapért. E felelőséget ebben a szolgálatban másra áthárítani nem lehet! PRESBITEREK Kinek a lelke vágyik a fényre, kinek kenyere az Úr igéje, és kenyeréből másnak is szel, az presbiter. Kinek van szeme a más bajára kinek van fiile a más jajára, s tennivalóit így méri fel, az presbiter. Ki másnak vermét sohasem ássa aki keresztje't nem teszi másra s a mások terhét így veszi fel az presbiter. Ki könyörögni sohasem restet ki úgy van ott a gyülekezetben mint aki szolgál mert van mivel az presbiter. Kinek a templom kegyelem háza s otthon van benne maga, családja bár mindenütt az ÚRRA figyel, az presbiter. Aki hitét meg örömmel vallja, mind presbiter, bár nem az a rangja de kedves élet Isten előtt: megáldja és megszenteli őt. Túrmezei Erzsébet JULIANUS BARÁT Emlékszem, gyermekkorom egyik legkedvesebb olvasmánya volt Kodolányinak ez a csodálatos történelmi hátterű regénye. Most azért került előtérbe az immár legendává vált domonkos rendi szerzetes mert olasz magyar "cooproductio"-ban nagyszabású film készült belőle Koltay Gábor rendezésében. A játékfilm teijedelmesebb változatát, a hírek szerint karácsonykor két részben tűzi műsorára a magyar televízió. A kritika váltakozó hozzáállással fogadta a filmet, márcsak azért is mert több tekintetben is eltér az írott műtől.
