AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 13. (Budapest, 2007)
II. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből - Földváry Miklós István: A középkori Magyarország ordináriuskönyvei
A középkori Magyarország Ordinarius könyvei karthauzi szabályzatok tartalmában vagy megfogalmazásában tehát keresve sem találhatnánk magyarországi elemeket: nyelvezetük választékos, és bár nem klasszicizáló, igen távol áll az esztergomi rubricisztikáétól. 170 Szóhasználatuk kevésbé különbözik a hazai szokástól, de ez inkább köszönhető a kor nagy rendjeiben szokásos, kevesebb regionális sajátságot megőrző fogalmazásnak, mint tényleges kapcsolatnak. A magyarországi rubrikás hagyomány kutatásában ezért csak referenciaként lehet figyelembe venni őket. Ahogyan a közös életet élő káptalanok egykor a monasztikus szabályzatokból vett minta szerint jegyezték le saját szokásukat, úgy e karthauzi forrásokban megfigyelhető a későbbi konszuetúdók hasonulása az ordináriusokhoz. Ezeknek a jól szervezett, központosított rendekhez kötődő szövegeknek az ismerete egy esztergomi rítusú környezetben megfelelő mintát jelentett volna ahhoz, hogy a világi egyházak nyelvileg és filológiailag is „korszerűbbé" tegyék a maguk ordináriusait. Hogy ez sehol nem történt meg, azt tanúsítja, hogy a rubrikák megfogalmazása és könyvvé szervezése éppen úgy az egyes hagyományok jellegzetessége volt, mint a rubrikákban megőrzött rítus. A tartalomjegyzék, a szereplőkhöz rendelt fejezetbeosztás a könyv egy szakaszán, vagy a „consuetudo" cím nem gyakorlati intézkedés, hanem a monasztikus eredet ismérve — a másfajta nyelvezet, az egyházi év kizárólagos, önálló könyvben való földolgozása és annak szerkezeti váza, s ugyanígy az „Ordinarius", illetve a „rubrica" cím a székesegyházi hagyományhoz kötődött. 8) Magyar ferencesek XVI. századi ordináriuskönyve Saját kolofonja szerint is Magyarországon készült a ferencesek egyik XVI. század eleji rubrikáskönyve. 171 A forrás további két szempontból is kiemelkedik az előbb tárgyalt, járulékos és egykor nem biztosan Magyarországon használt emlékanyagból: egyrészt fölhívja rá a figyelmet a Rubrica Strigoniensis korábban már jelzett, erősen romlott, de fölismerhető szövegpárhuzama a központi ferences ordinárius hamvazószerdai ordójával, másrészt megkülönbözteti más rendek normakönyveitől, hogy a ferences rend a római kúria szokását közvetítette a középkor területi egyházai felé. 172 170 Saját, Esztergomban ismeretlen vagy ritka terminusok pl. a „matutinales laudes", a „commemoratio", a magyar ordináriusoktól szokatlanul választékos a „carent" vagy a „decorantur" igék használata. 171 A kötetet RADÓ, libri liturgia... i. m. (158. jegyz.), 492-493. ismerteti. Egykor a szegedi ferencesek könyvtárának Cod. Lat. 4. jelzetű kódexe volt, az 1973-as katalógus összeállításakor Radó Polikárp már nem ismerte őrzési helyét. Az általam alább értelmezett adatok az ő részleges átírásából valók. A kolofon (85 v ) szövege: „Explicit ordinarium per manus Emerici de Strigonio. Anno 1509em". 172 Ennek volt kétségtelen jele, hogy az RStr 20—21. (Cin/f4) rubrikájánál pontosabb szövegegyezést tapasztalhattunk a ferences és a pálos megfogalmazás között. Ebben az esetben a ferences szöveg nem a rítust közvetítette, hanem arra adott mintát, hogy hogyan alkalmazható a kuriális vagy székesegyházi szertartásrend szerzetesi viszonyokra. 81
