AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 12. (Budapest, 2005)
III. Irodalomtörténet, irodalomelmélet - Jakab Judit: Emlékezet- és identitáselméletek – kánon nélkül
Emlékezet- és identitáselméletek - kánon nélkül megrendítik a történetírás önmagáról alkotott képét, értékelésük szerint nem annyira fontos tudományterület, amelynek episztemológiai igazságértéke is gyanúba keveredik. „Halbwachs szerint a >történelem< a kollektív emlékezettel pontosan ellentétes módon működik. Emez csakis a hasonlóságot és a folytonosságot tartja szem előtt, míg amaz kizárólag a különbségeket és a folytonosságon esett szakadásokat észleli." 10 A kollektív emlékezet a múltnak olyan képét tárja közössége elé, amely az azonosságtudatot erősíti, amelyben a közösség mindig magára ismerhet, ezzel szemben a „történelem" épp az ilyen változásmentes korokat burkolja sötétbe, és csak azt hagyja történelmi tényként érvényesülni, ami változást mutat. Másodszor: a csoport emlékezete a saját jelleget hangsúlyozza, az egyéb csoportemlékezetektől való különbségre irányítja a figyelmet, a történelem viszont minden ilyen különbséget elsimít, „és a különbkülönb csoportemíékezetek tartalmazta tényeket egy tökéletesen egynemű történeti térben szervezi újra, amelyben nyoma sincs páratlanságnak, hanem minden mindennel összevethető, minden egyes történet a többihez kapcsolható, főként pedig minden egyformán fontos és jelentős." 11 Emlékezet és történelem viszonyát szerinte az egymásra következés jellemzi. Ahol a múltat a közössége többé nem éli természetesen, működésbe lendül a történelem. A történész ott munkálkodik, ahol a múltat már nem „lakják", ahol elhal a kollektív emlékezet. Ezt a szellemet követve a történetírás legutóbbi irányzatai felülvizsgálják a történelem és az emlékezet közötti kapcsolatot. Ahogy a történetírás szélesítette a látókörét, ahogyan a politika- és eseménytörténet mellé a társadalmi és kulturális szempontokat is egyre inkább magába foglalta, az emlékezet is egyre fontosabbá vált. Az emlékezet fontosságának hangsúlyozása pedig együtt járt a történetírás objektivitásának megkérdőjelezésével, sőt magát az objektivitás fogalmát is reíativizálták. A posztmodern követői - így Hayden White és Paul Veyne - egyenesen kétségbe vonják a hivatásos történetírás állítólagos igazságtartalmát azáltal, hogy nem fogadják el a tudás és az értelmezés közötti különbségtételt. A filozófusok hatásosan érvelnek amellett, hogy a történetírás legalább annyi „igazságot" konstruál, mint amennyit fölfed. A történetet a jelenben írják meghatározott céllal, a források kiválasztása l0 Uo.-p.:43. n Uo.-p.:44. 255
