AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 11. (Budapest, 2003)

IV. Művelődéstörténet - Fabó Edit: A reflektív társadalomismeret nyilvánossága. A karikatúra megjelenése a dualizmuskori magyar élclapokban

társadalmi elismertetéséért küzdött. Kritizálva nevelte a nemzetiségeket, megkövetelte a magyar nemzetiség és kultúra vállalását, illetve elítélt minden vadhajtást. Egy demokratikus, polgári világ értékhatárait jelölte ki. A műfaj szerves részét alkotó élclapfigura-faragás e lapban teljesedett ki. Célközönsége elsősorban a városi polgárság volt Az egyik leghosszabb életű ellenzéki beállítottságú élclap a Bobnd Istók. Csak az uralkodóval volt lojális, egyébként nacionalizmus, antiszemitizmus, antilberalizmus jellemezte. Rokonszenvezett a függetlenséggel, az agráriusokkal. Megjelenésében, eszközeiben utánozta a Borsszem Jankót és az Üstököst. Durva, sértő hangnemét sajtóperek sora fémjelzi. A fenti lap olvasóközönségére támaszkodott a szolidabb, egyhangú, mármár unalmas irodalmi szalonélclap az Urambátyám. A vidéki, falusi, vallásos emberek élclapja volt 1871-1872-ben a Mátyás Deák, majd 1888-tól a Mátyás Diák. Ez utóbbiban teljes írói névtelenség uralkodott. Tartalmában a hazafiság eszméjét zengte. Magyarországon alig akadt képzett karikaturista a számos tollforgató mellett. Az első hazai élclap, a Charvari (1848-1865) kiadója és egyben karikaturistája Szerelmey Miklós (1803-1875), még Bécsben tanulta ki mesterségét. Ugyancsak Bécsbe küldték tanulni a jó szemű szerkesztők — a később itthon iskolateremtő - Jankó Jánost (1833-1896). Karel Klicet (1841-1926) Ágai Adolf csábította hazánkba. Tehetséges autodidakta volt az orvos végzettségű Homicskó Atanáz (1864-1916). A 19. század végén újabb grafikusok tűntek fel: Fényes Adolf (1867-1945), Faragó József (1866-1906), Linek Lajos (1859-1941). Neves, elismert festőművészek is vállaltak ilyen megbízást, úgy, mint Feszty Árpád (1856-1914), Munkácsy Mihály (1844-1900), Rippl-Rónai József (1861-1927), Csók István (1 SÓSTÓI). Az élclapfigurák az 1880-as években élték virágkorukat. A Mátyás Diák 1889. augusztusában pályázatot írt ki, hogy „...kíván a jMátyás Diák' keretébe illő élclapi alakot, a társadalmi vagy politikai életből merítve. Szükséges, hogy létező társadalmi vagy politikai életből merítve. Szükséges, hogy létező társadalmi vagy politikai kinövést, félszegséget tüntessen föl, és azt saját gondolatainak, terveinek vagy élményeinek elmondásával tegye oly módon, hogy a kinövés, félszegség, erőteljesen kidomborodjék, s az alak mulattató legyen. A pályamű versben a prózában egyaránt írható, de kívánatos, hogy írása sajátos, s a rendes irodalmi nyelvtől elütő legyen. Terjedelme 80 nyomtatott sornál több nem lehet. A pályadíjnyertes alak rajzát a szerkesztőség a lap saját rajzolója által készítteti ugyan el, de ez nem zárja ki, hogy a pályaműhöz a pályázó alak rajza is csatoltassék." Rendszerint a szerkesztők döntötték el, melyik paródia, vicc, jelenet, szatíra kap grafikus megjelenítést. Az állandó rovatok fejléce mellett elterjedt volt egy-egy emblematikus figura vagy életkép. A párbeszédes szövegekhez egész alakos, a szituációt s olykor a környezetet is érzékeltető rajzokat társítottak. A 305