AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 6. (Budapest, 1972)

Egyéb tanulmányok - Pelle József: A Tanácsköztársaság közoktatásügyi intézkedéseinek tanulságai

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KÖZOKTATÁSÜGYI INTÉZKEDÉSEINEK TANULSÁGAI PELLE JÓZSEF 1. A KÖZOKTATÁSÜGY HELYZETE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG ELŐTT A magyarországi iskolarendszer elmaradottsága szembetűnő volt még más országokéhoz viszonyítva is. Ez olyan tényezőkben jutott kifejezésre, mint a tananyagok korszerűtlensége, valamint abban, hogy az oktatásügy terén ebben az időben is döntő befolyásuk volt az egyházaknak, ezek határozták meg az iskolák világnézeti nevelésének a tartalmát és irányát. Az iskolák jelentős része, korabeli adatok szerint 75 százaléka, közvetlenül az egyházak kezén volt. A vallásoktatás általánosan kötelező volt minden iskolában. A vallás, mint ismeretes, a jelenségek törvényszerűségének az ismertetését az istenre való hivatkozással helyettesítette. Jellemző, hogy még a szentek életrajzaiban előforduló képtelenségeket is mint megtörtént dolgokat magyarázták. Teljes joggal írta a Huszadik Század c. folyóirat, hogy az uralkodó osztályok azon igyekeznek, hogy „dogmatikus vallástanítás és hízelgő bizantizmus történelemtanítás által még elég jókor neveljék bele a munkásifjúságba a szellemi alázatosságot."

1 Az elmaradottság és az oktatásügy elhanyagoltsága még szembetűnőbben fejeződik ki abban a tényben, hogy a népiskolai tanulók 65 százaléka ún. osztatlan iskolákba járt. Ez önmagában is megszabta azt, hogy csak az ismeretek legminimálisabb mennyiségét és legalacsonyabb minőségét adhassa ez az iskola, hiszen ebben együtt voltak a tanulók osztályokra való tekintet nélkül, és egy-egy tanító gyakran 100—120 gyerekkel is foglalkozott. Az ilyen iskolák oktatásának a színvonala a tanítók maximális igyekezete ellenére is a középkor oktatási szintjének felelhetett meg. Ehhez járult az a tényező, hogy az „oktatásügy területén gyanúsak voltak még a haladottabb nyugati polgári demokratikus kultúra közvetítői is. Gyanús volt nekik minden komoly tudományos gondolat, a realista irodalom. A konok, tudatlan, maradi elemeknek ez a reakciós kultúrpolitikája valósággal forradalmasította az értékes intelligenciát."

2 Nagy vonalakban ezek jellemezték az oktatásügyet, a hivatalos oktatáspolitikát az 1910—20-as években. Ugyanakkor ez a korszak sok országban az iskolareformok korszaka. A legtöbb országban igyekeztek az iskolák korszerűsítésére. Ennek a hatására az 1900-as évektől kezdődően az oktatásügy kérdései egyre jelentősebb helyet foglalnak el a munkásmozgalom harcaiban is. A nemzetközi munkásmozgalomban kibontakozott művelődésügyi politikai vita nálunk sem maradt hatás nélkül. Kúnfi Zsigmond Régi és új iskola címen a Huszadik Században részletesen ismerteti a Németországi Szociáldemokrata Párt vitáját az adott kérdésben. 1904-ben a brémai pártkongresszuson H. Schultze és K. Zetkin referátumai foglalkoztak a munkáspártnak és a szocializmusnak az iskolaügyhöz való viszonyával. A referátumokban kimondták, hogy „a népiskola felszabadítása mai méltatlan helyzetéből, amikor az uralkodó osztályok és az 1 Huszadik Század 1906. 14. köt. 312.1. 2 Fogarasi Béla: A Tanácsköztársaság kultúrpolitikája. = Társadalmi Szemle. 1949. 3—4. sz. 210.1. 223