AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Hölvényi György: Wagner Károly és a Bél-iskola

Bár az Analecta Scepusii I. része még csak kéziratban volt, a jelek szerint már is tudományos tekintélyre tett szert. Pray és társai értékelésének helyessé­gét igazolja az a széles körű erkölcsi és anyagi támogatás, melyről az előszóban így emlékezik meg Wagner: „ . . . háládatos szívem arra késztet, hogy azon nemes férfiak neveit említsem, kik engem pénzbeli segélyben részesítettek, igye­kezetemben istápoltak s könyvem kiadása körül maguknak kiváló érdemeket szereztek. Ezek: Zbiskó József Károly szepesi prépost, Féja János, Okolicsányi Imre szepesi kanonok, Kendray Gábor, Wilhelmb Jakab, Kaprinai István jé­zus-tár saságabeli atyák, Kollár Ferenc Ádám kir. tanácsos s a bécsi cs. könyvtár első őre, Jancsó Ferenc szepesmegyei első alispán, Máriássy Ferenc gömörmegyei alispán, Mattyasovszky László a tíz lándzsás község algrófja, Székely Sámuel, Berzeviczy Sándor, Fehérváry Károly, Berzeviczy Rikolf szepesmegyei al­jegyző, Benczúr József pozsonyi luth. gymn. igazgató. Végre Lőcse, Késmárk és Kassa senatusai, akiknek mindnyájuknak a történelem, a müveit világ nevében lekötelező hálámat fejezem ki, hogy a közjónak, Szepesmegye hírnevé­nek és az utódok oly kiváló emlékezetének segélyére voltak. Kövesd te is jó­akaró olvasó azoknak nyomdokait, és ha az első részben tetszésedet megnyertük, várd türelemmel a másodikat. Isten veled. Eperjesen. 1770. október 1-én." 8 Wagner egyéniségétől távol állt a dicsőségvágy és a közéleti szereplés. Pályáján egyetlen szenvedélye volt: „Fáradhatatlan szorgalom, lankadatlan munkaszeretet" — mint Kovachich Márton György írja róla. 8 Éppen ezért jog­gal feltételezhetjük, hogy egyetemi tanári kinevezést is ily szempontból tekin­tette. Kötelező teológiai tanulmányain túlmenően sohasem foglalkozott egy­háztörténelemmel. Így a katedra lelkiismeretes ellátása mellett kevés ideje ma­radt egyéni kutatásokra. Wagner azok közé a nem nagyszámú tudós jezsuiták közé tartozott, akik világosan látták a jezsuiták korszerűtlenné váló tanulmá­nyi rendjéből fakadó problémákat. A nagyszombati egyetemi tanári évei alatt sok-sok levelezéssel igyekszik megszerezni a szepességi krónikaírók műveinek egy-egy kéziratos példányát. E gyűjtő munka során egyre gyarapodott — különösen a szepességi városok­ban — evangélikus ismerőseinek, segítőinek száma. A jezsuita professzor mun­káját támogató példás szolidaritásnak meg is volt az eredménye: 1772-ben el­készült az Analecta Scepusii II. része, melyben kizárólag a Szepesség krónika­íróinak műveit közölte. A kettős munkakör példás szolgálata gyenge egészségét erős próbára tette. 1773 elején sokat betegeskedett. Ez év tavaszán kérelmet adott be Mária Teré­ziához, hogy mentse fel az egyetemi tanári állás alól. A felmentést még a je­zsuita rend feloszlatása előtt meg is kapta. A rend feloszlatása után Pray Györggyel együtt Pozsonyba köl­zött. 10 Ekkor a négyszáz forintos nyugdíja biztosította életkörülmények közt kizárólag kutatásainak élt; az anyaggyűjtésnél elkerülhetetlenek voltak a költ­séges utazások. A mostoha körülmények ellenére már 1774-ben elkészült az 8 Babura: i. m. 44. 1. 9 Hölvényi György: Wagner Károly könyvtára. = Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei III. 1966. 157. 1. 10 Wagner Károly: Biographia mea ... 333

Next

/
Oldalképek
Tartalom