AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)
Egyéb tanulmányok - Izsépy Edit: Rablevelek a váradi török börtönből
lipai sereget vártak, azt ugyan nem tugya az embere, hova s mere megyén, de bizony ... ki me [gyen] ara fele . . . vagy az Künsagyra . . . Olyant hallottuk, hogy az Cifra 43 lovajnak az arat duflomal megy vészük — ugy mond, — ha lehet Kalló alat." (Utóirat:) „Most megy azt hozak, hogy egy altalayban az hajdü varost valameliket megy roncsok, most derekasson vigy ászának." 44 Majd ismét egy figyelmeztetés 1669. október 23-án: „Ilen hirt beszelnek, hogy az tatár nem igen hamar ide fel érkeznek, mind az magarok, mind az törökök ezt nyilván hirdetik, Szarvasnál. . . az Bereygtuyn[\] is az híd kész, az Tiszán azon Szolnoknál akar által meni az Felföldre. Elsőben rablani akar, az után oszttak osztan kövartelyban, mert az kik Kandia alat az nyáron voltak az fele had, az azt. . . ki tatárnak, ki mas fele nemzetsegynek mongyk lenié, lm mostan is egy varadi fo török jot haza . . . az vezérhez volt, az is bizonyoson mo[n]gya } hogy sok népeket osztanak kövatelyra az vegekre. Hanem nagyságod jo vigyazban[\] parancoloyn leni minden fele, mert bizony lesz valami zür zavar szakhamar, ha az Isten megy nem könyöröl az sok szegenyen" 45 A varadi tömlöcből írt mindegyik levélből, főleg pedig a magyar kapitányoknak küldött kémjelentésekből a hódoltság korabeli magyar embereknek ugyanaz a szemlélete tükröződik, mint a kétfelé adózásnál. Nemcsak a török területen élő jobbágyok, hanem a török tömlöcben nyomorgó rabok is Magyarországhoz tartozóknak tekintették magukat, s nem ismerték el a török hatóságokat. Amint a hódoltsági jobbágyok a magyar földesurat kérték meg, írjon érdekükben, hogy a török ne fokozza adoterheiket, ugyanúgy a varadi rabok is a magyar kapitányokhoz fordultak oltalomért, hogy csökkenjen a pálcázásuk, kínzásuk a török börtönben. Ez az oltalom nem csupán elméletben létezett, hanem a valóságban is. A rabok elismerték, hogy amióta Csáky főkapitányhoz folyamodtak, azóta valamit szűnt a pálcázás. Láttuk, hogy néhány ügyüket valóban elintézték, másokat pedig a következő hadiszékre halasztottak, s közben kivizsgálást ígértek. A magyar főkapitányok valóban kötelességüknek tartották az ellenséges börtönben sínylődő magyar rabokkal való törődést, ügyeik intézését. Ez a felfogás tükröződik Wesselényi Ferenc nádornak Csáky Ferenchez írt soraiból: „Nem kételkedvén, szegény keresztény raboknak édesattyok lévén hivatallya szerént is, igazításba veszi dolgokat." 4 * Bár a rabok ügyeit sokszor lassan, nehézkesen intézték, — mint más ügyeket is abban s a későbbi századokban —, nyomorúságukat azonban enyhítette az a tudat, hogy van kinek elpanaszolniuk. Sorsuk ebben különbözik a korábbi helyzettől. A rabközség tagjait az összetartozás érzésén s a közösen viselt szenvedésen túl a magyar végváriak távoli oltalmának reménye kovácsolta Össze. 43 Saban Haszan alajbég, akit a magyarok Czifra Haszonnak neveztek. Lovainak elli ajtásáról uo. 44 Pap J-, Vér M. és Sámuel I. levele. Csáky lt. 119. csomó. 43 Sámuel István Sennyeyhez. Uo. 46 Wesselényi Csákyhoz 1666. okt. 7. Uo. 118. cs. 326