AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 5. (Budapest, 1970)

Egyéb tanulmányok - Izsépy Edit: Rablevelek a váradi török börtönből

vagy legtöbbször a főtiszteknek adták. Sennyey is így vehette meg Musztafát. A kallói főkapitány két magyar rabot száz tallérért akart kiváltani. Ebben a korszakban egy örökös jobbágyot 30 forintért adtak el.

37 Nem tudjuk, hogy Omer aga rabjai közül melyik három jutott hozzá. Almásy és Pathó nevük után nemeseknek látszanak, de ezek is olyan szegények voltak, hogy nem tudták a sarcukat megszerezni. Ök mint ispánok, vagy kulcsárok Sennyey valamelyik birtokán mindaddig ingyen szolgálhattak, amíg csak le nem törlesztették a váltságdíjukat. Ha pedig jobbágyokat váltott ki a földesúr, azok nem kapták meg az újonnan letelepedőknek járó kedvezményeket, hanem robottal, s más szolgáltatásokkal törleszthették. Számukra még az esetleges örökös jobbágyság állapota is előnyösebb volt, mint a török tömlöc, bilincs és pálcázás. A magyar földesurak pedig ily módon olcsón juthattak jó munkaerőhöz. Érdekes, hogy az éhező rabok élelmet sohasem kértek, csupán egyszer sajtot a hadházi hadnagytól.

38 Életbevágó dolgok között, úgy látszik, szegyeitek ilyen kicsiségekkel zaklatni a főkapitányokat. A váradi magyar raboknak a maguk kiváltása, vagy kezessége ügyében írt folyamodásainál is figyelemreméltóbbak azok a levelek, melyekben hivatalos rabpecsétük alatt hírt adtak a török csapatösszevonásokról és hadmozdulatokról a felsőmagyarországi főtiszteknek. Nem alaptalanul hivatkoztak tehát arra, hogy közbenjárásukat ebben a nyomorúságos állapotukban is megszolgálni igyekeznek. A rabok valóban az ellenség markában éltek, bármelyik órában kivégezhették, megkínozhatták őket, vagy pedig megvonhatták élelmüket. Az állandóan fenyegető életveszéllyel mit sem törődve vállalták a magyar főkapitányok állandó tájékoztatását. Kémjelentéseiket a török várból, egyetlen kivételtől eltekintve, mindig névaláírással küldték tovább. Sőt még a névtelen levélben is megírták, hogy „költ az varadi siralmas tömlöcben" s rányomták a piros rabpecsétet. Ha rabtartóik elfogják ezt a levelet, emiatt az egész rabságon bosszút állhattak volna. Mégis évek során, különböző nevű rabok tudósították rendületlenül a magyar végváriakat, vagy a hajdúvárosokat az ellenség megmozdulásáról. 1666. április 9-én Sennyey Ferenc kallói főkapitánynak adtak hírt: „most adok értésünkre, hogy Jenőbe is feles török jüt volna, mi vjget nem tuguk; inét is . . . sokon ménének ki az galogh[!] törökök. Azért Nagcsagod vjgazasban légien." Ez a levél április 13-án ért Kálióba, ahol akkor csak Vér Mihály vicekapitány tartózkodott. Ő a jelentést elküldte Sennyeynek, aki 16-án továbbította Kassára Csáky Ferenc felsőmagyarországi főkapitánynak.

39 37 Századok. 1873. 263. 1. 38 „Kérem kegelmedet, hog kulgon minekünk vag eg sajtot. .. az Isten meg fizeti." Pap János rab Takaró Mihálynak 1668. [Hónap és nap hiányzik.] Csáky lt. 119. csomó. 39 Ezeket a híreket külön írták meg, s küldték el Kallóba, vagy Kassára. Példaképen közöljük az egyiket: „Ez nomorult rabságunkból való [Kimaradt a szokásos: szabadulásunk után,] szolgalatunkat ajanluk nagycsagodnak, Istentül kívánunk minden kívánsága szerint való jókat, jo egesseget megh adatni nagycsagodnak. Kelletek tudósítanunk nagycsagodat csak jlen dologh felöl, mivel most adak értésünkre, hogy Jenőbe is feles török jüt volna mi vyget nem tuguk; inét is most estere(?) sokon ménének ki az galogh törökök. Azért nagycsagod vjgazasban légien, mert nem tuguk mi akaratok, 324