AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 4. (Budapest, 1968)

Könyv- és könyvtártörténet - Kalmár Lajos: A stockholmi Bibliotheca Christiniana

tartózkodhassam azon okból, amit majd inkább élőszóval mesélek el ha találkozunk. Ott mindent leborulva és felfordulva találtam, és ilyen rövid idő alatt nem tudtam se számodra, se magamnak valami érdemlegeset találni. Kéziratokat Ovidiustól és Statiustól, ezenkívül még másokat is kihúzgáltam, amelyek a te követeléseid - ezeket megkaphatod amikor akarod. A belső könyvtárszoba kulcsát küldöm, és kérlek hogy azt hagyd ott Hóimnál vagy a királynőnél, ha erre idő és alkalom adódik." Megjegyzi hogy a könyves ládákat végül csukja le jól, nehogy „nyitva legyenek és a lakájok lopkodhassák." Ebben a kavarodásban nemcsak az Upp salába vitt könyvek között turkálhatott úgyszólván mindenki, hanem a Stockholmban maradt könyvtár fosztogatásáról is rémhírek keringtek. A Stockholmban maradt állományból a Krisztina számára szükséges anyag csomagolása ugyancsak megkezdődött, és mivel itt még nagyobb felfordulás volt, hiszen az udvar hivatalosan Uppsalában tartózkodott, - könnyen hitelt adhatunk ezeknek a híreknek. Heinsius, aki visszatért Stockholmba, hogy ott is kutathasson, még utoljára részben a saját, részben Vossius könyvei után, már nem látta a könyvtárat. Ezért a stockholmi könyvkereskedőnél kereste könyveiket, és böngészés közben nem egy olyan munkára bukkant, amelyek Krisztina könyvtárából származtak. Vossius „ládáját" azonban - amely a drága Manasses kódexeket tartalmazta - sehol sem lelte, holott ezekért Vossius annakidején súlyos összeget fizetett, és többek között ez is szerepelt követelési listáján, melyet Krisztinának elküldött. Heinsius úgy vélte, hogy a múlt évben elutazott franciák már magukkal vitték a legjobb csemegéket és miután Krisztina összecsomagoltatta a maga számára az értékeket - ezek után nekik csak az értéktelen könyvek vagy másolatok juthattak. Miután Vossiusnak mindezt megírta, megtoldva a könyvtár fosztogatásáról szóló hírekkel, ő dühösen válaszolta

76

: „Nem illemtudó nép az, amelyik ilyen nagy ügyet csinál egy kis könyvajándékból, amit a királynő is megengedett és elismert. Szeretném tudni, vajon őnekik, vagy nekem kell-e bosszankodnom akkor, mikor én a legszebb könyvtárral érkeztem meg Svédországba, amelyből az antik auktorok közül egy sem hiányzott és amelyben több, mint ötszáz kéziratos kódexet számláltam; most pedig kaptam, nem is tudom miféle lim-lomot, amelyek között nem találni egyetlen valamirevaló auktort sem, kivéve azt a néhányat, ami az én sajátom, de a többi, csaknem mind megéri, hogy olvassák - az árnyékszéken." Ebben a zűrzavarban végülis bekövetkezett - amiről már mindenki beszélt - Krisztina búcsúzása. 1654 május 31-én egy káprázatosan pompás lovas körversennyel befejezte Uppsalában svédországi udvari ünnepségeit. Másnap, június 1-én megszületett végleges lemondó levele.

77 A következő napokban tárgyalt még a rendekkel, és június 6-án az uppsalai kastély nagytermében megkezdődött a nyilvános korona-átadási ceremónia. Krisztina teljes királyi díszben vonult be. A birodalmi tanácsos: Schering Rosenhane felolvasta a lemondó nyilatkozatot. A királynő ezután levetette a királyi palástot, felállt és hófehér atlasz ruhájában elmondta „gyönyörűséges beszédét," miközben alig tudta elfojtani sírását.

78 76 1654. július 30-i keltezéssel. Wieselgren: 53. p. 77 Sveriges Hist. VII. 230. p. 78 Sveriges Hist. VII. 231. p. 198