AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)
Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai
Alapvető katalogizálás alatt a címleírás centrális, messze kimagasló fontosságú területién folyó 'katalogizálásit, a legnagyobb jelentőségű és gyakoriságú nyomtatványfajták katalogizálását értjük, amelynek módjáról a tipikus, tradicionális nagy címleírási szabályzatok rendelkeznek. Az alapvető katalogizálással a speciális jellegű katalogizálás áll szemben, az, amelyet másodrendű fontosságú területeken: néhány speciális nyomtatványfajta (zeneművek, térképek, képzőművészeti alkotások, ősnyomtatványok és más bibliofil jelentőségű anyag, aprónyomtatványok), valamint a nem nyomdai (vagy ezzel rokon) technikával előállított dokumentumok (kéziratok, hanglemezek, diapozitívok, filmszalagok, mozgófényképek) 3 területén alkalmazunk. E speciális területeken a katalogizálás szabályai eltérésieket mutatnak az alapvető katalogizáláséitól, s ezért e területekről vagy külön szabályzatok, vagy az általános szabályzat keretében külön függelékek, vagy legalább külön fejezetek intézkednek. Azt, hogy az alábbiakban az alapvető katalogizálás területén kívül fekvő tárgyakra nem terjeszkedünk ki, természetesen igazolnunk kell, s pontosabban ki is kell fejtenünk, hogy melyek ezek a területek. Az utóbbi feladatnak pozitív oldala is van témánk szempontjából: amikor elvégezzük, egyúttal számbavesszük a leíró katalogizálásnak azokat a területeit, amelyek speciális tárgyainak a számbavételével a tárgyaknak az alábbiakban elvégzendő seregszemléje elvileg is teljessé válnék. Ami e leszűkítés igazolását illeti, szemügyre kell vennünk azt a kérdést, hogy nem elhibázott-e elméleti vizsgálódás határaiínak a kitűzésénél a meglehetősen spontán módon a gyakorlat talajából sarjadt címleírási szabályzatokat akár csak approximativ iránymutatóul is elfogadni? A válasz tagadó. A katalogizálás gyakorlati tevékenység, technika. Elméletének kiindulópontjaiul tehát a gyakorlat szükségleteinek kell szolgálniuk. A gyakorlat pedig különválasztja az alapvető katalogizálás szabályozását a különleges területekétől. Ennek természetesen részben történeti okai vannak, mert hiszen e speciális területek régebben vagy nem játszottak említésre méltó szerepet, vagy nem részesültek címleírásilag különleges kezelésben, vagy pedig egyszerűen nem léteztek. A különválasztás azonban a viszonyok megváltozásával is, mindmáig, fennmaradt. Ebbe kétségtelenül belejátszott a könyvtárosok közismert konzervativizmusa, amelyet azonban ezúttal a különválasztás célszerűsége teljes mértékben igazol. Az utóbbi állítást bizonyítanunk kell. Félreértések elkerülése végett: nem az a kérdés vár itt tisztázásra, hogy célszerű-e az az 3 Neon, keld ezek közé sorolnunk azokat a mikrofilmeket és fotókópiákat, amelyek alapvető katalogizálás alá eső nyomtatványokról 'készültek. Igaz, hogy ezeknek az előállítási technikája nem nyomdai, de viszont ők maguk pótolják a nyomtatványt, amelynek a kópiái, címleírásuk pedig — egy az előállítási módira vonatkozó megjegyzéstől eltekintve — tökéletesen azonos e nyomtatvány címleírásával. Az előbbi momentum indokolttá teszi, hogy az alapvető katalogizálás alá eső nyomtatványok 'katalógusaiban róluk is számot adjunk; az utóbbi, hogy az alapvető katalogizálás alá eső, tehát témánk határain beiül fekvő anyagnak tekintsük őket. 10
