AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 3. (Budapest, 1966)

Könyvtári elmélet és gyakorlat - Domanovszky Ákos: A leíró katalogizálás tárgyai

európai tradíció, amely általában ragaszkodik a fent felsorolt speciális könyvtári dokumentumfajtáknak külön katalógusokban való feltárásához, hanem csak az, hogy helyes vagy helytelen-e a szabályzatok különválasztásának világszerte megtalálható tradíciója. Ezt a kérdést nemcsak azért kell felvetnünk, mert szükséges láncszeme érvelésünknek, hanem azért is, mert újabban sűrűsödnek a hangok, amelyek minden könyvtári dokumentumfajtára kiterjedő érvényű egységes címleírási szabályokat, generális szabályzatot követelnek. A hagyományos címleírási szabályzatnak nem-hagyományos könyvtári anyagra való kiterjesztésére egy kísérlet történt már. Érdemes ezt a kísérletet szemügyre vennünk, mert plasztikusan demonstrálja a szabályozás tradicionális felparcellázásának a helyességét. Az említett kísérletet az amerikai katalogizálási szabályzatnak S. Lubetzky által kidolgozott nagyjelentőségű reformtervezete, ill. ennek második, már egy sor bizottsági tárgyaláson átesett és erősen módosított, 1960 márciusi verziója végezte el. A kísérletet azóta ugyan — nem elvi, hanem pusztán gyakorlati okokból — feladták, ez azonban nem változtat azon, hogy az a mi céljainkra kiválóan alkalmas bizonyító anyagot szolgáltat. Az említett tervezet 1. §-a így hangzik: „Egy személy műve, bármilyen legyen is e mű jellege és az anyag, \amely közvetíti, a személynek, mint a bemutatott mű szerzőjének a neve alatt katalogizálandó".

4 A szabályhoz fűzött megjegyzés megadja a szerző-fogalom definícióját: „A szerző az a személy, akinek a műve közlésre vugy bemutatásra kerül, és nem az, aki a mű egy bizonyos kiadását elkészítette vagy bemutatását eszközölte. Ha egy előadó (performer) művészete vagy felkészültsége (skill) kerül bemutatásra, akkor őt kell a bemutatott mű szerzőjeként kezelni". A szabályt illusztráló példák könyveken kívül egyedül hanglemezekre vonatkoznak. Az idézett definíciónak az első mondata, bár mint definíció elégtelen, nem áll ellentétben a szerző fogalmának a közfelfogás által elfogadott tartalmával. A második mondat viszont homlokegyenest ellentmond a közfelfogásnak s az első mondatnak, sőt magának a szabálynak is. Az előadó művészete és felkészültsége minden hanglemez esetében „bemutatásra kerül", az idézett passzus szerint tehát minden lemezt az előadó neve alatt kellene felvenoii. Ilyesmit a Tervezet persze nem akar. Amit valóban akar, az legföljebb annyi lehet, hogy azoknál a lemezeknél, amelyeknél az előadó művész fontosabb a műnél, a felvétel az ő neve alá kerüljön. Világos azonban, hogy teljesen lehetetlen megvonni egy olyan határvonalat, amely ebből a szempontból elválasztja a mű szerzője alatt katalogizálandó hanglemezeket az előadó alatt leírandóktól — hiszen arról nyilván szó sem lehet, hogy zeneszerzőket és 4 Ld. Code of cataloging rules. Author and title entry. An unfinished draft, prepared by Seymour Lubetzky. Ed. by the A. L. A. March 1960. — §. 1. 11