AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)

Egyéb tanulmányok - Szalatnai Rezső: Bél Mátyás ifjúsága

megvívják a közeli Zólyom és Murány várát, Halléban diák, midőn arról értesül, hogy Bercsényi ezredei újra vívják Murányt és Zólyomot. Hazatértekor Rákóczi érájában találja magát. Akkor már Buda felszabadult, vége a töröknek, de cseberből vederbe esett az ország: az osztrák uralom nem épít, s nem ád függetlenséget, csak szipolyoz. Bélt ugyanaz a szabadító vágy és számvetési igény fűti, mint a kurucokat, akik önálló országot akarnak. Tudják, sőt bevádolják, hogy kuruc volt. Csak Heister jó órája menti meg a kivégzéstől; élete végéig emlegette a morc Habsburg-generális, milyen jó szeme volt, hogy megmentette az országnak Bélt és a tudományt. Igaz, akkor már Heister Ankerschmidt volt, honfiúsírott földbirtokos Magyarországon. Nemzeti leltárt írni annyi, mint az olvasó képzeletét országépítésre serkenteni. És tekintélyt szerezni idegenben. Kénytelen lejegyezni mindent, ami jelentőssé, fontossá és érdekessé vált tényelemző képzeletében. Mindenkit és mindent meg akar érteni. Jót, szépet, emlékezeteset, megindítót fedez fel a kirabolt, füstölgő romok közt lassan ocsúdó hazában. S mennyi kincset, derűt. Tudomásul véteti velünk e haza érdemességét a szeretetre. Rangját emeli, hogy minden adatot ellenőriz, s mindent első kézből tud. Adatszerűsége pontos és szédítő, mint a piramisok. A végvidéken született, bölcsőhelye ugyanaz, mint Balassi Bálinté. Balassi százharminc évvel előtte született Zólyom várában, ahol apja várparancsnok volt. Bél Ocsován született, melyet Nagyócsának is hívtak. Ez kis falu a nagy hegyek közt, nem messze Zólyomtól, Nagyszalatna mellett, Végles váránál, közel a zöldarany színű Garamhoz, őserdők foglalatában. Ha a Garamon fát úsztatnak, olyankor a szálfától nem látni a vizet. A hegyekben vasat bányásznak, a hegylábaknál borvíz fakad, s gyógyvizek bugyognak, kénsavas és szénsavas források. Itt szeretett vadászni Nagy Lajos király, s a nép századokon át megőrizte Mátyás király jóhirét. A szlovák nép ugyanis, mert a falvakat az lakja. A bányavárosokban német céhmesterek az urak, a kastélyokban és várakban magyarok. A szlovák nép nem is egyszerűen szlovák, töményen az, a népdalok és betyárballadák népe. Bartók Béla hónapokig itt tanyázott a hegyekben, juhsajton, málnán, epren és gombán élve. Nem messze van a hírhedt, vagy híres nagyfalu, Detva, köröskörül irtványokkal és zsiványokkal. Száz esztendővel Bél után a szlovák romantika fedezi fel ezt a vidéket, Andrej Sládkovic nagy elbeszélő költeménye, a Gyetvai legény (Detvan, 1847) ezt a népet Övezi tündöklő legendával. Valóban, sajátos népfaj, szabadtekintetű, szálfa-egyenes, csupaizom férfiak, mint a jegenyefenyő. S furfangos Jánosíkok, rézfokossal, táncoló kedvvel, s esővel, fergeteggel, jéggel-hóval, napfénnyel dacoló, süveget, kalapot le nem kapó büszke lények. A hegyhátakra szalagként felhúzott szántókból iszonyú erőfeszítéssel szorítják ki a termést, birkanyájaikat farkasok és a sasok ellen kell védelmezniök. Ezt a vidéket foglalta össze nagy kompozíciójába, a Hegyvidéki szimfóniába, Gwerk Ödön, a festő. Karel Plicka, a kitűnő cseh etnográfus, aki pár éve fényképezőgéppel bejárta Szlovákiát, izgalmasan szép típusokat örökített meg Bél szülőfalujából, nemcsak férfiakat színes rajzú birkabekecsben, ifjakat csupán félmellet befedő lenvászon-ingben, birkamellényben, Jánosík-tüszővel, bocskorban, hanem okosszemű, finom metszésű szájjal, díszes pártában virító lányokat, bűvölő tekintetű ifjú anyákat. A falu századokon át nem változik. Bél faluja lényegében ugyanaz volt, melyet Bartók fonográfja örökített meg, s Plicka lencséje. Hogyan került Ocsovára Bél Mátyás azonosnevű apja, aki mészáros volt, s alighanem vendéglős is? Földje is lett ott nemsokára. Talán Zólyom magyar várnépéhez tartozott s onnan jött le Ocsovára. Mert ilyesmire van példa százával a végeken s a várak alján szerte az egész Kárpát-medencében. Sőt, Egerben, 246