AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVEI 2. (Budapest, 1964)
Egyéb tanulmányok - Hermann Zsuzsanna: Egy humanista karrierje (Balbi Jeromos)
sokak által kárhoztatott II. Gyula pápáról mond éles bírálatot, hanem ennek keretében a korabeli egyházi állapotokról is. Noha valójában politikai mű: francia politikai és egyházpolitikai érdekeket képvisel, közelebbről a francia védnökség alatt álló, sőt kifejezetten gallikánná való pisai zsinat nézeteit; e nézetek számos ponton találkoznak a radikális egyházreformátori törekvésekkel. A dialógusban Péter az eredeti krisztusi tanításokat, az őskeresztény egyház tisztaságát és egyszerűségét, a pápa viszont az elfajult, elvilágiasodott egyházat, a gazdagságát és világi hatalmát minden módszerrel növelő pápaságot is képviseli. Nyilván ez tette aktuálissá megjelenését 1517-ben és az ezt követő években, ezért írt róla Luther maga nagy elismeréssel és tette indexre a tridenti zsinat. A mű szerzőjét illetően már a kortársak is találgatásokba bocsátkoztak. Egyesek Erasmusra gyanakodtak, Erasmus és barátai — Morus, Beatus Rhenanus — tiltakoztak ez ellen, és főleg Faustus Andrelinusra, Balbi párizsi ellenfelére, terelték a gyanút. (Faustus Andrelinus Foroliviensis neve rejtőzik a valószínű őskiadás szerzőjének F. A. F. poéta regius megjelölése alatt, ez azonban inkább ugyancsak a reáirányuló gyanút, mint a szerzőségét bizonyítja. 4 ) Erasmus 1519- május 1-én Campeggio bíboroshoz írt levelében, tiltakozva a szerzőség vádja ellen, arra utalt, hogy a gyanúsítás korántsem egyértemlű: egyesek egy ismeretlen spanyolt, mások Faustus Andrelinust és ismét mások Hieronymus Balbust tartják a mű szerzőjének. Az utókor folytatta a Julius szerzősége feletti vitát, és ez a mai napig sem tekinthető lezártnak, mert a negatív, kizárásos alapon elhangzott érvek meggyőzőbbnek látszanak, mint a pozitívok. Az említett nevek mellé a vitában még Huttené került, de ennek valószínűtlenségét hamarosan kimutatták. A mérleg — főképp Allen és Geiger munkássága nyomán — erősen Erasmus irányába billent, ezt azonban a kérdés legutóbbi feldolgozója, C. Stange, alapos elemzéssel, a különböző kiadások összevetésével cáfolta meg. Az ő nézete szerint Erasmus ismerte az eredeti kéziratot, azt magának leírta, úgy, hogy közben javítgatott stílusán, és ez az Erasmus által javított kézirat vált a későbbi kiadások alapjává, így viszont az eredeti szerző kiléte megint homályban maradt. Stange maga Faustus Andrelinust tekinti annak, ezt azonban sokkal kevésbé meggyőzően bizonyítja, mint Erasmus szerepét. 56 Minthogy Erasmus a gyanúsított szerzők közt Balbi nevét is megemlítette, a vita őt is érintette. A Julius 1877-es német fordítása egyenesen „aus dem Lateinischen des Girolami Balbi" megjelöléssel jelent meg. A nagy könyvtárak, a British Museum, a Bibliotheque Nationale és a Preussische Staatsbibliothek katalógusai az egyik feltételezett szerzőként kezelik. A Július-kérdés feldolgozói inkább elutasítóak Balbi szerzőségét illetően, a Balbival foglalkozók közül pedig csak Retzer hajlott határozottan arra, hogy Balbit a Julius szerzőjének tekintse. Knauz és méginkább Ábel erősen megkérdőjelezte, Allen pedig, Erasmus szerzőségének bizonyításával, kifejezetten tagadta. A magyar irodalomtörténetben azonban nem vetették el teljesen ennek lehetőségét, 57 sőt akadt harcos védelmezője is György C. Stange: Erasmus und Julius II. Eine Legende. Berlin, 1937. Ebben megtalálhatók az említett korabeli nézetek és kijelentések. Fakszimile kiadásban közli az őskiadás szövegét is. — A vita korábbi rövid historiographiai összefoglalását ld L. Pastor: Gesch. d. Päpste. 5—7. Aufl. 3- Bd. 2. Abt. Freiburg i. Br., 1924. 874.1. Horváth János: Az irodalmi műveltség megoszlása. Magyar humanizmus. Bp., 1944. (A magyar Szemle könyvei. 12.) 232.1. 234
