Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1970 (33-36. szám)

1970-06-01 / 33-34. szám

dolgozik, ne is egyék. Mi pedig csak henyéltünk, de az nem rajtunk múlt. A gyomor pedig követelte a magáét! De segíteni nem tudtunk. Egyelőre egyhangúak voltak a napjaink, legfeljebb hol egyik, hol másik szobából szólított ki 4 főt az őr, felmosni a folyosót. Beszédtéma volt elég ... a múlt, jelen és jövő, s ehhez a fogoly filozófia. A fogház parancsnoka is bemutatta magas személyiségét egy hozzánk intézett kemény beszéddel. Lényege, hogy miként viselkedjünk itthon a meg­változott kommunista állammal szemben. Egyben figyelmeztetett, hogy szigo­rúan tilos a családdal, rokonsággal érintkezést keresni, vagy ismerőssel üzenetet küldeni, s aki azt megszegi, annak súlyos következményeit fogja érezni. E pa­rancsnoknak állítólag Csillag volt a neve. Mi Stern-nek hívtuk. Nyeszlett, vánnyadt, penészes képű, karvaly-orrú, szadista kinézésű, 35^-40 év körüli ember (??) volt, századosi rangban. Hetekig ment a semmittevés. Majd kedveskedésként a meg-megjelent Ávo­­sok, a smasszerek bedobták a közhangulatba, hogy nem sokáig maradunk, csak előbb sorjában kikérdeznek valamennyiünket és utána elbocsátanak. Majd közölték, hogy karanténban vagyunk, mert egyesek trahoma szembetegséggel jöttek meg a fogságból. S valóban, később többeket el is kellett különíteni e fájdalmas szembetegség miatt, aminek kezelése igen kellemetlen volt. Egyik cső. bajtársunk később örömmel mondta a kezelő orvosnőnek, hogy hála Is­tennek, meggyógyult a szemem”. Válasza az volt, hogy ne az istennek hálál­kodjon, mert az nincs, hanem köszönje az orvosi kezelésnek. Ez volt az első oktatás az új vallástanból, amit kaptunk. Mikor ez a járvány elmúlt, az abla­kokról eltávolították a festéket, s így, — ha magasan is — be-bekúszott szo­bánkba a kósza, erőtlen téli napsugár. Azután megkezdődtek az udvaron az eddig nélkülözött séták. Szótlanul, körbe-körbe, hátratett kezekkel, őrökkel körülvéve, mint a veszélyes gonosz­tevők. Egyik sétán egy cső. bajtárs felvett egy galambtollat. A börtönfalak ugyanis zordságuk ellenére is tele voltak tollászkodó galambokkal. Az őr rá­szólt, hogy dobja el, amit a bt. szó nékül teljesített. De másnap mégis egy Ávós törm. elé vitték, tényvázlatot vettek fel, hogy feleselt és szemtelen volt az őrrel szemben, amiből- valamennyiünk tanúsága szerint, amire ugyan ők nem voltak kiváncsiak — egy szó sem volt igaz. Majd gúnyosan megjegyezte, hogy úgy-e jó lett volna az kakastoll helyett a sapkájához? Bajtársunk meg­tagadta a ténvvázlat aláírását, mint valótlant. Következmény; levitték a “siti”­­be, 10 nap sötétzárka, napi 1 órai kikötés! Hasrafekve hótrakötötték a kezét, s megbilincselték a lábát is. Utána kezét, lábát fűzőlánccal összehúzták úgy, hogy a test kifeszítve egy teknőt képezett. Ropogtak és feszültek az ízületek, a gyenge izmok, a bordák. Mikor azután a kínoktól elalélt, egy vödör hidegvízzel locsolták fel. Ez volt az újfajta demokratikus-humanista kikötés! Büntetése után Csillag ' úr” így szónokolt hozzá: "No főpribék, hogy ízlett a kikötés? Jól ugy-e? Jövőben lesz magukra gondom, tehát vigyázzanak!” Ezzel elbocsá­totta. Szegény bajtársunk megszenvedett a tollért. Ez volt az első ismerkedés a humanizmussal. A kezdet kezdete, a “Bevezetés , hogy “Legfőbb érték az emberi' * * * 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom