Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1968 (25-26. szám)

1968-06-01 / 25-26. szám

19. szakasz: Mindekinek joga van véleményét szabadon kifejezni. Az előbbire egy mostanában történt esetet hozok fel. A határon át­menekülni akaró F. Antal esetét, akit a határőrök szitává lőttek. Ennek a szerencsétlen magyarnak -— s még néhány hasonlónak — meggyilkolása az otthoni rendszer morális válságának szomorú bizonyítéka, mert ahol csak gyűlölet tanyázik, s a nevelés az embervadászatban kulminál, ott a légkör embertelen, s ott csak létezni lehet, de élni nem! Itt is elveszett egy magyar élet... nem gonudolja? ,,Nincs úr és nincs szolga -— mert mindenki úr ” Ha ez így volna, jó lenne! A hiba megint csak az, hogy otthon mindenki szolga, fizikai és lelki terror alatt áll. Az újonnan alakult párt arisztokráciája pedig félelmetesebb hatalmat gyakorol a „szolgák” felett, mint a régi urak, anélkül azonban, hogy az írott törvényeket, jogokat szem előtt tartaná. Otthon bizony ezek az „urak”! Erre vallanak a hajánál fogva ,,előirányzott” kirakatperek, vádak, ítéletek. Bár Bognár professzor a Magyarok Világszövetségének elnöke (mi alapon??) arról beszél, hogy a rendszer kifejlesztette a humanista és demokratikus vonásokat és bírja a dolgozók többségének bizalmát és tá­mogatását. Ha ez így van, miért nem tűzik ki és emelik törvényerőre a szabad vá­lasztásokat és miért nincs szabad szólás- és vélemény-nyilvánitás? (19. sz.) Miért vannak otthon jogtalanul bebörtönzve politikai, s még ma is az ország határain túlra hurcolt foglyok? Mondta azt is professzor úr, hogy „az új helyzet abban sommázható, hogy az emigráció zöme és az anyaország között bizonyos érdekközösség alakult ki, amely fundamentális kérdésekben az akcióegység jellegét ölt­heti . . ” Ezt, azt hiszem a professzor úr maga sem hiszi komolyan, ezzel csak magát és az otthoni közvéleményt ámítja és ködösíti! Megnyugtató érzés, hogy a szabadföldön élő magyarság egysége — mely független minden párt és napi politikától — a közös, nagy nemzeti célok szolgálatában mindjobban összekovácsolódik. Ez az egység a világ minden táján csupán azt akarja, amit már az idézett 14. és 19. szakasz mond, s az 56-os szabadságharc tiszta eszményének programmján állva, kitartó munkával, rendületlenül bízunk országunknak a szovjet vazallus járma alól való felszabadításában! A hídépítést csak ez alapon tudjuk el­képzelni és megvalósítani az otthon is ezt vallókkal, s ezt az örvendetes folyamatot ma már sem a gáncsoskodók, sem az opportunisták nem tudják megállítani, még a hazulról irányított és jólfizetett bomlasztok és ékverők igyekezte dacára sem. Cikkében még egy nagy, alapvető tétel van, amely igaz! Idézem: ........leginkább az hal meg, aki reményét veszti, aki lélekben pusztul el, s már arra sincs ereje, hogy megfogja a kezet, amely felemelné...” 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom