Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1965 (15-16. szám)
1965-12-01 / 15-16. szám
Sajnálattal értesítjük baj társainkat, hogy dr. SZAKÁTS István, az e számunkban közölt Híven, Becsülettel, Vitézül cimü elbeszélés szerzője f. év szeptember 20 - án 65 éves korában hirtelen elhunyt. - Előbb a Ludovika Akadémiát végezte, résztvett az 1919-es ellenforradalomban, majd később polgári pályára lépett és legutóbb kir. közjegyző volt Szegszárdon. Nagy műveltségű, széles látókörű, megalkuvást nem ismerő, lelkes magyar volt, aki minden hazafias megmozdulásban tevékenyen vett részt. Emlékét kegyelettel őrizzük! KARÁCSONYI CSENDŐR EMLÉKEK. Irta: Madácsy János Az a borzalmas vörös vihar, mely 20 évvel ezelőtt vonult át szép Hazánk felett és alapjában rázta meg a magyar életet, talán a volt m. kir csendőrséget érintette a legsúlyosabban. A Testületet feloszlatták, tagjai pedig szétszóródtak a nagyvilágban. De bárhova vetett is a sors, bárhol állapodtunk is meg a hosszú, évekig tartó bolyongás után, mindenütt, minden évben izgalommal várjuk a szent karácsony ünnepét. - Ilyenkor - azt hiszem - mindnyájan az otthon töltött valamelyik karácsonyra gondolunk. Egyikünk a családjával töltött meghitt, zavartalan meleg szent estére gondol, a másik a legkisebb csendőrcsalád kebelében az őrsön, a bajtársakkal eltöltöttre, de van olyan is, aki zimankós időben portyázva ünnepelt, vigyázva a lakosság nyugalmára. Úgy, ahogy a szolgálat megengedte, vagy megkövetelte. Tényleges csendőréletem egyik ilyen karácsonyára emlékezem én most. Negyedszázada múlt, hogy a borsodnádasdi 8 fős gy. őrsön együtt ültünk a tantermi asztalnál, amikor már érezni lehetett, hogy a szent karácsony közelségének melege megérintette az örslaktanya küszöbét. El nem múló a visszaemlékezés arra az összhangra, amely minket egymásiránti becsüléssel és megértéssel körülvett. - Baj társaim ! Emlékeztek ugye ennek a baráti szeretetnek ma sem halványuló boldog érzésére, amelyik állandóan testvéri közelségben tartott minket? - Ismételten felújítottuk lelkűnkben a hitet, a csendőr jelmondatunkat, tanultuk a törvényeket, szabályzatokat a lakosság életének, vagyonának, nyugalmának biztonsága érdekében, s a sok paragrafus birtokában néha már professzornak éreztük megunkat. De minderre szükség volt a komoly csendőr szolgálatban. Késő délutánra járt az idő, mikor örsparancsnokunk irodájából a legénység szobájába lépett és engem egy határozott, rövid paranccsal arra utasított, hogy" 20
