Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1965 (15-16. szám)
1965-12-01 / 15-16. szám
Késő nyár volt .... vagy talán korai ősznek is nevezhetném? Hiszen a Maros völgyében már hullani kezdtek a falevelek. A Tolvajos Tető, s a Szeredai Medencét koszorúként körülvevő hegyek csúcsai ködös kékségben tűntek el a déli órákig. S ha a dél körüli napfényben tekinteted átrepült a festők ecsetjére kívánkozó, fenyők közül sárga és aranyló pirosban játszó erdők felett, távol, - Kelet felé - ipar itt - ott fehérlettek a hegycsúcsok. S ha a késő éjtszaka csendjében pillanatra megálltál, kicsit hallgatództál, onnan-Kelet felől-tompa ágyudörej szűrődött át Székelyország felé .... Kis legénybucsu - félét terveztél. Pár kedves jóbarát, s azok feleségei . . . Csak éppen a szokásos, de szerény elköszönés a legénységtől ... a legény - élettől. Egyszerű kis vacsorára asztalhoz ültünk, s én mint afféle szalmaözvegy, házhoz tartozó tes’ - vérféle az asztal sarkán, Melletted kezdtem legénybucsudat, s csendesen szemlélgettem boldogságtól csillogó szemeidet. Mintha kettőnk boldogsága volna teljesülőben, úgy Veled éreztem. Hogy vártuk már a másnapot, mikor rövid eltávozásra, esküvőd megtartására elutazhatsz . . . Kis Fehér Lélek - hez .... Valahogy azonban csak nem ment minden olyan rendjén. Valaki késve érkezett. Egy székkel többet hoztunk az asztalhoz, s akkor .... akkor Te számolni kezdtél .... Hányán is vagyunk? Kicsit meghökkenve és kis malidéval a hangodban jegyezted meg: . . . “13-an vagyunk Pistám .... Ez az én legénybucsum . . . Meglátod, ennek nem lesz jó vége . . . !” Testi - lelki jóbarátok voltunk. Nehézségekben, örömökben mindig együtt, de a közöttünk lévő némi korkülönbséggel “atyai lehordásban” nehézményeztem babonás pillanatnyi hangulatodat. Soká csóváltad a fejedet, de a gondolat csak nem hagyott nyugodni. Úgy mondtad: együtt terveztük az estét, te is olyan házigazda - féle vagy. Na meg aztán, mi állunk olyan közel egymáshoz! Kettőnk közül kell valakinek valami baja essék . . . .Meglátod, valamelyikünk elmiegy .... Valamelyikünk elmegy! Ha már katonasors teljesül be, hagyjuk ezt ki mára, - mondottam. Kölcsönösen meg is Ígértük, nem beszélünk róla a vendégek előtt. - Mindenki jól érezte magát, kedves, jó hangulatban közel éjfélig világítottak ki a kicsiny székely ház ablakai a távolból ágyudörejben morajló székely éjszakába. - Csak Tibor volt kissé szomorkás és szórakozott. Jól hátbavágtam párszor. Vidulj cimbora! Holnap Marosvásárhely! Viszontlátás .... Egy cseppnyi tej elváltoztatja a feketekávé színét, .... de kávé marad az továbbra is . . . Valami ilyesmi történt Tibor hangulatával is. Kedves, udvarias házigazda maradt továbbra is, csak én láttam néha - néha el - elkomorodó szomorkás mosolyát. A társaság azonban mindezt nem vette észre. Nótázó, kedves, kacajjal teli éjszaka volt, amig . . . mig csak úgy éjfél tájban fel nem robbant minden egy pillanat alatt. Szolgálati jegy érkezett azonnali tiszti gyűlésre. A románok át - állottak . . . . ! A parancsnokságra siettünk. Tibor útközben ismét keserűen jegyezte meg: “Ugye mondtam? Valami történni fog!” IC.
