Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1965 (15-16. szám)
1965-12-01 / 15-16. szám
Alig pár nappal később az orosz henger már tüzet, vészt sisteregve gördült az ezeréves határ felé. Sőt, - jelentések szerint - kisebb egységek már be is szivárogtak Székelyföldre. -Ezen első hir vételekor Tibor - aki lemondott pár napos szabadságáróls én is parancsot kaptunk, hogy kisebb egységgel derítsük fel, milyen arányú beszivárgás történt az Uz Völgyébe, s az azt környező erdőségekbe. Este tiz körül indultunk útba és Csikszentmártonnál fogtunk kezet, köszöntünk el a reggeli viszontlátásig .... Berregő motorparipánkon, kis egységünktől tehergépkocsin követve indultunk a sötét éjtszakának. Lelkűnkben kérdezve: vájjon volt-e merész idegen, ki be merte tenni lábát fegyveresen az ezeréves magyar történelmet suttogó székely erdőségekbe? .... Egy órás ut után-motorkerékpáromat, gépkocsinkat hátrahagyva-gyalogosan, majd kúszva hatoltunk be a fiukkal a felderítésre kiutalt gyanús területre, ahol a parancsszerinti feladatunkat veszteség nélkül sikerült végrehajtani. - Ennek befejeztével bevonultunk kiindulási helyünkre, ahol az eredményt jelentettem. Majd az udvaron felkerestem a fáradtan, porosán várakozó, csendesen beszélgető 6 csendőr beosztottamat. Hálásan ráztam meg kezüket. Keményen viselkedtek, halált - megvetően, . . . magyarosan. Köszönöm fiuk ma is a kemény kiállást! Neveteket akkor sem tudtam, hiszen csak alkalmi beosztottjaim voltatok, ma sem tudom, csak annyit, hogy kiváló, magyar csendőrök vagytok. Egy harcfeladat volt, amit együtt kaptunk, együtt teljesítettünk. Nekem más szolgálati ágnál volt a beosztásom, s csak az adott rendkívüli esetre tekintettel kaptam 6 csendőrrel a harcfeladatot. Hat magyar, kakastollas csendőrrel Büszkén emlékszem rá, hogy én vezethettelek benneteket! Tibor még nem tért vissza a mi beérkezésünkig. Felderítési területéről azonban harci zajt jelentett a közeli falvak lakossága, kik vészt sejtve virrasztótok. - Furcsa érzés fogott el. Menni szerettem volna Tibor után. Más parancs volt azonban számomra, rifely még órákig irodámban tartott Kora hajnalban tértem haza, s Tibor szállása előtt elhaladva, sötét ablakára pillantottam. Keserűen kínos volt arra gondolni; micsoda egy éjtszaka? Mi volt az a harci zaj ? Hol van Tibor ilyen sokáig ? Megrendítő választ kaptam alig egy órás nyugtalan alvás után. Egyik fiatal bajtársam költögetett. Vállait zokogás rázta. Az éjtszakai szolgálattól vérbenuszó szemeiben valami rémület volt. Alig hallható hangon közölte: . . . Szélövénvi százados ur elesett . . . ! Motorkerékpárján haladt beosztottjai élén az Uz Völgyében, mikor egy utkanyarban váratlan ellenséges tüzet kaptak oldalról, melyből az első géppisztoly - sorozat őt érte. Hangtalanul zuhant motorkerékpárjával az utmenti szakadékba. Mire beosztottjainak haláltmegvető bátorsággal sikerült a helvszint kúszva elérni, már a holttestét sem találták még. Az oroszok magukkal vitték .... * A Nagyalföld szivébe plántált, s ágait az ezeréves határokig kiterjesztő nagy MAGYAR FA ismét elhullatott egy levelét. Egészséges, szép zöld levél volt. Dús erezetét az Isten - áldotta magyar földből kiáradó nedv éltette. “Székelyföld első hősihalottja Szelevényi Tibor csendőrszázados! Meghalt a hazáért . . . . ! 17
