Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-02-01 / 10. szám
FELELET Irta: Szata István Napokig tombolt a hóvihar és 1928 januárja rossz emlék is maradt az időjárás naptárjában. Kerekes Jóska már pénteken héber számra itta a vad nova-bort mérgében, hogy szombatra sem áll el a hóesés, ami szép tervét gátolni fogja. Templomjáró ugyan sohasem volt, áldozni is csak a kocsmába járt, az Ur mégis megértette Jóska bánatát — lehet azért, hogy a hordó ki ne ürüljön — és szombat reggelre álljt parancsolt az elemeknek. Amikor a dob megperdült a hólapátolásra, ő volt az első a falu végén. Külön érdek fűzte az uttakaritáshoz, mert arra volt járása a szomszéd községben levő szép, elvált menyecskéhez. Délután össze is ért a 2 falu népe a másfél méteres hóban, igaz csak egy kocsi szélességben, de ez untig elég volt Jóskának. Sietett haza, mert a Nap már aléltan bukott le és helyébe tolakodott a Hold. Elvégzett a jószág körül, utána kifényesítette csizmáit. Felöltözött, majd utravalónak megivott 2 nagypohár mérges novát. Jókedvűen lépett ki az ezüstfényben úszó utcára. Került mindenkit, mert útja tilos volt. Ahogy a falu végére ért, ütött a toronyóra, amibe a kutyák tutulása keveredett. Ezzel a búcsúztatóval hagyta el az utolsó házat. A telehold ragyogott az égen a millió csillag között. Minden mélységes csendben pihent, a táj festőién tárult elé makulátlan fehérségében. A hóvihar különös figurákat rajzolt és épített magának. A hóban álló fák csendben hallgatták, hogy hogyan ropog a hó a csizma alatt. Jóskának ugyan kevés szépérzéke volt ahhoz, ami elébe tárult, de azért megállapította, hogy szép az élet — a legényélet — és eldöntötte, hogy egyelőre még nem nősül meg. A 2 falut mindössze 4 Km. választotta el. A tornyok szinte integettek egymásnak. A faluvégi ház ablakfénye mindinkább közeledett. Azon vette észre magát, hogy az első kutya ráköszöntött. Az udvarias fogadtatás az első háztól a menyecske házáig tartott. Utoljára 2 héttel azelőtt Szilveszterkor volt nála, ami nagy idő egy szerelmes ember életében. Nem küldött sem levelet, sem üzenetet, de a szivek láthatatlan telegráfja működött, igy nem érkezett váratlanul. Ahogy az ajtón belépett, arcát csókok várták, orrát a csirkepaprikás illata csiklandozta. A fahéjas bor felforralva, a vaskályha tetején csendes párolgással várta sorsának jobbra fordulását. 13
