Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)

1964-02-01 / 10. szám

A jó vacsora, a cukros bor és a szép menecske igézete álomszerűén vitték Jóskát a kábulat utján. A falióra illedelmesen jelezte a 11-et, a lámpa elaludt, s a romantikát a Hold kiváncsi sugarai szolgáltatták.

Arra ébredt, hogy a szél keserves nótákat fütyül a fák ágain, s újra tombol a vihar. így tehát csak ideíelé kapott az égiektől kegyelmet. Az ébresztőóra berregésére már nem is volt szükség. De maradni úgysem lehetett tovább, ezt megkívánta a menyecske jóhirneve. Forrott újra a bor és a kisüsti kupica-kupica után tűnt el. így Jóska belsőleg egészen jól érezte magát. De menni kellett, s ezen a menyecske marasztalása sem változtathatott. A kiskapu nyikorgott, s utána már csak a szél simogatta Jóska arcát hóval keverve. A falu dermedten aludt, csak a faluvégi kereszt vigyázott az álmára. Jóska oda is szólt neki, hogy "Neked sem lehet meleged” és elővéve zsebéből a pálinkás üveget, jót húzott belőle.

Az utat újra belepte a hófúvás. A csizmaszár alig látszott ki belőle. A szél néha megállította, lépni is alig tudott. Mindjobban érezte, hogy fáradt, s melege van, pedig az útnak csak felét tette meg. Kívánta a cigarettát, de a szél miatt nem tudott rágyújtani. Eszébe jutott, hogy a közelben van egy szöllökunyhó. Gondolta, ott meghúzódik, mig a vihar kitombolja magát, s ott rá is gyújthat. Letért az útról és teljes erővel törte a havat a kunyhó felé. De itt még nagyobb volt a fuvat, s mire ágakba kapaszkodva nehezen odaért, teljesen kimerült. Az embermagasságu kalyibát annyira betemette a hó, hogy csak az ajtaja előtt volt egy kis hézag. Jóska ide húzódott, s helyet rugdalva magának, lekuporodott. Bemenni a rozsdás lakat miatt nem tudott. Elővette a pálinkás üveget és fenékig kiitta. Utána rágyújtott egy Leventére. Fújta a füstöt, közben az otthagyott meleg szobára és a szép menyecskére gondolt. Az agyán tompa nyomást és mély álmosságot érzett. Erőltette a fentiétet, szemeit nem hunyta le, de már nem azt látta, ami előtte volt, s amit nézett. Muzsikaszót hallott és a szikrázó hó tetején estélyi ruhás, ezüst cipős gyönyörű lányok keringőztek. A képek filmszerűen változtak és észre sem vette, hogy már a havon fekszik. Kalapja leesett fejéről és a szél kergetősdit játszott vele, mig meg nem akadt egy ágon. Jóska elaludt a hópelyhes ágyon és ugyanolyan takarót is kapott a széltől, hogy meg ne fázzon. A maga mögött hagyott falu néma volt, csak a szép asszony házában égett a lámpa, ő maga a Mária kép előtt imádkozott Jóskájáért, aki felé már a halál nyújtogatta csontos ujjait.

A községháza pihenőszobáját egy csendőr járőr hagyta el, hogy tovább menjen a kötelesség utján. A faluban senki sem látta őket, de ha látta is, bizonnyára azt kérdezte önmagától, hogy miért szükséges ez? Hiszen ilyen időben még a kutyát sem zavarják ki. A járőrvezető törm. nős volt, a járőrtárs őrm. vőlegény. Mindegyik a maga gondolataival foglalkozott, nem igen beszélgettek. A faluból kiérve a kakastollak vad táncot jártak a széi-14