Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1964 (10-14. szám)
1964-02-01 / 10. szám
de még idejében lenyeltem, mert eszembe jutott, hogy vájjon az a csendőr kérdezte-e, hogy van-e értelme az önfeláldozásnak?-— Kivel megyünk Menyhárt? — kérdeztem egy kis idő után. — Barta prb. cső. őrvezető és Gulyás prb. cső. tizedes vállalkoztak. — Körülbelül éjfél utáni 2 óra az az idő, ami a legalkalmasabb. — szólt bele a beszélgetésbe századparancsnokunk. — Addigra elcsendesedik az ellenséges járőrözés. Addig itt pihenhettek. Nem volt bizony pihenés az, de mégis száraz helyen lehettem és ez nagy szó volt. Lassan telt az idő, de eljött. Hűvös volt az éjszaka és csillagos. Bizony jobb szerettem volna, ha ködös. Diák korom Winetcu regényeinek romantikája elevenedett fel bennem, mikor négyünk sötét árnyéka elkezdett előre kúszni az országút árkában. Az izgalom lassan elült. Helyébe elszántság költözött. Minden érzékszervünk figyelt. Lassan haladtunk. Kevés mozgás, sok megállás, hallgatódzás. Órám világitószámlapján figyeltem az idő múlását. 3/4 óra elteltével Menyhárt megfogta a karomat és jobbra kifelé mutatott, jelezve, hogy itt ki kell kúsznunk a szántásba. A másik kettőnek jellel parancsoltam, hogy maradjanak ott, Menyhárt és én pedig belapultunk a barázdába. Most láttam csak, hogy ez a kövérkés ember milyen fürgén és zajtalanul mozog. Még a szuszogásunkat is igyekeztünk visszafojtani. A falu széle ott fehérlett előttünk. A kukoricaszárkup hirtelen sötétlett elő az éjszakában. Mire odaértem, Menyhárt már ott lapult az árnyékban. Egy soha el nem feledhető kép tárult elém. Két kiborított: lőszerrakasz. Szanaszét százával a kilőtt hüvelyek. Két karabély és egy örökre elnémult csendőr. A háború ijesztő csendélete. A halott bal arca hiányzott. Valószínűleg célzás közben érhette a találat. , Kicsit kifújtuk magunkat. De sietni kellett, mert az idő vészesen közeledett virradat felé. Két kezénél fogva vonszoltuk az árokig, ahol már a másik két pihent csendőr vette át ezt a szomorú tisztséget. Hajnali'4 órakor léptük át saját vonalunkat. Egy szétlőtt épület mögött tudtam zseblámpán fényénél először szemügyre venni a halottat. Ép arca igazi barna magyar fiút mutatott. Csendőrzubbonyába ott volt bevarrva névcédulája: Lovas István őrmester. Tószegi Örs. Eltemettük. A vihar elmúlt. A szovjet katonák hősi emlékműveket kaptak, de a Lovas Istvánok nem. Nekik mi kell, hogy örök emléket állítsunk szivünkben. Közlés: A MHBK. buffaloi csoportjának tagjai f. év január 11-én tartott közgyűlésükön egyhangú felkiáltással vitéz Haraszthy István alez. bajtársunkat választották meg vezetőnek. Szívből gratulálunk a szép tisztséghez. 12
