Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-02-01 / 6. szám
hogy sokat szenvedett népünknek és otthon élő Bajtársainknak hozza meg a szabadságot, amit nekünk is kötelességünk elősegíteni. ¥ ŐRMESTER UR MARAFFA Irta: v. Nagy Lajos 1944 késő őszén jártam utoljára a homonnai temetőben. Régi besüppedt és egészen uj sirhantok között, a nyúlós kárpáti ködtől csúszós sirközökben botorkálva kerestem egy régi síremléket, Őrmester ur Maraffa fekete márványból készük, sírkövét... Ott fent a Kárpátokon észvesztő harc tombolt! Sztálin bolsevista hordái rohamozták Felső-Zemplén Lengyelfölddel határos hegyihágóit. Magyar és német katonák ezrei estek el, mint apáik egykor, mikor a fehér cár embermilliói akarták lehengerelni az osztrák-magyar-német szövetségesek katonai védelmét. Mindkét esetben egy és ugyanaz volt a cél! Átvinni a nagy szláv álmot megtestesült valóságban a Kárpátokon! Akár a cár sasos lobogóját, akár Sztálin vörös rongyát lengeti a tiszai szellő a Kárpátok innenső oldalán, Európa elveszett, mert a szláv imperializmus összeköttetésbe jutva a Balkánnal és karja átnyúlva az Alpeseken, ellenőrzés alatt tarthatja a Földközi tenger medencéjét. Egy amerikai mélyrepülő vágott alá a felhők közül és sorozataival szinte felárkolta körülöttem a temetőkertet. Hirtelen egy sürü cserjéssel benőtt sirhant mellé vágódtam le az alázáporozó géppuska sorozatok elől. A boy úgy látszik megunta a játékot, mert visszahúzott a felhők fölé. Én leráztam magamról a temető sarát és csak azután néztem meg jobban a sircserjést és benne az idők fogától megdercézett fekete márványkövet. A vésett betűk egykori aranyozását kimosta a Kárpátok hóesője, igy csak a feketélő betübarázdák árkolásából lehetett elolvasni az alatta nyugvó nevét, kinek megbecsülésére azt végtisztességként feje fölé állították. Akkor vettem észre, hogy éppen annak a sírja az, kit kerestem és ki még halóporában is védelmet nyújtott nekem. “Maraffa Károly m. kir. csendőr őrmester hősi emlékére állították az ungvári szárny tisztjei és legénységi állományú bajtársai, a m. kir. VII. honvédhadtest 10. népfelkelő ezred pótzászlóaljának hozzájárulásával...” Őrmester ur Maraffa! Lehajtottam fejem a sírkő előtt és gyermekkori emlékként megelevenedett előttem a múlt, mely éppen olyan kegyetlen volt, mint a jelen ... Képzeletben magam elé idéztem szénfekete bajuszát, kemény arcvonásait, s még szeme kékségére is emlékszem. Mert azok kékségéhez csak a májusi ég felhőtlen kéksége, vagy — mint jó anyámtól szoktam volt hal8
