Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-02-01 / 6. szám
TISZTAVATaS CSENDoRNAPON A budapesti Böszörményi úti csendörlaktanya fedeles lovardája ezen a napon teljesen megváltozott. Bár a kalendárium csak egy szürke hétköznapot mutatott, mégis, az öreg lovarda ünneplésre készült. A sós fürészpor gondosan elgereblyézve, a falakat címerek, zászlók és tölgyfakoszoruk tették ünnepélyessé. Biborszőnyeggel bevont emelvényen széksorok várták az ünneplésre érkezőket. Most nem hallatszottak lódobogások, sem lovagló tanárunk erélyes vezényszavai. A lovarda falai között szinte templomi csend uralkodott, hol 38, izgalomtól kipirult arcú délceg csendőrhadnagy várt avatásra. Az ablakokon áttört a februári aranyló napsugár, s megpihent a fénylő sujtásokon, kardokon, s a vadászkalapok mellett büszkélkedő kakastollakon. A közönség már együtt volt. A megjelentek között ott volt a Csendőrség Felügyelője, a Honvédelmi Miniszter és kíséretük. Két büszke és boldog arcot is láttunk a tisztikar között: vitéz kisbarnaki Farkas Ferenc tábornokot, a Ludovika Akadémia parancsnokát és vitéz Szabadhegyi Ferenc csendőrezredest, a Csendőrtiszti tanfolyamok parancsnokát. Mindkettőjüknek, örömtől sugárzott a szeme, hiszen fiaikat, neveltjeiket avatják ma hadnaggyá. Pattogó vezényszavak és jelentések után elhangzott a vezényszó: Eskühöz! Mire 38 kéz lendült eskühöz és 38 száj dörögte: “Esküszöm a Mindenható Istenre ...” A lovarda falai visszhangzottak az eskü szövegétől. Majd rangelsőnk állt elő, hogy az újonnan avatottak nevében beszédet tartson. Szavai még mindig fülünkbe csengenek, melyeket igy fejezett be: “Most pedig ősi szokás szerint rántsunk kardot!” Ebben a pillanatban 38 kard repült ki hüvelyéből a magasba és 38 torok kiáltotta: “A hazáért mindhalálig!” E feledhetetlen ünnepséggel 38 ifjú vált tagjává annak a hires-neves Testületnek, melynek “Híven, Becsülettel, Vitézül’ a jelszava, s ezzel ők is beléptek azok soraiba, kik február 14-én Csendőrnapot ünnepelnek... A 38 ifjú akkor szétszéledt az országban, de nagyrészük csak. rövid ideig élhetett békehivatásának és volt részese a csendőrnapi ünnepségeknek. A Hazánk körüli háborúk, majd az önvédelmi harcunk miatt többjüket már a második évforduló a harctereken talált, a következő évek pedig szétszórták őket a nagyvilágba, Szibéria havas-jeges mezőitől és az Ural ólombányáitól kezdve, az otthoni börtönökön és internáló táborokon át a nyugati és tengerentúli országokig ... De bárhol és bármily körülmények között éltek, a Csendőrnapokról soha meg nem feledkeztek ... Mi szabad földön élő csendőrök tudunk nyilvánosan is ünnepelni, de Bajtársaink, kik a vörös pokolban vannak még mindig, némaságra vannak ítélve. Eskünk szent szavaihoz hiven hő imával kérjük a magyarok Istenét, 7
