Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-02-01 / 6. szám
urra-urra üvöltést vert felénk a lengyel szél. Egész éjjel fent voltunk. Anyám a fejemet simogatta és sirdogált. Hajnalban halottakat hoztak. Elsőnek egy fiatal lenhaju porucsnikot, egy orosz hadnagyot tettek le a hordágyról. Még mozgatta szemhéjait, de pár pillanat múlva elnyúlt. Anyám megszórta szentelt vízzel őt, meg a többi halottakat is. Az egyik csendőrnek aranystráfok (*) voltak zubbonya ujján, s én gyerek fejjel arra gondoltam, hogy nem kellene-e levágni az aranystráfokat, hiszen oly mindegy már neki, hogy aranyos zubbony ujjal, vagy anélkül fekszik a hó alá. Két nap múlva — amikor már házunk falába is bevert a puskagolyó 2 gyertyánkaróra fektetve meghozták Feldman káplárt is holtan. Szakálláról még folyt a vér, de az arca a ráhulló hóhoz hasonlóan fehér. Őrmester ur Maraffa parancsolatára külön tették a többi halottaktól a szilvaaszaló mögé. “Mert az az őrmester ur parancsolata” -— mondotta anyámnak a népfelkelők egyike, kik Feldmant hozták — “hogy zsidó hitü, hát tegyék külön, mert ha kitavaszodik, eljönnek érte Homonnáról. Oszt azt is mondta még az őrmester ur, hogy nagy imposztor volt ükelme, de böcsülettel halt meg, nyugodjék hát az ő hite szerint!” Két hétig, teljes két hétig tartott a pokol és Őrmester ur Maraffa két hétig tartotta a Nagyszénás-Homonna közötti kapaszkodót. A sebesültek egymást támogatva vánszorogtak Homonna felé, mig a halottakat odarakták szépen sorba udvarunkra egymás mellé. Csak az orosz hadnagy és Feldmann feküdtek külön-külön. Egyszerre mintha késsel vágták volna el, megszűnt a harci zaj ... Anyám ki akart menni megnézni mi történt, de ahogy a piívarajtó kilincsére tette kezét, az kinyílott és egy hatalmas báránybőrkucsmás ember lépett be rajta. Puskáját anyámra fogta és ma sem felejtem el, mikor a rusnyák nyelvhez hasonló gurgulázó hangon vodkát követelt. Drága anyám a kemence oldalának dőlt rémületében, az orosz pedig egy hirtelen mozdulattal felkapta a földről a szanitécek által visszahagyott spirituszos üveget és fenékig kiitta. Majd csettentett nyelvével és átszellemült arccal mondta “Haraso’’. Lószerszám zörgés és idegen kiabálás verte fel házunk táját. A ruszkik Rózsa tehenünket vezették ki az udvarra. Anyám haját tépve, térden állva könyörgött, de hiába. Az egyik bozontos orosz vállhoz emelte fegyverét, hogy a tehenet lelőjje, mikor udvarunkra belovagolt egy őszhaju orosz tiszt. Nagy ur lehetett, mert vagy 30-an kisérték lóháton tisztek és ordonáncok. Lovagló ostorával belevágott a Rózsa tehenünket célbavevő muszka arcába, a másik oroszt pedig — ki a tehén kötelét tartotta •— anyám és az én szemem előtt revolverével agyonlőtte. Az öreg tiszt hangosan és mérgesen intézkedett. .. Külön őrséget rendelt házunk megvédésére, majd a falábú Lecó tali’1') Ezek — a bal alsókaron viselve — a szolgálati éveket jelentették. 14
