Egyesületi Értesítő - Magyar Csendőrök Családi Közössége, 1963 (6-9. szám)
1963-02-01 / 6. szám
tocskája. Tegnap vergődött haza apjához és máris indul tovább. Ő mondta, hogy Lembergben égtek a házak, mikor eljött és csak úgy tudott kijönni, hogy egyik kórházban vöröskereszteskedett és ápolónőként érkezett a nagyszénási állomásra. Nagyon nyomja a muszka a mieinket. Mi 2 rusnyákot fogtunk meg, kik orosz papírokat és pénzt osztogattak a hegyi szállásokon, s az volt a papírokban, hogy a cár karácsonyra Pesten akar krisztkindiizni. .. Menjetek tehát Rózái, mert én igazán csak jót akarok!” .. . Anyám csak sírt. . . Szoknyája aljába törülgette szemeit, s úgy mondta sírástól elcsukló hangon “Köszönöm őrmester ur jóindulatját, de én maradok, Szegénységünket, amit az én drága Jánosommal véres verejtékkel összekuporgattunk, itt nem hagyhatom. Tudom, hogy egyszer hazajön Jánosom, hiszen éjjel-nappal imádkozom érte. Mit szólna, ha én ebek harmincadjára hagynám szegénységünket?! ’. .. Anyám tovább sirt, Őrmester ur Maraffa pedig megitta pohár tejét és egy nikkel pénzt adott nekem . . . “Nohát Isten áldjon Rózái” — nyújtotta kezét anyámnak. — “De aztán magadra vess, ha bajotok lesz. Amig én itt leszek, megvigyázlak benneteket, de én katona ember vagyok, ki ma itt, de holnap ki tudja hol ... Vastag hótakaró fedte már a Beszkidek oldalait, mikor egy nap délutánján csak megmorajlott a föld. A lengyel szél hajtotta felénk Boroevics excellensz ágyúinak dörgését és mire az ónszinü felhők közül előbukkanó nap leért a Svinyárka hegy mögé, megérkeztek az első menekülők, hogy utána megszakítás nélkül, mint egy fekete folyó hömpölyögjenek a Zboroewicze-Nagyszénás-i utón Homonna felé. Legnagyobb részük lengyel zsidó volt. Hajmeresztő dolgokat meséltek a cár kozákjainak kegyetlenségeiről. Jó édesanyám együtt sirt velük és jó szívvel adott amig volt, egyik-másiknak egy-egy pohár tejet. A menekülőkkel együtt jöttek a katonák is. Óriási kerekű szanitéckocsik. Irdatlan csónakokat cipelő hidászszekerek. Trének, tüzérek elnyűtt lovakkal, lehorgadt fejjel bandukoló huszárok, bakák, németek hegyes csákóval, magyarok sapkában, s legtöbbjüknek pipa csutka füstölgött a szájában. Mikulásnapra Őrmester ur Maraffától egy könyvet kaptam ajándékba, Rákosi Viktor “Korhadt fakeresztek’ cimü müvét. Estére kelve már végigolvastam és kevés hijján kívülről tudtam Szeredai kapitány és honvédéinek történetét ott a Sztrecsnói tetőn . .. S akkor aznap estéjén beállított hozzánk egy pofaszakállas osztrák tiszt és a krumplis kamrába lakoltatott ki minket. Szanitécek jöttek hatalmas kofferokkal és amikor az utolsó tartalmát is kirakták, pitvarajtónkba már letették az első sebesültet hozó hordágyat. Segélyhely lett tehát a mi erdei házunkból... Már az ablakokat repesztgette a házunk felett jajgatva sivitó gránátok szele és éjszakánként a Kárpátok felé olyan verespiros volt az ég, mint nyáron napkeltekor. Égtek a lengyel faluk, égett az erdő, égett Nagyszé-II
