Eger - napilap, 1941/2

1941-11-08 / 176. szám

fl HS 12 FILLÉR Eger, L1L évfolyam, 176. szám. ♦ Szombat ♦ Trianon 22, 1941. november 8. ELŐFIZETÉSI DÍJt tgg hónapra 1 pengő SO fillér, negyedévre 1 pengő. Egyes számi hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. POLITIKAI LAP, MEGJELENIK HETENKÉNT NÉGYSZER SZEHKESZTÓSÉG: Líceum fsz. 3. Tel.: 11. KIADÓHIVATAL Szent János-Ngomda. Telefoni 176. szám. Csekkszámla: 54.558. A szövetségesek hídfőket alkottak a Donee balpartján A Magyar Távirati Iroda jelenti: A délkeletukrajnai hadműveletek immár a Donee dombvidék terüle­tén folynak. Ettől északra a Donee egész felső- és középfolyása a szö­vetséges csapatok birtokában van, sőt azok egyes helyeken a folyó balpartján is hídfőket alkottak. A honvédseregtestek hadműveleti területük megtisztításán fáradoznak. Az ellenség úgyszólván csak légi tevékenységet fejt ki. Október végéig legalább hat és félmillió embert vesztett a Szovjet (NST) A bolsevikiek súlyos vesz­teségei, amelyek már augusztus vé­gén közel ötmillió katonára rúgtak, szeptemberben is tovább folytatód­tak, mint illetékes német helyen közük. Csupán a Dnyeper kanyaru­latánál, Kievtől keletre lezajlott nagy megsemmisítő csatában 53 zárt köteléket, köztük 47 teljesen fel­szerelt hadosztályt vesztett a szov­jet. Szeptember 1. és 30. között ösz- szesen 69 szovjet lövész hadosztály, 11 páncélos hadosztály, kilenc lovas hadosztály, egy hegyi hadosztály, két gyalogdandár, egy páncélos dandár és egy légi úton szállított dandár semmisült meg, tehát 94 nagyobb harci kötelék teljes felszerelésével együtt. A 94 kötelék elvesztése kereken 1,2 millió főnyi emberveszteséget jelent. Ez a körülmény, valamint az ál­landó súlyos veszteségek, amelyeket a szovjetcsapatok minden frontsza­kaszon a kisebb harcokban is el­szenvedtek, azt jelenti, hogy szep­temberben a szovjetcsapatok legalább másfélmillió katonát vesztettek és ez a számítás inkább túlalacsony, mintsem magas. Ma éjszaka az angolok nagykiterjedésű, de csekély eredményű légitámadást intéztek Németország ellen A NTI jelenti: Mára virradó éjtszaka az ellenség nagy kiterje­désű légitámadást intézett a német birodalom ellen. A megtámadott te­rületeken csak csekély veszteségek voltak. A német légvédelem hat an­gol bombázót lelőtt. Churchill szerint minden rendbejőn A Német Távirati Iroda angol hírszolgálat alapján közli Churchill legutóbbi beszédét. Churchill kérte az angol népet, ne csüggedjen, bár hosszú küzdelmekkel és óriási áldo­zatokkal kell számolni. A győzelem nem lesz könnyű, mondotta az an­gol miniszterelnök, de bízik abban, hogy az angol szigeten minden rendbejön. Kiket tüntettek ki Nemzetvédelmi Kereszttel Egerben A Nemzetvédelmi Keresztet Eger­ben a következők kapták meg: Dr. Lipcsey Péter kir. közjegyző, dr. Petro Kálmán országgyűlési képviselő, Ruzsin Béla városi tiszt­viselő, Kakuk Ignác kisbirtokos, Alberti Vilmos tanító, birtokos, Asszonyi István Máv. nyugdíjas, Babocsay Zoltán] takarékpénztári fő- pénztáros, Bakonyi Sándor gyáros, Balpataky László községi vezető- jegyző, dr. vitéz Bíró József pénz­ügyi titkár, dr. Hunyadi-Búzás Endre ny. várm. főjegyző, országgyűlési képviselő, Csórja Etele vármegyei számellenőr, Fekete Géza ro. kir. rendőrségi detektív csoportvezető, Lipkay Zoltán m. kir. rendőrfogal­mazó, dr. vitéz Magyar Árpád kór­házi főorvos, Nagy László kisbirtokos, P. Oslay Oswald szerzetes, dr. Poll- ner Kálmán sebész-főorvos, dr. Szabó Árpád pénzügyi tanácsos, Volszky István polg. isk. tanár, Brindza Béla műasztalos, Diviaczky Gyula dro­géria-tulajdonos, Diviaczky Károly várm. irodafőtiszt, Bobok Zoltán városi tisztviselő, Dombrády Alajos áll. isk. igazgató, Fülöp Bertalan földmíves, Fülöp József városi tiszt­viselő, Hollósy Tivadar ny. tvszéki bíró, Hammel Árpád várm. népm. titkár, Korponay László városi tiszt­viselő, Práff Nándor tűzoltótiszt, Ruttkay Béla tűzoltótiszt, Ruasin Ferenc tűzoltó parancsnok, Szabó Lajos pénzügyőri számvizsgáló, dr. Szerdahelyi László k. szóig, beoszt, igazgató, Szentgyörgyi Gyula tanul­mányi felügyelő, igazgató - tanító, vármegyei népművelései titkár, dr. vitéz Ujjady Árpád dohány nagyárús, Váleat Gyula és Válent Miklós kötélgyártó mesterek és Weidner Kálmán ny. várm. iroda­főtiszt. UUünscber Frigyes ör. megtekintette az egri Hangya kirenöeltség új, hatalmas telepét A mezőgazdasági törvény életbelépése után a szövetkezeti gondolat újabb fejlődése következik — A vezérigazgató meglátogatta az egri Hangya megújított székházát is Dr. Wünschet Frigyes a „Hangya“ alelnök-vezérigazgatója a napokban megtekintette a „Hangya“ egri ki- rendeltségének új épületeit. A köz­pont a kirendeltség részére meg­vásárolta a volt Nemzetközi Bor­kereskedelmi R. T.-nak az egri pálya­udvar mellett fekvő ingatlanából az erre a célra alkalmas fele részt, s ezzel rendkívül megnövelte a kör­zet szövetkezeti fejlődésének lehető­ségeit. Dr. Wü/nscherFrigyes, dr. Weitstem András ügyvezető igazgató és Mayer Sándor igazgató társaságában ér­kezett és fogadtatása után több szövetkezeti vezető kíséretében szem­lélte végig Bognár János kirendelt­ségi főnök kalauzolásával a hatalmas telepet, amelyet erre az alkalomra ünnepélyesen feldíszítettek. Az új kirendeltségi székház ormain a nem­zeti színű lobogó mellett a „Hangya“ zöld-fehér-zöld színű jeligés lobogói hirdették, hogy a szövetkezeti gon­dolat diadalmas szervezetének sike­rült újabb várat építenie. Az alelnök- vezérigazgató fogadására megjelen­tek az Egri „Hangya“ Szövetkezet vezetői, továbbá a nagy kiterjedésű egri körzet vezetőségi, igazgatósági tagjai, valamint az üzletvezetői tábor. Végig a nagy telepen A bemutatáson dr. Wünscher Frigyes megelégedéssel szemlélte a megvásárolt és korszerűen át­alakított ingatlant. Közel kétezer négyszögöles területen húzódik nagy udvarral a hatalmas épületcsoport, s benne három óriási központi el­helyezésű raktár, iroda és gyüleke­zési helyiségek szolgálják a „Han­gya“ céljait. Az épülethez csatla­kozó vasúti iparvágány az árúfor­galom gyors lebonyolítását biztosít­ja, az emeleti helyiségekben szintén tágas raktárak épülnek. Az épület fő érdekessége az óriási borpince, melyben 31 darab 200 hektoliteres és 10 darab 400 hektoliteres, üveg­gel bélelt beton hordó van. Ezek­nek befogadó képessége 10.000 hl. Hatalmas mennyiségű ászok hordó is behelyezhető még a pincébe. — Itt különös tetszéssel nézte meg a vezérigazgató a múlt század har­madik negyedében készült mesteri faragású hordókat a bognár-remeklés ritka példányait. Erre az alkalomra körzeti érte­kezletet is hívtak össze, s az ér­tekezlet tagjai megbeszélést foly­tattak az áruellátás különböző idő­szerű kérdéseiről. Sok elismerés és sok panasz hangzott el a falu kép­viselői részéről, s a felszólalásokra maga az aleln ök-vezérigazgató vá­laszolt a szives közvetlenség egy­szerű és meggyőző szavaival. Wünscher Frigyes a beteges halmozás!, tünetekről Örülök — mondotta többek kö­zött, — hogy országjáró szövetke­zeti körutamat befejeztem és most már gyakrabban lehetek jelen kör­zeti értekezleteken, mert itt többen találkozunk és jobban eljutnak hoz­zám a panaszok és kívánságok. Helyeslem, hogy itt nemcsak szé­peket mondanak nekem, hanem azt is megmondják, mi fáj, mert én min­dig az igazságot kerestem. Pana­szok hangzottak el egyes áruk ké­sedelmes szállítása miatt. Tudjuk mi is, hogy vannak bizonyos hibák, amelyeket kiküszöbölni legfőbb cé­lunk, de meg kell állapítanom azt is, hogy sokszor nem rajtunk mú­lik a helyes és gyors megoldás. Szállítási nehézségeken, áruhiányo­kon kívül előfordult olyan eset

Next

/
Oldalképek
Tartalom