Eger - napilap, 1939/2

1939-08-13 / 127. szám

4 EGER 1939. auguszfus 13. Minden este cigányzene. wagner-vendéglo kerthelgisége családok szolid szórako­zó helye. Állandóan kassai világos és barna sörök csapolása. Záróráig nyitva. Ajánljuk a hölgyeknek, hogy saját érdekükben használ­ják rendszeresen a híres NAGYENYEDI KOVÁCS-KRÉMET a nagyenyedi Kovács boraxszappannal A legelhanyagoltabb arcbőrt is rövid idő alatt tökéletesen rend­behozza !! Éjjeli használatra kék, nappali használatra sárga csomagolásban. ***h*llt*m'*MvMWiHt:iMlt**U**lt**>t»*,**+* pán kormánynak. — Moszkvában ma kezdődnek meg az angol—francia— szovjetorosz katonai tárgyalások. Az angol—francia katonai bizottság tegnap meglátogatta Vorosilov tá­bornokot, utána pedig Molotov kül­ügyi népbiztos fogadta a Kremlben a bizottság tagjait. — Forster danzigi körzetvezető beszéde élénk vissz­hangot keltett az európai sajtóban, A berlini és római sajtó megelége­déssel méltatja a beszédet, Varsó­ban nem tulajdonítanak annak kü­lönösebb jelentőséget, Londonban pedig mérsékeltnek mondják és meg­állapítják, hogy a beszéd után is megvan a remény a vámké) dés békés elintézésére. A párisi sajtó különböző szempontokból ítéli meg Forster beszédét. A Petit Journal tüzérségi előkészítésnek tartja. l**nt*M>>aH>*»H*+m'*Jtt**Ht'*M*HO*H**t**M**#> — Kikapcsolták a kereske­dőket a katonai lóvásárlások­ból. Heves vármegye gazdasági felügyelősége közli az érdekeltek­kel, hogy a honvédelmi miniszter a honvédség lóvásáilásaiból a lókeres­kedőket véglegesen kizárta, és a közvetítők igénybevételét megtiltot­ta, egyidejűleg a honvédségi ló­vásárlások zökkeDésmentes lebonyo­lítása céljából a járási katonai pa­rancsnokságokat és az azokhoz be­osztott lótenyésztési előadókat a Kivásárlások lebonyolításába bevon­ta. Felhívja a felügyelőség a lótar­tó gazdákat, hogy a gazdák lovai­kat ne a lókereskedőknek, vagy közvetítőknek adja el, hanem köz­vetlenül a honvéd lóvásárló bizott­ság elé állítsa, Ez az eljárás ter­mészetesen a honvédségi lóvásárló bizottság részéről nem jár vételi kötelezettséggel, mert a bizottság csak a gazda részéről történő be­mutatás után hivatott a lovakat el­bírálni és megvenni. — Dal-est az Egri Városi Színházban. Ma, szombaton este 8 órai kezdettel a NMK egri szer­vezetének rendezésében nagyszabású nóta-est lesz az egri színházban. A magyar dalos estét dr. Kozma Sán­dor a NMK egri társelnöke nyitja meg. Vitéz Marton Béla országos elnök üdvözlete után Gulyás Imre titkár, Nováky Gáborné buda'pesti énekművésznő, Nováky Magdolna gyermek-táncművész, s Szentirmay Iván a nagyhírű énekes és zene­szerző pompás számai szerepelnek a gazdag műsoron. Illés Gyula köz­kedvelt cigányzenekara két magyar dalhoz nyújt kitűnő kíséretet és önálló számmal is szerepel. A NMK tagjai részére a belépés díjtalan. HÍREK Társadalmi naptár. Augusztus 20: Az önálló cipészek nyári táncmulatsága a Vágner­vendéglő kerthelyiségében. — Idő. A Meteorológiai Intézet jelenti ma déli 12 órakor: Élénk nyugati, északnyugati szél, több helyen, főként a nyugati és észak- nyugati megyékben zivatar. A hő­mérséklet kissé csökken. — Egerben ma reggel 7 órakor 215 fok, a talaj mentén 12-8 fok, a tegnapi maximum 25 0 fok volt. A légnyo­más 763-6 mm., emelkedő. — Hz érseki jogakadémiára való felvétel tárgyában közzétett hirdetményben foglaltakat kiegészí­tendő, a jogakadémia igazgatósága az 1939. IV. te. végrehajtása tárgyá­ban’ kibocsátott 7300/1939. M. E. sz. rendelet értelmében felhívja a jog­akadémia I. évfolyamára felvételért folyamodókat, hogy felvételi kér­vényükhöz mindkét szülőjüknek szü­letési anyakönyvi kivonatát pótlólag csatolják be. — Eger a kassai bányakapi- tángsághoz tartozik. Az iparügyi miniszter Kassán bányakapitányság felállítását rendelte el és megálla­pította az új bányakapitányság ha­táskörét. A kassai bányakapitány­sághoz tartozik Heves vármegye egri és tiszafüredi járása és Eger megyei város is. — Autóbusz kirándulás Lilla­füredre Augusztus 27-én autóbusz- kirándulás indul Egerből Lillafüred­re. A részvételi díj 3.30 peDgő. Az autóbusz kellő jelentkező esetén 27-én reggel 7 órakor indul a Lí­ceum elől, visszaindulás este nyolc órakor. Jelentkezni a kirándulásra 16-án délig Horváth János Széche- nyi-utcai fotóüzletében lehet a me­netdíj előzetes lefizetésével. — A turistaforgalom elől le­zárt területek a Bükk hegység­ben. A M. T. E. Egri Bükkosz- tálya közli tagjaival, hogy a szarvas­vadászatok miatt az Egri Papnevelő­intézet bélapátfalvai erdőgazdaságá­hoz tartozó alábbi területeket augusz­tus 20. és október 20. közötti időre, mind a kocsiforgalom, mind a sze­mélyforgalom részére lezárták: Tar- dos, Magosverő, Diana lápa, Hagy­más, Gilitka, Homonna, Ho szubérc, Bélkő, Ördöghegy, Vanna, Kelemen­szék, Borkút, Kele-pallag stb. A vadászatok miatt a tilos területen való tartózkodás veszélyes. Az erdő- Őri személyzet utasitást kapott, hogy a lezárt területen az átjárást szi­gorúan akadályozza meg és az ott talált személyeket távolítsa el. — A Pesti Tőzsde új számá­ban dr. Mutschenbacker Emil, dr. Liszka Béla polgármester (Kecske­mét), vitéz BAtorffy Vilmos, Molnár Mihály, dr. Tóth László írtak cikket. Érdekes tőzsdei, iparvállalati, ga­bonapiaci stb. információk egészítik ki a kitűnően sikerült új számot. — A le nem vont OTI Járu­lék nem flzetésjellegü. A mun­kaadók jelentős része nem vonja le az alkalmazott fizetéséből a fele OTIjárulékot, hanem maga fizeti alkalmazottja helyett. Eddigi tudá­sunk és törvénymagyarázatunk sze­rint ez a munkaadó által önként vállalt és az alkalmazott helyett teljesített kötelezettségfizetés szem­pontjából annyit jelentett, mintha ennyivel több fizetést adna a mun­kaadó. Úgy tudta az általános gya­korlat, hogy igy is kellett az alkalma­zott javadalmát jelenteni az OTI-hoz. Egy legújabban megjelent munkás- biztosítási bírósági döntés szerint nem kell a fele OTI-járulékot az alkalmazott fizetéséhez hozzászámí­tani s az azzal növelt fizetést jelen­teni tényleges javadalom gyanánt. Ilyen esetekben is — a döntvény szerint — csak az úgy nevezett alapbért kell bejelenteni. — Élelmiszerkereskedők fű- szerpaprika árusítása. A miskolci Kerületi Kereskedelmi és Iparkamara közli, hogy a vonatkozó legújabb miniszteri határozat ismét megálla­pítja, hogy az élelmiszerkereskedés gyakorlására jogosító iparigazolvány alapján fűszerpaprika is ál ásítható, mert e cikk is az élelmiszerek fogalma alá esik. — E megállapítás azonban nem vonatkozik a fűszer- paprikanagykereskedésre, mert en­nek üzését, külön feltételekhez köti a rendelet. * Felhívás! Erőss János egri, Káptalan-utca 5. szám alatti fűszer és csemege üzletét átvettem. Fel­hívom a hitelezőket, hogy esetleges követeléseiket hozzám nyolc nap alatt jelentsék be, mert a későbbi bejelentéseket figyelembe nem ve­szem. ifj. Kardos János. * Ha folytonos bélpangásai- tói és túlsók gyomorsavától okvetlen meg akar szabadulni, úgy ne mulassza el reggelenként felkeléskor egynegyed, esetleg fél- pohár természetes „Ferenc József,, keserűvizet inni. Kérdezze meg or­vosát ! — Adomány. Dr. Bereczky Györgyné névnapja alkalmából kettő pengőt adományozott a felvidéki magyar házak javára. — Új egyenruhát kapnak a tűzoltók. A belügyminiszter hoz­zájárult ahhoz az egyenruházati tervhez, amelyet a Magyar Orszá­gos Tűzoltó Szövetség szakbizottsá­ga legutóbb elfogadott és felter­jesztett. Az új egyenruha színe egységesen füstszürke színű. A je­lenlegi alkalmatlan állógallérral szemben lehajtott kettős, úgyneve­zett lengyel gallérral készül. A zubbony derékban szabott, elől öt tűzoltói jellel ellátott fémgombbal. A galérra a tűzoltói jelvényt varr­ják, a rangjelzés a vállszalagra ke­rül. Az egyenruhát a honvédségnél használatos fústsziirke színű úgy­nevezett tábori sapka, valamint térden alul érő köpeny egészíti ki. A derékszíját fekete bőrből varrják; szolgálatban a tűzoltó derekára a mászóöv kerül baltával. A tüzoltótisztek egyenruhája abban különbözik, hogy a gallér elől nyi­tott polgári szabású. Hasonló sza­Cserépkályha tisztítás, javítás, átalakítás olcsón és jól Ferenc Ágostonnál Eger, telefonszám ::::: 444. bású a tisztek köpenye is. a zub­bonyhoz a tisztek fekete bőrövet viselnek, estélyi öltözethez arany­szövéssel készült díszövet öltenek. A vállszalag színe a hivatásos tűz­oltóságnál tűzpiros, az önkéntes tűz oltóságnál búzakék, az úgynevezett köteles tűzoltóknál acélkék színű, a magán tűzoltóságok viszont kávé­barna vállszalagot viselnek. Erre a vállszalagra kerül a rangjelzés, tisz­teknél a fizetési osztálynak megfe­lelően. A hivatásos tűzoltótisztek a jelenleg használatos tányérsapkát kapják, az önkéntes, köteles és ma­gántűzoltóság tisztjei a jövőben a légénységnél is előirt tábori sapkát viselik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom