Eger - napilap, 1939/2

1939-08-13 / 127. szám

1939. augusztus 13. E G E R 5 — A NMK egri szervezete pénteken délután dr. Kozma Sán­dor társelnök elnökségével választ­mányi ülést tartott. Az ülésen resztvettek a NMK budapesti köz­pontja részéről Gulyás Imre orsz. szakmai titkár és NováJcy Gábor országos ellenőr. A választmányi ülésen megbeszélték a NMK egri és hevesmegyei szervezetének további kiépítését. — A Hevesmegyei Szállo­dások, Vendéglősök és Korcs- márosok Szakcsoportja pénteken délelőtt a Veresrák vendéglő külön termében Papp Kálmán vármegyei elnök vezetésével választmányi ülést tartott. — Megbeszélték a Kassán augusztus 24.-én tartandó országos vendéglős és korcsmáros kongresz- szuson való részvétel módját és is­mertették a kongresszusra előkészí­tett hevesmegyei javaslatokat. He­vesmegyéből több mint ötven ven­déglős és korcsmáros vesz részt a vendéglátó ipar kassai par­lamentjén. — «Orozva hasbaszűrta Práff Nándor malomtulajdonost egy haragosa a felnémeti zsilipnél» címen az „Eger“ augusztus 10-iki számában megjelent közleménnyel kapcsolatban id. Engler Ferenc fel­németi malomtulajdonos a követke­zők közlését kéri: Nem támadta meg orozva Práff Nándort, ellenke­zőleg, ő szenvedte el előbb a táma­dást az egri malomtulajdonostól s ő a további fenyegetésekre, ijedtében és önvédelemből szúrta meg az egri malomtulajdonost. — Kirándulás a Aggteleki cseppkőbarlang domicai sza­kaszához. A M. T. E. Egri Bükk- osztálya 20-án autóbuszos túrát ren­dez az Aggteleki cseppkőbarlang új részébe: Domicába. Útiköltség 6 P 50 f. Belépődíj 2 P 50 f. Je­lentkezni lehet Gaál Lajos cipőke­reskedőnél. Telefon: 415., a díj le­fizetése mellett, legkésőbb csütörtök estig. Indulás reggel 7 órakor a Líceum elől. Vendégeket szívesen lát az egyesület. Vezető Gaál Lajos. — Uj kétpengösök a felsza­badulás emlékére. Az állami pénzverde a közeli napokban új kétpengős érmék verésébe kezd, amelyeket a Felvidék és Kárpátalja felszabadulásának emlékére adnak ki. Az eddigi tervek szerint egy­millió ilyen új érmét hoznak forga­lomba. A felszabadulási emlékérem hátsó lapja a magyar címert ábrá­zolja, az elülső lap figurális megol­dására nézve még nem történt vég­leges döntés. Vagy tárogatós kuruc képe, vagy pedig a kormányzó ko­máromi bevonulásának jelenete lesz látható az új kétpengős érem első oldalán. SAJÁT GYÁRTMÁNYÚ igen erős, magasnyomású, felső golyós borsaitok vastagfalú, rovátkolt hengerü, keverős szőlőzúzók 70-től 300 literig. 25 és 35 cm. hengerekkel. JOÓ GYULA műszaki vállalata és gépműhelye Eger, Deák Ferenc át 2. fába, vagy kőbe erősíthető, vastag erős bor sajtó csavarok felső és alsó hajtással. — Az egri OTI tanonckirán- dulása a Csurgó-völgybe. Az OTI egri kerületi pénztárának va­sárnapi testerősítő tanonckirándulá- sai állandóan nagyszámú részvevő­vel folynak le a közeli hegyvidék legszebb kiránduló helyeire. Vasár­nap a negyedik kirándulást rendezi meg az OTI a Felnémet melletti Csurgó-völgybe. Indulás reggel 8 órakor vonattal a Várállomásról. — Az egri mentők munkája júliusban. Ruzsin Ferenc parancs­nok most állította össze a tűzoltó és mentőállomás július havi munká­járól készült kimutatást. Az elmúlt hónapban 25 balesetnél vették igénybe a mentőállomás közreműkö­dését. A balesetek közül egy volt halálos kimenetelű. Betegszállítás­nál 47 esetben működtek közre, öngyilkosság nem fordult elő július­ban. Összesen 72 esetben vonultak ki a mentők és végeztek mentőszol­gálatot. Az elmúlt hónapban egy belső tűz és egy szérű-pajta tűz volt Egerben. A szérü-tűzből eredő kár 1300 pengő. Az összeg biztosítás útján megtérül. Az egyik tűz kelet­kezésének oka vigyázatlanság, a második esetben villámcsapás. * A bőr megbetegedéseinek kezelésében, különösen hossza­dalmas ekzemálnál és furunkulózis- nál, a régbevált természetes «Fe­renc József« keserfivíz — reggel felkeléskor egy pohárral bevéve — a gyomorbélc8atornát alaposan ki­tisztítja és méregteleníti s az anyagcserét hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát! * Gőzfürdőben kedden K M jelzésű fekete klott fürdőruhámat tévedésből elcserélő hölgyet kérem, cserélje vissza ugyanott. KÖZGAZDASÁG Kikfiszőbölhetjfik-e a kései szántás hátrányait? A hosszantartó szárazság ország­szerte megnehezíti a talajmunkát, alig látni tarlóháutást, keverő­szántást ; a tarlón kőkemény a talaj. Ember- és állatkínzás most a szántás, ha a tarlóhántást elmulasz­tottuk. Pedig óriási hátrány szár­mazik abból, ha idejében nem tud­tunk és nem tudunk szántani: el­késünk a vetéssel, a gyomnövények vígan fognak tenyészni jövőre s ha a most leszántott gyommagvakat másik szántással ismét felhozzuk, 2—3 év múlva is viszontlátjuk az ezévi gyomok szapora utódait. De nemcsak igy kézzelfogható és látható hátránnyal jár a szántás elmaradása, a deszkakemény, szel­lőződen és nedvesség nélküli talaj­ban a beéredést előidéző baktériumok sem működhetnek. A beéredés néven ismert folya­mat legfontosabbja, hogy a talaj nyers tápanyagait a baktériumok átalakítják könnyen felvehetőkké, vagyis feltáják azokat. Erre a fel­tárásra tehát ezidén csak ritka he­lyen számíthattunk, ez pedig annyit jelent, hogy a zsenge csíranövény- kék majd nem találnak könnyen felvehető növényi táplálóanyagokra, csak sínylődni fognak s meg nem erősödve mennek a télnek. Ezen segíthetünk, ha műtrágyák­kal adunk könnyen felvehető növé­nyi táplálékot, mert a műtrágyák hatóanyagai könnyen oldódnak és igy azonnal rendelkezésre állanak a növénynek. Különösen fontos, hogy elegendő foszfortápanyagot (szuperfoszfátot, mészfoszfátot) ad­junk a kalászosok alá, mert a ta­lajban nem csak hogy nagyon ke­vés a foszfor, hanem a benne táro­ló foszfortápanyag is csak nehezen, többszöri átalakítás után lesz a növény által felvehető. Szükség esetén könnyen felvehető nitrogén és káliműtrágyákat is használjunk. SZENT ISTVÁN HETÉBEN keresse fel a MUSICA bemutatótermeit Budapest VII., Erzsébet körút 43 (Royal) Az ország egyetlen zon­goragyára. Legmodernebb hangszerek: Kispianino 105 cm magas Piccolozongora 135 cm hosszú Kényelmes fizetési feltételek. Kérjen díjmentes árajánlatot. Uránia. Szombaton és vasárnap : A zöld császár izgalmas kalan­dorfilm és Magyar híradó. Hétfőn és kedden: Játék a balállal. Fő­szereplők: Jume Knigt és Maurice Chevalier. Szerdán személyzeti ju­talomjáték. Bemutatásra kerül: Deanna Durbin nagy sikert aratott vígjátéka: Szívek csalogánga és A vasember, egy műsorban. — Csütörtökön és pénteken két nagy sikert aratott magyar film: Havi 200 fix és Az édes mostoha egy műsorban, kivételesen 6 és 9 órai kezdettel. Minden előadás fél­jegyei a következő műsornál félárú jegyek váltására érvényesek. Hirdetésével célt ér, ha az «Eger« napilapban hirdet. Fényképezéssel megörökített kedves eseményeit (lényképeit) fényképalbumba gyűjtse össze. FÉNYKÉPALBUMOK NAGY WáLáSZTÉKBál KáPHáTŐK az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom