Eger - napilap, 1939/1

1939-03-11 / 40. szám

ÄRA 8 FILLÉR ♦ Szombat ♦ Trianon 20, 1939. március 11, Eger, L. évfolyam, 40. szám. ELŐFIZETÉSI DÍJ: egg hónapra: 1 pengő 50 fil~ lér, negyedévre 4 pengő. Egyes szám: hétköznap 8 fillér, vasárnap 12 fillér. SZERKESZTŐSÉ!!: Líceum földszint 5. Teleién: 11. KIADÓHIVATAL: Szent János Nyomda. Telefón: 176. sz. Postatakarékp. csekkszámla: 54.558 sz. Tlsso szlovák miniszterelnököt és három miniszterét & cseh köztársasági einöh felmentette állásától Tiso utódjául a szlovák kormány kultuszminiszterét nevezték ki Az Igazságügy­miniszter a zsidó­kérdésről Nemcsak a politikai élet, de az egész nemzeti közvélemény fokozott érdek­lődéssel tekintett a Ház ülése elé, amikor Tasnády-Nagy András igaz­ságügyminiszter összefoglaló beszéd­ben válaszolt a zsidőtörvényjavaslat vitája során elhangzott felszólalá­sokra. A miniszter mindenekelőtt megállapította, hogy a magyar po­litikai életnek alig van kérdése, melyet szélesebb körben behatóbban és alaposabban vitattak volna meg, mint a zsidókérdés. Hónapok óta ezzel a problémával van tele a saj­tó, vezércikkek, szakcikkek, külön rovatok világították meg minden ol­dalról s az igazságügyminiszter jog­gal állapíthatta meg, hogy a vita már erősen kimerült, minden állás­pontot kifejtettek. Ennek ellenére saj­nálattal kellett utalnia az igazság­ügyminiszternek arra a tényre, hogy a javaslat ellenzői egyetlenegy lé­péssel sem közelítették meg a kor­mány, az egész keresztény közvéle­mény álláspontját. Nincs közeledés, holott a zsidóság érdekében is szükséges az erőteljes, határozott rendezés, hogy azután az egész nagy kérdés nyugvópontra juthasson. Nincs közeledés a mi ál­láspontunk felé, mondotta az igaz­ságügyminiszter, mert nincs belátás, és nincs jószándék. Rámutatott a továbbiakban arra, hogy célzatosau úgy tüntetik fel a kérdést a túlol­dalon, mintha mesterségesen történt volna a zsidóprobléma előrángatása, mintha nem volna több az egész törvényjavaslat erőszakolt politikai taktikázásnál s nem lenne más, mint előzetes választási korteske­dés. De utalt arra is, hogy a túlol­dal mesterkedése idegen befolyást is emleget, holott nyilvánvaló en­nek az álláspontnak tarthatatlan­sága. És etekintetben nem csupán az 1919,-i mozgalmakra lehet hi­vatkozni, de lehet és kell is emlé­kezetbe idézni, hogy az 1895-ben megalakult Néppárt volt az, amely a zsidó lelkiség és a zsidó hatalom visszaszorítását tűzte ki egyik ve­zető programpontként. De a ma­gyar történelem távolabbi idősza­kai is mutatják, hogy a zsidó­probléma mennyire foglalkoztatta ezt a nemzetet. Élénk bizonyság erre az 1884-i felirati vita, a- minthogy az egész magyar törté­nelem során végignyúlik ez a sú­lyos, nehéz kérdés. Visszautasította azt a beállítást is, minthogyha ez a törvényjavaslat embertelen és brutális lenne. Abban van talán az embertelenség, kér­dezte Tasnády-Nagy András, hogy a nemzet, amely megállapítja, hogy ügyvédje, orvosa, újságírója, színé­sze nem az ő véréből való vér és nem az ő lelkét sugároztatja magá­ból, ezen változtatni kíván? Nem kell ahhoz gyűlölet, hogy a hibákat megállapítsuk s nem a gyűlölet az indítóoka a segítésnek. A köteles­ségérzet és a lelkiismeret az, ami a törvényhozás elé hozta a zsidó- javaslatot, a lelkiismeret szava szólt ebből a törvényjavaslatból, amelyik jobbá, szebbé, emberibbé akarja tenni a magyar millióknak sokszor reménytelen életét. Igen érdekes volt az igazságügy­miniszter beszédének ama része, amely kifejtette, hogy milyen nehéz voltaképen vitába bocsátkozni a ja­vaslat ellenzőivel. Ez az oldal ugyanis nemcsak azt nem akarja, megérteni, hogy történelmi szük­ségszerűség hívta életre ezt a ja­vaslatot, hanem érveléseiben töké­letesen elveszti a reális kapcsola­tot a való tényekkel, a szélsőséges túlzások talajába süpped, úgy- annyira, hogy szinte lehetetlenné teszi a józan érvek kölcsönös ki­cserélését. Nagy vonalakban számbavette, boncolgatta és sorra cáfolgatta az ellenzéki állásfoglalásokat. Rámu­tatott arra, hogy azok, akik össze­omlásról beszélnek, voltaképpen már ezzel is bizonyos romboló munkát végeznek, mert meg kell kérdezni tőlük, csak ennyi a bizalmuk a magyarság erejében ? Lehetetlen az, hogy a közvéleményt olyasmikkel próbálják riasztgatní, hogy a kilenc és félmillió magyar nem tudna meg­állni a félmillió zsidóság mankója nélkül. Éppen igy meddő és alap­talan ijesztgetés a bojkottlehetősé­gek emlegetése is. Történelmi feladat előtt állunk, történelmi feladatot oldunk meg ezzel a törvényjavaslattal. S amint hogy bizonyos, hogy ezt a problé­mát alaposan megvitatta, megtár­gyalta minden illetékes tényező, éppen úgy bizonyos az is, hogy a keresztény, nemzeti közvélemény megnyugvással, örömmel és helyes­léssel fogadja azt a határozottságot, amellyel a magyar kormányzat tör­vénnyé emeli a keresztény magyar tömegek tetterős megsegítését. Eger, március 10. Hetek óta válságos napjait éli a csehszlovák állam. Már napokkal ezelőtt annyira kiéleződött a hely­zet a csehek és a szlovákok között, hogy úgy látszott: a csehszlovák ál­lam egységét nem lehet tovább fenntartani. A pozsonyi szlovák kor­mány egyre jobban eltávolodott Prágától, úgy hogy a válság nap- ról-napra kirobbanással fenyegetett. Mint Prágából jelentik, Hácha Emil köztársasági elnök Tiso szlo­vák miniszterelnököt és három mi­niszterét állásuktól felmentette és új korra ányelnökké a szlovák kor­ismeretes, hogy a felnémet—cifra- negyedi városi képviselőtestületi választást az igazoló választmány megsemmisítette, mert a szavazatok összeszámlálásánál több szavazó­lapot talált, mint ahány szavazatot adtak le. A megsemmisítő határozat ellen az érdekeltek nem adtak be Szerdán délután a tűzoltólaktanya udvarán gyűltek egybe a várme­gyei és városi hatóság képviselői, hogy megtekintsék az egri tűzoltó­ság újonnan beszerzett kisméretű, nagy teljesítményű motorfecskendő­jét. Általános érdeklődés fordult a kis készülék felé, amelyet könnyű kétkerekű és megtámasztható ko­csira helyeztek. A kéthengeres, négy lóerős motort benzin hajtja és teljesítménye oly nagy, hogy egy perc alatt 780 liter vizet tud fel­szívni és szétsugároztatni. A fecs­kendőt a soproni Seltenhoffer gyár készítette és négyezer pengőbe ke­rült. Motorja magyar gyártmányú, a budapesti Csonka motorgyár ké­szíti. mány eddigi kultuszminiszterét ne­vezte ki. A legutóbb kiadott félhivatalos jelentés szerint az elmozdítás azért történt, hogy ezzel megakadályoz­zák a csehszlovák állam egységé­nek felbomlását. A kormányválto­zással kapcsolatban hangzűlyozzák, hogy Csehszlovákia egységes állam és azért kellett Tisot felmenteni, mert az utóbbi időben a szlovák szeparatista mozgalom rendkívül meg­erősödött. Hangsúlyozzák prágai po­litikai körökben azt is, hogy a kor­mányváltozás a szlovák autonómiát és a zsolnai megegyezést nem érinti. fellebbezést s így az jogerőre emel­kedett. Okolicsányi Imre alispán az új választás határidejét március 19-re, vasárnapra tűzte ki s a választás tényéről és tudnivalóiról Lipcsey Péter dr. választási elnök falraga­szokon értesítette a választókat. A fecskendőt először a Mária ut­cai Zachár-féle házba vitték, hogy kipróbálják, milyen mélyről tudja felszívni a vizet. Két tűzoltó le­emelte a készüléket, a motor erős zúgással megindult és tizenhat má­sodperc alatt egy csöpp víz nem maradt a nyolc méter mély kútban. Innen a tűzoltólaktanya udvarára vonult vissza a bizottság és meg­szemlélte az új fecskendő magas­sági hatóerejét. Ruzsin Ferenc ren­delkezései nyomán itt is pillanatok alatt készenlétbe helyezték a ké­szüléket és megindították. A víz­sugár a rendkívül kedvezőtlen szél­ben is több, mint hét méterrel ha­ladta túl a tizenhat méter magas őrtornyot. Heves vármegye alispánja március 19-re tűzte ki a felnémet— cifranegyedi városi képviselőtestületi választást Nyolc méterről sszi?Ja és ttzeimyolc méterre nyomja tol a vizet az egri tűzoltóság űj motorSecskeElűőJe Pénteken mutatták be az új készüléket a vármegye és város hatóságai előtt Próbariasztásból valódi tűz

Next

/
Oldalképek
Tartalom