Eger - napilap, 1938/2

1938-11-12 / 179. szám

4 EGER 1938. november 12. nél, illetve pótlásoknál mutatkozik meg ez az egészen nagyarányú pusztulás. A bélbetegség jellegzetessége, hogy ha a tőke főgyökerét laposan a bélig felmetsszük, természetelle­nesen széles belet találunk, a fás­rész egy oldalán, vagy teljes kerü­letében rendkívül elvékonyodik, a helyzete sem központi. A diafrag- mák, a bélválasztó rekeszek át van­nak rágva és a bél színezése bar­nától egészen a fekete színig vál­tozik, helyenkint olyan, mint a kávé üledéke. Ugyancsak jellegzetes a „feketebélűségre“ nézve az is, hogy az oldalgyökerek teljesen épek és egészségesek. Ahol a vész fellépett, ott az nem áll meg egy-egy tőkénél, hanem kisebb-nagyobb és feltűnő foltok ki- veszését okozza, ahol azután jel­legzetes az is, hogy ezeken a fol­tokon a pótlások sem erednek meg. Ezek a foltok ezután évről-évre nagyobbodnak eppen úgy, mint a filoxera kártevése, míg azután egész táblákon megáll a szőlő fejlődése. Egri vizsgálataim során első utam a Szőlészeti és Borászati Szakis­kolába vezetett, ahol alkalmam volt egy harmadik éves kb. egy kát. hold nagyságú oltványtelepítést megvizsgálni. A telepítésben rend­kívül nagy hiányok vannak. A ki­pusztulások okául az intézet veze­tősége részben a rosszul elkészí­tett oltványokban, részben, mint az az ország igen sok helyén is előfordult, a talaj túlságos nedves­ségében látták. Dr. Izsó Andor, az intézet tanárával több tőkét meg­metszettünk, amelyek között egyet­len olyan oltványt találtunk, amely­nél az oltás nem forrt jól össze, a többi azonban mind hibátlan volt, azonban a metszetek mindegyiké­ben megfigyelhettük a „feketebélű- ség“ jellegzetes ismérveit. Igaz az is, hogy ennek a táblának talaja a vizsgálat pillanatában nedvesebb volt, mint a magasabban fekvő he­lyeken, azonban az is megálla­píthattuk, hogy minden kiásott tő­kének oldalgyökérzete teljesen hi­bátlan volt, tehát gyökérpenészre, amely betegség a túl nedves és le­vegőtlen talajokon előfordul, még gondolni sem lehet. (Folytatása következik vasárnapi számunkban.) Budapesti rádió-műsor Péntek, november 11. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: A fényképezés száz esztendeje. Ba- róczi Rezső előadása. 5.25: Sport­közlemények. 5.30: Böszörményi Nagy Béla zongorázik. 6.10: „A magyar szellem Középeurópában.“ Aradi Zsolt előadása. 6.30: Dénes József cigányzenekara. 7 : Hírek. 7.10: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 7.52: „Helyes magyar kiejtés.“ 7.55: A lengyel rádió ünnepi hangversenyének ismertetése. 8 : A lengyel rádió ünnepi műso­rának közvetítése a lengyel függet­lenség 20. évfordulóján. 9.05: Hí­rek. 9.30: József nádor honvéd gyalogezred zenekara. 10: Időjá- j rásjelentés. 10.30: Hírek német és olasz nyelven. 10.40 : Hangleme­zek. 11 : Hírek angol és francia nyelven. 11.10: Keringők és nyi­tányok. 0.05: Hírek külföldi ma­gyarok számára. Szombat november 12. 6.45: Torna. — Hírek. — Hang­lemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Móricz Pál el­beszéléseiből“ (Felolvasás). 10.45: „Mit nézzünk meg?“ A Múzeum­kert szobrait ismerteti Mesterházy Jenő. (Felolvasás). 11.10: Nemzet­közi vízjelzőszolgálat. 12: Déli ha­rangszó az Egyetemi templomból. Himnusz. Időjárásjelentés. Utána: Oláh Kálmán és cigányzenekara. 12.30: Hírek. 1.20: Időjelzés, idő­járás-és vízállásjelentés. 1.30: Hang­lemezek. 2.35: Hirek. 2.50: A rá­dió műsorának ismertetése. 3: Ár­folyamhírek, piaci árak, élelmiszer- árak. 4.15: Hóra Panka meséi. 4.45 : Időjelzés, időjárásjelentés, hí­rek. 5: „Etűdök.“ Zongorán elő­adja Schwalb Miklós. 5.35: „Mit üzen a rádió?“ 6: Varga Imre ma­gyar nótákat énekel; kísér Sárai Elemér és cigányzenekara. 6.30: „Helyes magyar kiejtés.“ 7: Hírek. 7.10: Hírek szlovák és ruszin nyel­ven. 7.30: „Aranysziget.“ Színmű. 9.35 : Hírek, időjárásjelentés. 10: Indulók — hanglemezről. 10.30: Hírek német és olasz nyelven. 10.40: Operaházi zenekar. 11: Hírek angol és francia nyelven. 0.05: Hírek külföldi magyarok szá­mára. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉH. Felelős kiadó: BADIL KAROLY. 22298/1938. sz. Hirdetmény. Alulírott polgármester közhírré te­szem, hogy Eger város tulajdonában levő, az ostorosi 526 sz. betétben A -f- 1 sor, 4112 hrszu 1172 n. ölnyi ingat­lan 1/3 része, azaz: 390 n. öl szőlő és szántó f. évi november 24-én d. e. 10 órakor dr. Jankovics Dezső v. t. fő­ügyész hivatalos helyiségében, Város­haza 18 sz. a legtöbbet ígérőnek el- adatik. Kikiáltási ár 300, azaz: Három­száz pengő, melyen alul az ingatlan nem eladó. Vevő köteles a vétel után az adásvételi szerződést aláírni. * Kritikus életkorban regge­lenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes »Ferenc József* ke­serűvíz réges-régóta bevált kitűnő hatású háziszer, amely állandó hasz­nálatra is igen alkalmas. Kérdezze meg orvosát. ad. 60/eln./1938. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a fegyver- gyakorlatra bevonultak hozzátarto­zóinak családi segélyezése tárgyá­ban kiadott 46.744 ein. 1938—18 H. M. számú rendelet a családi segélyre igény- jogosultak körét 1938 évi október hó 1 napjától kezdődő hatállyal kiterjesztette. Ezen rendelet értelmében fenti időponttól az eddigi igényjogosultakon felül követ­kező hozzátartozók részesíthetők csa­ládi segélyben: 1. Szülő — és nagyszülő — abban az ^esetben, ba megfelelő jövedelem vagy kereset hiányában megélhetése nincs biztosítva, őt a bevonult tartotta el és nincs olyan közeli hozzátartozója, fiú, vő, unoka, unokavő, vagy más oly sze­mély, aki a bevonult helyett eltartásra köteles és képes volna. 2. Házasságon kívül született 16 éven aluli gyermekek és ezek édesanyja, ha a segélyre rá vannak szorulva s ha a bevonulást megelőző időben a bevonult háztartásában éltek, őket állandóan a bevonult tartotta el, s jelenleg is a be­vonult eltartására lennének szorulva. 3. A gyermektelen feleség részére, ha megfelelő munkaalkalom hiánya miatt megfelelő munkához és keresethez jut­ni nem képes A mostohagyermekek az édesgyerme­kekkel azonos elbírálás alá veendők. Kizárja azonban a rendelet a segé- lyezhetők köréből a bevonulttal közös háztartásban élő gyermektelen nőt. A törvényes feleség és az élő gyer­mekekkel bíró vadházastárs havi 15 P, a 16 éven aluli gyermekek, a szülők és nagyszülők havi 10 P segélyben része­síthetők. Az igényjogosultságot a polgármes­ter állapítja meg s fentiekben ismer­tetett feltételek fennforgása esetén a bevonultak csapatparancsnokságai < által készített Névjegyzékeken. Felhívom a fenti rendelet alapján ( érdekelteket, hogg ezen rendelke- ! zés tartalmáról mielőbb értesítsék bevonult hozzátartozóikat, hogy az igényjogosultság fennforgása esetén értesítsék bevonult hozzátartozói­kat ezen rendelet tartalmáról, hogy jelentkezzenek csapatparancsnoksá­guknál a névjegyzékbe való felvéte­lük végett. A névjegyzékek beérkezése után kerülhet sor az igényjogosultság megállapítására, ha egyébként a szükséges feltételek fennforognak. Eger, 1938 nov. 4. 11.252/1938. Hirdetmény. Értesítem sz adózó közönséget, hogy mindazok, akik a múlt évi adóhátralé­kukat, valamint a folyó évre előírt ösz- szes Együttes közadójukat f. évi no­vember hó 15-ik napjáig befizetik, 2 százalékos térítésben fognak részesülni. Akik az adójukat havonta, mégpedig havi előleges részletekben fizetik, azok részére a határidő folyó évi december 15-ike. November 15-ike után az adóhátra­lékok a legszigorúbb végrehajtási el­járással lesznek behajtva. Egyben felhívom a házbirtokosok figyelmét arra, hogy a házbérvallomási ívek a városi Adóhivatalnál 1938. nov. 1-töl kezdve már kaphatók. A házbér- vallomásokst ugyancsak a városi Adó­hivatalnál legkésőbb f. évi november 30-ig kell 5 százalékos és illetve 10 százalékos rendbírság terhe alatt be­adni. Eger, 1938. október 21. Dr. Pál Endre s k. a v. adóívatal főnöke. Az egri klr. jbiróság, mint tkvi hatóság. 13648/S38. tk. szám. Árverési hirdetmény-kivonat. Eger megyei város közönsége vég- rehajtatónaK Simooyi Iaiván végrehaj­tást szenvedő ellen indítóit végrehaj­tási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 8000 P tőkekö­vetelés és járulékai behajtása végett az Eger varosában fekvő s a 1. az egri 3561. sz. tkvi betétben A. II. 1—8. sorsz. 11428, 111129, 11430, 11432/2, 11438 11439, 11440, 11441. hrsz. alatt felvett kert rét és szántó ingat­lanból Simooyi István nevén álló 1/4 rész illetőségre 1680 P kikiáltási árban, 2. az egri 3582. sz. betétben A. I. 1-3. sorsz. 11437/3, 11437/4, 11437/5. hrsz. alatt felvett Simonyi István ne­vén álló pince ingatlanra 300 P kikiál­tási árban, 3. az egri 3583. sz. betétben A ke­reszt 1. sorsz. 11487/8. hrsz. alatt fel­vett pinoe ingatlanból Simonyi István nevén álló 1/4 rész illetőségre 100 P kikiáltási árban, 4. az egri 4516 sz. betétben A. 1.1—7. sorsz. 11431, 11432/1, 11433, 11434, 11435, 11436, 11437/1. brsz. alatt felvett szántó legelő és ingatlanból Simonyi Ist­ván nevén áliu 1/8 rész illetőségre 1200 P kikiáltási árban, az egerszólát községben fekvő s 5. az egerszóláti 132. sz. betétben A. I. 2—9. sorsz. 2522/1, 2522/3. 2522/5, 2524, 2525, 2526, 2527, 2528 nrsz. alatt felvett szántó, legelő és házingatlanból Simonyi István nevén álló 1/2 rész il­letőségre 27 P 25 f kikiáltási árban, 6. az egerszóláti 956. sz. betétben A kereszt 1. sorsz. 2133. hrsz. alatt fel­vett szántó ingatlanból Simonyi István nevén álló 1/2 rész illetőségére 516 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést az Egerszólát községben fekvő ingatlanokra nézve 1938 évi de­cember hó 20. napján délelőtt 10 óra­kor Egerszólát községházánál, az Eger­ben fekvő ingatlanokra nézve u. azon nap d. u. 3 órakor a telekkönyvi ható­ság helyiségében (Verbőczi ucca 2. sz. II. ajtó) fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adhatók el. A bánatpénz a kikiáltási ár 10 szá­zaléka, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára keil kiegészí­teni Eger, 1938. évi augusztus hó 23. nap­ján. Dr. Skultéthy sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül: Wend s, k. KISHIKDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. Jókarban lévő vaskálghák 10—15—20 pengőért eladók. Cim a kiadóhivatalban Eger, 1938. november 10. Braun Károly sk. polgármester. Dr. Kálnokg polgármester h. .Gyümölcsfa telepítőt; figyelmébe!. Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 25.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, 1, 2 és 3 éves gyflmölcsfacsemete, a legjobb faj­tákból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakfák is kaphatók. A csemeték ára drb.-ként 50—90 Hll. Az alakfák ára drb.-ként 80 -100 fin. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala Eger, Szécbenyl ucca 5 szám. >u&i_ .■ ■■ 1179) Nyomtaua Szent János Nyomda (&r«eki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató : Radii Karoly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom