Eger - napilap, 1938/2

1938-11-13 / 180. szám

Eger, XL1X. évf. 180. szám, «.«12 FILLÉE # Vasárnap ♦ Trianon 19, 1938. november 13, ELŐFIZETÉSI DÍJ A POSTAI SZÁLLÍTÁS­SAL EGY HÓNAPRA: 1 PENGŐ 50 FILLÉR, NEGYEDÉVRE 4 PENGŐ. - EGYES SZÁM ÁRA HÉTKÖZ­NAP 8 FILLÉR, VA­SÁRNAP 12 FILLÉR. SZERKESZTŐSÉG: EGER, LÍCEUM.FÖLD” SZINT 3. - TEL: 11. — KIADÓHIVATAL: SZT JÁNOS NYOMDA, EGER. TELEFON: 176 — POSTATAKARÉK­PÉNZTÁRI CSEKK­SZÁMLA: 54.558. SZ. Minden magyar ember a hála és szeretet érzésével gondol ma a magyar kormányfőre, Imrédy Bélára, mert bölcs és előrelátó po­litikájának reggeltől estig és esté­től reggelig tartó, önfeláldozóan fá­radhatatlan munkásságának nagy, felette jelentős része van abban, hogy ma a húsz év után felszabadult Felvidék magyar népe tomboló lelke­sedéssel fogadhatja, ünnepelheti az ősi földre lépő magyar hadsereget. Az idegtépő órák, napok és he­tek lázas munkájában a közvéle­mény már-már azon a ponton volt, mintha kezdené elveszíteni példás fegyelmezettségét, nyugalmát. De odafönn a Várban a Sándor-palota hajnalig kivilágított ablakai mögött őrködött vitéz Imrédy Béla nyugal­ma, előrelátása, s a komáromi ne­héz napok után eljutottunk a bécsi döntésig, honvédeink eljutottak a Felvidékre. Ennek a nagy és áldozatos mun­kának legszebb jutalma maga az eredmény és az a szeretet és hála, amely a magyar miniszterelnök felé árad a régi határokon innen és túlról. Meleg és őszinte visszhangot kelt a csonka ország népében az az elragadtatott, lelkes, ujjongó ünnep­lés, amellyel a felszabadított terü­letek népe hódol elsősorban a Kor­mányzó előtt s az, amellyel ünnepli vitéz Imrédy Bálát. Az éter hullá­main hozzánk érő éljen, ünneplés hű kifejezője a csonka ország népe érzésének is s ez a két jutalom: az eredmény és az elismerés, való­ban méltó ahhoz a munkához, ame­lyet végzett vitéz Imrédy Béla. Szép és méltó betetőzése a Fel­vidékért folytatott eredményes harc­nak a Ház keddi ülése, amelyen vitéz Imrédy Béla a képviselőház­ban benyújtotta a felvidéki felhatal­mazási törvényjavaslatot. A törvény- javaslat bevezetése — mondotta a kormányelnök — ünnepélyes sza­vakban ad hálát a Gondviselésnek azért a kegyelemért, hogy a Fel­vidék egy részének visszacsatolását lehetővé tette. Az egész nemzet háláját foglalta össze, az egész nemzet érzését fejezte ki a minisz­terelnök ezekkel a szavakkal és éppen igy minden magyar szívéből beszélt, amikor megemlékezett Mus­soliniról és Hitlerről, a magyarsá­gában húsz évig kitartó és magyar­ságáért húsz évig szenvedő felvidéki magyar népről, annak kiváló vezé­reiről és a magyar honvédségről, amelynek vezetői és minden egyes tagja páratlan lelkességgel, hozzá­értéssel teremtette meg szinte má­ról holnapra az új erőre éledt ma­gyar honvédség átütő erejét. És a magyar képviselőház ün; népi hangulatban fogadta a felvi­déki felhatalmazási javaslatot. Egy­hangúan helyeselte a kormányelnök előtarjesztéseit s ez az egyhangú­ság és ez a lelkesség is vitéz Im­rédy Béla személye és munkája iránt megnyilvánuló őszinte és igaz bizalom megnyilvánulása volt. A magyar képviselőház éppen úgy, mint a nemzet egyeteme, ismeri, elismeri és nagyra értékeli vitéz Imrédy Bélának nemzetépitő mun­kásságát s a képviselőház fölényes többsége éppen olyan rendíthetet­len bizalommal menetel Imrédy Béla nagy céljai felé, mint ahogy egy emberként áll vitéz Imrédy Béla és kormánya mögött millió és millió magyar. Ünnepi ülés volt. A magyar tör­vényhozók lobogó lelkesedéssel ün­nepelték a Szent Koronához vissza­térő Felvidéket, ünnepelték a ma­gyarságában kitartó és megerősö­dött felvidéki magyarságot, ünne­pelték a felvidéki magyarság ve­zéreit s ez az ünneplés, ez az egy­hangú lelkesedés egyben nyugtatója volt annak a meggyőződésnek, hogy vitéz Imrédy Béla kemény és ön­tudatos munkája siettette és lehe­tővé tette a mai nagy eredményt, azt, hogy a magyar honvéd ismét munkába vehette a Felvidék ősi földjét. Kassa megszállásával befejeződött a Felvidék felszabadítása Kassa felé, csütörtökön Eger, november 12. | gatják kezünket ősz, öreg Kassa birtokbavételével csütörtö­kön és pénteken befejeződött a Felvidék magyarságának felszaba­dítása. Egymillió magyar öröm­könnye folyt össze ezen a két na­pon kilenc millió magyaréval s az örömnek ez a folyója elöntötte azt a sokat szenvedett földet, uj ma­gyar vetések számára. Nyolc órakor még cseh bakancsok csattogtak, tíz órakor még páncél­gépkocsik robogtak az utcákon, de a levegő már valami különös fe­szültséggel telt meg. A várva várt nap eljött. Kilenc óra huszonöt perc, mikor kocsink átgördült a határon. Kassáról kerékpáron jöttek elénk. Lányok, fiuk, de öregek is. Magyar ruhákban zászlókkal s nem győznek csodálni bennünket. Ujjonganak, „magyar katonák“ kiáltják boldog büszkeséggel. Azután panaszkodnak. Tegnap már kitűzték a háromszínű magyar zászlót, de a cseh marta- lócok kegyetlenül leszaggatták azo­kat. Mind sűrűbb lesz a piros-fehér- zöld színekkel díszített hírnökök lánca, míg elérjük Bárczafalvát. Innen már csak öt kilométer a Fe­jedelem városa. A faluban is ha­talmas diadalkapu várja az élcsa­patokat, körülötte á falu apraja nagyja. A lelkesedés a Himnusz hangjaiba magasztosul! Itt vannak a magyar katonák! Könnyes szemmel szoron­magyar ölel át; busz éve vártunk erre a pillanatra, zokogja könnybe fulva. Magyar ruhás lányok virágokkal halmoznak el, az első raj katonái mind megannyi őszirózsa csokor úgy menetelnek. Innen a bevonulás felejthetetlenül szívbemarkoló örömteljes diadalme­net. Az élcsapat láttára nem ma­rad szem szárazon. Az arcokon még ott látni a húsz éves szenvedés nyomait, a szemekben még ott ül a tegnap rémülete, de a boldogság sugarai feledtetik a rossz álmokat­Autónkat már virág erdő borítja, lépésben haladva el a Főutcai diadalkapu alatt, majd a Dóm mel­lett. Sokan behajolnak az ablakon, s arcunkat, ruhánkat simogatják. Hull a sok virág. Az éljenzés, a lelkesedés, az öröm bensőséges és megható. Zokogó anya csókolja meg a megragadott katonakezet. A jó Isten áldja meg magukat, — sírja, de régen vártuk ezt a pillanatot. Majd visszatérünk a Rákóczi em­lékhez, ahol a ránk szórt virághal­mazzal áldozunk elsőnek a nagy Fejedelem emlékének. Felejthetet­len élmény látni a Dómban térdre- hullva imádkozó három honvédlisz­tet .. . Könnyezünk. A nap rászórja áldó sugarait a vonuló seregre, tovább bearanyozza az ősi város tornyait és a távoli hegyek csúcsát. Érzi ő is, hogy ma szebben kell ragyognia, ma szent ünnep van, ma Kassa tér haza. Szinte földből nőttek elő a hatal­mas zászlórudak. Talán a puszta körmükkel szagatták fel helyükön a kövezetei, hogy percet se késse­nek. Minden házon lobogó már, az oszlopokat most díszítik. A Nagy Fejedelem piros-kék és Kassa város arany-kék lobogói diadalmasan len­genek. Stefanik tábornok szobra talpa­zatán estére már a villanykörték­ből mesterien alkotott Szent Ko­rona sugározza a három szint. Azt mesélik a kassai testvérek : a szobor felénk nézett, tudta, várta, hogy jönnek a magyarok! Pár nappal azelőtt valaki batyut is kötött a hátára. Az égbeszökkenő csodálatosan szép díadalkapu épül már, a föld­ből nő elő rajongó szeretettel, várta, fogadta Kassa népe a magyar ka­tonákat. Kassa hazatért. Hazatért mert I magyar volt, hazatért, mert húsz gyötrelmes év szenvedéseinek tü- zében kovácsolt acélos szent hittel hitte a feltámadást. Mi láttuk, mi úgy éreztük ott az első sorokban: hazatért, mert magyarabb volt a magyarnál. A pénteki bevonulás ünnepségei Kassa népének lelkesedése pénte­ken csak fokozódott. Ezen a napon fo­gadta falai között az ősi város fel­szabadítóját, vitéz Horthy Miklóst, aki fehér lován vonult be a csapa­tok élén a városba. Már kora hajnaltól autók ezrei vo­nultak az ország minden részéből Kassa felé. A forgalom sokszor meg­akadt az egymásra torlódó jármű­vek miatt s az út éjszaka két órá­tól virradatig olyan volt, mint egy világító folyam a reflektorok vakító­fényétől. Bent a városban mindenütt ünneplő színek és szívek, tíz- és tízezrek szorongtak reggel óta a kordonok mögött, aki csak tehette, fényképezőgéppel állt a sorba, hogy megörökítse ezt az eseményt, ami­nőt a nagy fejedelem 1706-i bevo­nulása óta nem látott Rákóczi vá­rosa. Nem lehet összefoglalni az ujjon- gásnak, a boldogságnak kitörő je­leit, azt az óriási, kavargó tömeg­hangulatot, amely egyre hangzott, mozgott, zúgott, mint eleven erdő a kassai főtéren s a körülötte lévő tereken. Egekig csapott a lelkese­dés árama, amikor a kormányzó

Next

/
Oldalképek
Tartalom