Eger - napilap, 1937/2
1937-10-08 / 160. szám
1937. október 8. EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG táson, árkon keresztül nyomult előre. A második nap délelőttjén sze- mergő esőben ért véget a verseny a következő eredménnyel: 1 Se- rutka (dr. báró Uray Gyula) 2. Lolla (Patay József). A dijakat a gyepen osztották ki. Közben hétfőn este nagyszerűen sikerült bál volt az egri Korona termeiben. A vacsoránál Patay József megköszönte dr. Hedry Lőrincnek, Hevesmegye főispánjának támogatását, amely lehetővé tette, hogy az Országos Agarász Szövetség Hevesmegyében ilyen szép sikerű versenyt rendezhetett. A pohárköszöntőre dr. Hedry Lőrinc főispán keresetlen szavakkal válaszolt. Ezután a fiatalság a Kis-Ko- ronában és a Korona fehértermében a késő hajnali órákig jó hangulatban szórakozott. A verseny kitűnő bűfféjét az Elek-Testvérek szállították. Véres verekedésbe fulladt egy családi összejövetel a hevesmegyei Boconád községben. Pelle János 56 éves gazda vendégül látta a fiait s ebéd közben szemrehányást tett nekik, hogy hamar szétszórták az anyai örökséget. A szemrehányásból veszekedés, majd verekedés lett s a fiúk rátámadtak apjukra. Pelle János kést rántott s 27 éves József nevű fiának mellén és gyomrán három hatalmas szúrást ejtett. A szerencsétlen fiút a gyöngyösi mentők haldokolva szállították a gyöngyösi Közkórházba, ahol azonnal két műtétet is végeztek rajta, de már nem tudták megmenteni az életnek. — A gyilkos apa ellen megindult az eljárás — Az Új élet regénytárának hetenként megjelenő 10 filléres füzetei kaphatók a Kér. Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. — Egy hónapi fogház a községi esküdt bántalmazása miatt. Ifj. Simon József 36 éves feldebrői gazdálkodó, aki iszákos, rabiátus ! természete miatt többször került összeütközésbe a törvénnyel, köny- nyen hevülő természete miatt rosz- szul élt a feleségével. Az asszonyt italos állapotban állandóan bántalmazta, ezért az asszony elköltözött a közös háztartásból. Simon ez év július 4-én megjelent különváltan élő feleségénél és külömböző bútorokat akart elvinni. Ismét feleségére támadt, s a házbeliek hívására j megjelent két községi esküdt, hogy | a renitenskedő embert elvezessék. Simon ezek ellen íordult és az egyiket kétszer arculütötte. A támadó ellen hatósági közeg elleni erőszak vétsége miatt eljárás indult és Simont a törvényszék dr. Szabó- tanácsa tegnap egy hónapi fogházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. — Bármilyen könyvre van szüksége, beszerezheti a Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. HÍREK Egri társadalmi naptár. Október 7: Este 9 órakor a Jogakadémiai Kör össztánca a Koronában. Október 9: Este 9 órakor az Ag- ria kiskáptalanja a Koronában, Gyöngyösi társadalmi naptár. Október 12: Este fél 6-kor az Emericana gyöngyösi Conventjé- nek gyűlése a Szent Koronaházban. — Pálosi Ervin dr. — tb. vármegyei főjegyző. Hedry Lőrinc dr. főispán dr. Pálosi Ervin egri érseki jogakadémiai tanár, egyetemi magántanárt tb. vármegyei főjegyzővé nevezte ki. Az egri vár fáradhatatlan kutatójának ezzel a megtisztelő címmel való kapcsolata nem egyedül a közéleti érdemekben keresendő, hanem abban is, hogy a törvény- hatósági jóléti alapnak, amelynek létesítését a belügyminiszter nemrégen rendelte el, Pálosi dr. lesz az előadója. — 77 telket adott el a város Sikfőkuton. Frank Tivadar v. főjegyző legutóbb bejelentette a képviselőtestületben, hogy a város i a síkfőkuti üdülőtelepen, főleg al- \ földi magánosoknak, hetvenhét tel- í két adott el. Ezek szerint az üdülő- i hely vételárát leszámítva, 12 ezer ! pengő tiszta haszon mutatkozik. | Érdekes megemlíteni, hogy a [te- 1 lekvásárlók között szerepel Nagy I Endre író, az ismert konferanszié is. Olasz gyártmányú, legmodernebb, legújabb rendszerű OLIVETTI Standard 45 billentyűs és Portable 43 billentyűs precíziós-írógépek kiváló szerkezetüknél, tartósságuknál és rendkívüli nagy teljesítőképességüknél fogva napról-napra nagyobb tért hódítanak. _____ Kedvező Slzsíési feltételek. Érdeklődőknek készséggel bemutatja Eger és környékének kizárólagos képviselője, az Egri Keresztény Saftószövetkezet H könyvkereskedése Alapítványi ház. Tel. 95. *. Esküvő. Setét András dr. (Gyöngyös) ma vezette oltárhoz Bodő Amáliát (Eger) az egri főszékesegyházban (Minden külön értesítés helyett). — Ünnepélyesen felavatták az ecsédi hősi emlékművet. Ecséd község lakossága a világháborúban elesett hősei emlékének megörökítésére közadakozásból emelt emlékművét vasárnap ünnepélyes keretek között leplezték le. Délelőtt 10 órakor tábori mise volt az ecsédi hősök ligetében, ahol a járás és a község értelmisége és a falú lakossága teljes számban megjelent. A Hiszekegy eléneklése és hazafias szavalat után SzinyeiMerse Jenő, a kerület országgyűlési képviselője buzdító beszéddel felavatta az emléket, amelyet a község nevében Maksa János körségi bíró ugyancsak lendületes szavak kíséretében vett át. A leventeegyesület szavalókorusa adott elő ezután szép hazafias verset Oláh Gyula főoktató vezényletével. A koszorúk elhelyezése után az iskolai énekkar szerepelt Ignácz J. György vezényletével, majd Nagy Miklós VI. o. tanuló talpraesetten szavalt. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. — Ingyenes spanyol nyelv- tanfolyam. A Vármegyei Iskolán- kívüli Népművelési Bizottság október 15-én kezdődő 6 hónapos spanyol nyelvtanfolyamot szervez. Órák: kedden és pénteken este 7—8-ig az Irgalmas-utcai áll. el. iskolában. Beiratási díj 3 pengő. Tandíj nincs. Jelentkezés október 14-ig a Népművelési Bizottság titkári hivatalában (Vármegyeháza II. emelei) délelőtt 10 —12-ig. — Elloptak hétfőn délben 1*/*—2 óra között irodahelyiségből egy drap férfifelöltőt. A tettes nyomában vannak. Akinek az eladásáról tudomása van, 20 pengő jutalmat kap a kiadóhivatal útján. * A miniszterelnökség által kiadott „Mit kell tudni minden gazdának az új gazdarendeletről ?“ szóló füzetet az érdekeltek lapunk kiadóhivatalában díjtalanul megkapják. * Aki túlsókat evett vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetes Ferenc József keserűvíz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét! Kérdezze meg orvosát. FÜSTVEZETÉKNEK CSAK a törv. védjegyű ETERNIT azbesztcement-csövet használja. ETERNIT MŰVEK BUDAPEST VI, ANDRÁSSY-ÚT 33. * Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes »Ferenc József* keserü- vízkúra a bélműködést erőteljesen előmozdítja az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsírmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet köny- nyeddé teszi. Az orvosi szakiroda- lom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj és a végbél felé irányuló vértolulásoknál, valamint aranyérnél és prostatabajoknál is valóban áldásos hatása van. Kérdezze meg orvosát. * Háziasszonyok! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkapja, ha még ma kéri a dr. Oetker-féle világhírű fényképes receptkönyvet, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: dr. Oetker A. Budapest, VIII., Contí ucca 25. mBBammamiinaBaBi FILM • * Uránia. Csütörtökön, csak egy napig reprizben: Pacsirta. Lehár Ferenc világhírű operettje Eggerth Mártával. — Pénteken: Úrilány szobát keres magyar vígjáték, melynek felvételei részben Egerben készültek. A női, főszerepet Zilahy Irén játssza. E film Magyar-híradó kíséretében négy napig marad műsoron, kivételesen szombaton is három előadásban 4, V*7 és 729 órai kezdettel. * Gyöngyösi Apollóban: csütörtökön: *Az ördög bábuja« fantasztikus filmtörténet. Főszereplők : Lionel Barrimore és Muereen O’Sulivan. Ezenkívül: «Kihúzták a sorsjegyemet« és « Argentína«. Félárú utazás Debrecenbe a Virág-, Gyümölcs-, Borkiállítás és Vásárra még oktéber 10-ig Az anyai örökség miatt agyonszúrta flát egy boconddi gazda