Eger - napilap, 1937/2

1937-10-08 / 160. szám

4 EGER—GYÖNGYÖSI ÚJSÁG 1937. október 8. Legolcsóbb tüzelőanyag Fehérnél, Kaszinó ucca. SZÍNHÁZ Thália Kamaraszínház heti műsora. Csütörtök: A nők elmondják, vígjáték. Péntek: Szerelem vására. Dráma, írta: Sidney Carrick. SPORT A MESE második a bajnokságban vasárnapi fölényes győzelme után; a diósgyőri derby a SSE és DAC között eldöntetlenül végződött és az egri csapat a SSE-vel egyenlő pontszámmal, de jobb gólarányával a bajnokság második helyére nyo­mult, a DAC mögé. A vasárnapi eredmények: MESE—HVSE 5; 1 (3:0) Eger, I. oszt. bajnoki, bíró: Marót. A vártnál nagyobb győzelmet a MESE könyedén aratta, ami első­sorban a halfsor és a védelem mun­kájának eredménye. A egrieknek a II. félidőben még arra is alkalmuk volt, hogy lefékezzenek és igy még két-bárom gól benne maradt a csa­patban. Tíz percig a hatvaniak támadtak, ekkor a jó formában lévő Vicsay megszökött beadását Sztojka elvé­tette és a mögötte érkező Hegyi I. futtában védbetetlen gólt lőtt a léc alá. Negyedóra múlva Hegyi II. húszméteres szabadrúgása a sorfalon irányt változtatva jutott a hálóba. A 41. percben Vicsay nehéz szög­ből nagy gólt lőtt. A H. félidő 1. percében Hegyi I. fejese az önbizalmát vesztett hat­vani kapus keze között túlfutott a gólvonalon. A 15. percben Báli be­adását Borosi közelről bevágta. A MESE lefékezett és a 43. percben Vass révén tiszteletgólját lőtte a HVSE. A MESE-ből: Sztrapkovics, Zagy­vái,^ Hidasi, Molnár, Hegyi II. sze­repelt kiválóan. A csatársorból: Vicsay és Hegyi II. játéka meg­lepően jó volt. Borosi beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Balinak és Sztojkának semmi sem sikerült. Egyéb eredmények: GyAK-FLSO : 2:1 (1:1). Kínos-keserves győze­lem. Dobó—OVTK II: 1 :;o (0: 0). A Dobó értékes győzelmet aratott. (Tippünk bevált). Góllövő: Leisz­ner. Vasárnapi műsor: BLASE— MESE, MESE II.—Dobó, GyKSE— OVTK II, BLASE II.—GyAK. A GyKSE—MESE II. mérkőzés vasárnap elmaradt, mert a rende­zőség nem gondoskodott orvosról, és a rendőrség nem engedélyezte a játékot. Mikor az orvos megér­kezett, akkor pedig a GyKSE már nem volt hajlandó játszani — elég sportszerűtlenül. A MESE vezető­ségének jó volna gondoskodni, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő. Elvégre orvos csak van elég Eger­ben. Hevesvármegye egri járás föszolgabírájától. 3404/937. sz. Pályázati hirdetmény. Füzesabony, valamint Kerecsend községekben lemondás folytán meg­üresedett községi szülésznői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma évi 600 P fizetés a törvényes levoná­sokkal, valamint a megállapított sza­bályszerű látogatási díjak.. Felhívom mindazokat, akik az állást elnyerni óhajtják, hogy oklevelüket, eddigi működésüket és erkölcsi meg­bízhatóságukat igazoló okmányokkal ellátott kérelmüket hozzám 1937. októ­ber 30 ig annál is inkább nyújtsák be, mert a későbben érkező pályázatokat figyelembe venni nem fogom. A választás határidejét a kérvények beérkezte után fogom kitűzni. Eger, 1937. szeptember 30. Dr. Szabó Gyula sk. főszolgabíró. 308/1935. vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Lindner Oszkár Bpest ügyvéd által képviselt Vacuum Oil Comp. R. T. javára 398 P 60 f tőke és járulékai erejéig a tiszafüredi kir. járásbíróság 1931. évi 2910. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végre­hajtást szenvedőtől 1931. évi november hő 30-án lefoglalt 1500 P -re becsült in­góságokra a tiszafüredi kir. jbirőság PK 1216/1932. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak végrehajtást szen­vedők lakásán, Űjlőrincfalván leendő megtartására határidői 1937. évi októ­ber 14. napjának délutáni 3 órája tűze­tik ki, amikor a bíróilag lefoglalt cséplő­szekrény, búza és árpa s egyéb ingó* Ságokat a legtöbbet Ígérőnek, — de legalább a becsár ^részéért — kész- pénzfizetés mellett el fogom adni. Tiszafüred, 1937. szeptember 25. Hantz Mihály kir. bírósági végrehajtó Meghívó a Poroszlói Hengermalom és Gőz- fürész H. T. részvényeseinek Budapesten, 1937. évi október 15-én délelőtt 11 órakor, VII., Bethlen-utca 3. szám alatt megtartandó rendes közgyűlésére, amely tekintet nélkül a megjelentek számára, meg lesz tartva. Tárgysorozat: 1. Az 1935. üzletévre vonatkozó zárszámadások bemutatása. 2. Az Igazgatóság és Felügyelő-bizott­ság jelentése. 3. Felügyelő bizottsági ta­gok választása. 4. Felszámolás iránti indítvány. Mérlegszámla. Vagyon : Ingatlan és üzemberendezés P 144.715*43. Pénztár P 32*24. Folyószámla adósok P 53 057*54. Eredmény áthozat előző évről P 32.215*79. F. évi veszteség P 1.311*13. Összesen: I P 231.332*13. — Teher: Részvénytőke P 120.000. Elfogadvány P 908. Hitelezők j P 110.424*13. Összesen: P 231*332*13. Eredményszámla: Veszteség: Általá- I nos költségszámla P 857’84. Alkalmazott fizetési számla P 1.536. Összesen: P I 2.393*84. — Nyereség: Faanyag számla I P 1.092*71. évi veszteség P 1.311*13. | Összesen: P 2.393*84. I Budapesti rádió-műsor Csütörtök, október 7. 4.15: „Sütés-főzés.“ Héjjas Pai­ne előadása. 4.45: Pontos idő­jelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „A rádió és a magyar művelődés“ (Felolvasás). 5.15: Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara. 6.05 : „A magyar óvónőképzés százéves jubileuma“. Mácsay Károly előadá­sa. 6.35: Liszt: h-moll szonáta. Zongorán előadja: M. Hir Sári. 7.10: „Méhészeti időszerű tanács­adó.“ Valló Árpád előadása 7.30: Báthy Anna, az Operaház tagja énekel, zongorán kíséri Polgár Ti­bor. 8 : „Bárd Miklós emlékezete.“ Rendező Gyarmathy Károly. 8.50: Hírek. 9.10: Pászthory Kázmér: Zongora-gordonka-szonáta. 9.45 : A rádió szalonzenekara. 10: Időjárás­jelentés. 11: Thurnwald és Far- quarson professzorok, valamint Mrs. Farpuarson nyilatkoznak a dudari néprajzi útjukról. 11.15: Vécsey Ernő jazzenekara. 0.05: Hírek kül­földi magyarok számára. Hirdessen az Egér-Gyöngyösi újságban! Péntek, október 8. 6.45: Torna. Utána hanglemezek. 7.20: Étrend, közlemények. 10: Hírek. 10.20: „Táplálkozás és a rossz fogak“ (Felolvasás). 10.45*. „Barabás Miklós első szerelme“ (Felolvasás)- 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Déli harang­szó az Egyetemi templomból, időjá­rásjelentés. 12.05: Endre Béla énekegyüttese. 12.30: Hírek. 1.20*. Időjelzés, időjárás- és vízállásjelen­tés. 1.30: Csorba Dezső és cigány- zenekara. 2.40: Hírek. 3: Árfolyam­hírek, piaci árak, élelmiszerárak. 4.15: A rádió diákfélórája. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5: „Egy felfedezetlen ország — Portu­gália.“ Megyeri Ella útirajza. 5.30: Hanglemezek. 6.20: Az Operaház előadásának ismertetése. 6.30: Az Operaház előadásának közvetítése. „Hovanscsina.“ Zenedráma 5 felvo­násban. 8: Hírek. 8.50: Hírek. 9.40: Hírek. 3 0.55: Időjárásjelen­tés Utána: Hírek angol nyelven. 11.05: Farkas Jóska és cigányze­nekara. 0.05: Hírek külföldi ma­gyarok számára. * Rz Eternit Művek lapunk mai számában közölt hirdetésére felhívjuk t. Olvasóink szíves fi­gyelmét. Laptulajdonos: EGEI LAPKIADÓ SZÖVETKEZET. Felelős szerkesztő: DB. KAPOB ELEMÉR. Felelős kiadó: BADIL KÁROLY. KISHIRDETÉS Kishirdetés (apróhirdetés) hétköznap szavanként 8 fillér, vasárnap szavanként 10 fillér. (Vastag betűvel szedett szó két­szeresen lesz számítva). A hirdetéseket kérjük naponta délelőtt 10 óráig leadni. TŰZOLTÓ tér 3 szám alatti volt Presz- ler-féle emeletes bérház méltányos áron eladó. Felvilágosítást ad: Egyházmegyei Takarékpénztár rt. Eger. _ Gyümölcsfa telepítők figyelmébe! s Eladó az egri érseki uradalom pusztaszikszói faiskolájából 16.000 darab nemes alma-, körte-, szilva-, kajszi- és francia-barack, 1, 2 és 3 éves gyü­mölcsfacsemete, a legjobb fajták­ból. Almából és körtéből egy- és kétkarú alakfák is kaphatók, a;;::;: A csemeték ára drb.-ként 50—80 fUL Az alakfák ára drb.-ként 80—100 fill. Megrendeléseket felvesz az Érseki Uradalom Gazdasági Hivatala j Eger, Széchenyi ucca 5 szám. ::::: ! VÁROS KÖZELÉBEN 6 katasztrális szépfekvésű szőlő, három szoba, verandás villával, mellékhelyiségekkel eladó. Eset­leg villa nélkül. Széchenyi utca 8. TŰZOLTÓKKAL szemben kis családi ház eladó. Sípkőz 4. Bankteher átvehető. KIRÄKÄT, boltajtó, cégtáblák és egy faggállókút eladó. Széchenyi u. 25. HZ ALMHGYARON 530 négyszögöl szőlő eladó. Értekezni Kertész ucca 58. KIADÓ kettőszobás lakás mellékhelyi­ségekkel, Kováts János u. 25. sz. alatt. Azonnal elfoglalható. Érdeklődni Hilel- bank fiókjánál (Érsek u. 1.) lehet. NÉGYSZOBÁS, kertes, vízvezetékes családi ház november 1-től bérbeadó. Ugyanott két család méh, kaptárak, mé­hészeti felszerelések eladók. Balassa u. 27. sz. MAGÁNTANULÓKAT és korrepetálást vállalok. Cím kiadóban. Í7 Altatom ám felszereléssel 1&V7A GI&jpaA 48 P. Dinamó és lámpával 58 P-ért eladó. Egg ke­veset használt női kerékpár is eladó. Deák F. u. 82/a. Meghívók, eljegyzési és házassági értesítések, számlák, levélpapírok, borítékok, röpiratok, falragaszok, szelvényjegyek, gyászjelentések, mindenféle üzleti és hi­vatalos nyomtatványok a legszebb kivitelben és mérsékelt áron készülnek a SZENT JÁNOS NYOMDÁBAN (Érseki líceumi könyvnyomda. ■h Az összes egyházi és Iskolai nyomtatványok állandóan raktáron vannak e­s néz (160) Nyomtatta Szent János Nyomda Eger (Érseki Líceumi Nyomda). — Felelős nyomdaigazgató: Radil Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom